Egy koreográfia születése
Egy koreográfia létrejötte hosszú alkotói folyamat eredménye, amely szoros együttműködést igényel a táncosok és a koreográfusok között. Az autentikus néptánc esetében különösen fontos az adott tájegység táncanyagának alapos elsajátítása, és önmagunkra formálása.
Emellett a viseletek elkészítése is meghatározó része a munkának, hiszen a ruházatnak hűen kell tükröznie az adott vidékre jellemző ruhadarabokat. A zenei háttér megalkotása szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy a próbák és a színpadi előadás gördülékenyen valósulhasson meg.
A koreográfia pedig csak sok gyakorlás után válik igazán élővé a táncos számára. A mozdulatok fokozatosan az izommemória részévé válnak, így a színpadon már nem a lépésekre, hanem az előadás élményére, hangulatára tudunk koncentrálni.

Egy antológiás nap kezdete
A műsor napja már kora reggel elkezdődött. A színpadbejárás reggel nyolckor vette kezdetét, ahol a táncosokkal a technikai stáb közösen ellenőrizte a koreográfusok vezetésével a hang- és fénybeállításokat.
A próba után a lányok gyorsan munkához láttak, egymás haját fonták, színpadi sminket készítettek, és a viseletek gyűrött darabjait gőzölték ki, hogy minden tökéletes legyen a délelőtt tizenegy órás kezdésre.
A fiúk – ahogy az gyakran lenni szokott – később kezdték a készülődést. Volt, aki még ellátogatott a művészbüfébe, mások megborotválkoztak, kibokszolták a karaktercipőjüket, vagy egy utolsó friss levegőt vettek a művészbejáró környékén.
A nyitó koreográfia
Az idei Antológia számunkra különösen emlékezetes volt, hiszen együttesünk nyithatta meg a műsort. A Toba című koreográfiát Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili alkották meg a 2024-es amerikai turnéműsorunk egyik darabjaként, majd 2025-ben egyéni koreográfiaként a Szolnoki Országos Fesztiválon mutattuk be.
Számomra ez a koreográfia különösen kedves, hiszen minden alkalommal felidézi a háromhetes amerikai turné emlékét. Olyan érzés, amikor táncoljuk, mintha egy pillanatra újra megérintene a New York-i szél.
A koreográfia egyik meghatározó eleme a négy dob, illetve azok ütői, amelyek végig kísérik az előadást. Az eleki táncokra jellemző erőteljes, karakteres zenét a dobok ritmusa még hangsúlyosabbá teszi. A darab különlegessége, hogy a táncosoknak nemcsak mozgásban, hanem ritmikai és zenei értelemben is kiemelkedőt kell nyújtaniuk a színpadon.

A színpad előtti pillanatok
A műsor előtti percek mindig különleges hangulatot hordoznak. A csapat először közösen bemelegít az együttesvezetők irányításával, majd mindenki a színpad mellett egyénileg is átmozgatja magát, hogy elkerülje a sérüléseket, és felkészüljön a fellépésre. Ezek a pillanatok mindenkinek mást jelentenek: van, aki ilyenkor még beszélget a többiekkel, mások inkább csendben végig gondolják a koreográfia térformáit, és akadnak olyanok is, akik egy saját kis rituálé után érzik csak igazán készen magukat.
Én az utóbbiak közé tartozom. Minden egyes fellépés előtt megkérdezem a legjobb barátomat: „Jól nézek ki?” Ő ilyenkor általában mosolyogva bólint, és visszakérdez: „És nekem jó a hajam?” Én is bólintok, és ezzel a rövid, szinte jelképes párbeszéddel lezárjuk a készülődést. Ezután már csak csendben állunk, a kezdésre várva, miközben körülöttünk a többiek még izgatottan zsizsegnek, és várják, hogy az első dobütés megszólaljon.
A Vadrózsa család
A Vadrózsára mindig is jellemző volt az összetartás. Az évek során nemcsak tánctársak, hanem barátok, párok és családok is formálódtak a közösségen belül. Talán ezért is különleges együtt színpadra lépni, hiszen másképp mosolygunk egymásra, másképp táncolunk együtt, és másképp hajolunk meg a műsor végén, kézen fogva. És talán számomra éppen ez a közösség adja a néptánc erejét: így, együtt a hagyomány nem csupán múlt, hanem közösen megélt jelen.
Fotó: Majnik Fotó, Gorácz Fotó
Videó: Kovács Dénes


