„Tényleg így nézek ki?” – Ezért utáljuk a rólunk készült fotókat

Nem csak azért, mert szebbnek hisszük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Keres Anna írása.

Tegye fel a kezét, aki még soha életében nem törölt magáról fotót, vagy nem kérte (követelte) ismerősétől, hogy szedje le a taget a csoportképről, amin szerepel! Mindannyian láttunk már rossz fotót magunkról. Olyat, amin előnytelen a megvilágítás, ezért az arcunk beesett, ráncos, vagy rossz a szög, és hatalmasnak látszik a tokánk, esetleg túl közelről lőtték, és óriásinak tűnik az orrunk. Aztán nyilván készült már olyan kép is rólunk, amit csípőből törtöltünk a telefonról vagy a fényképezőgép memóriájából, de közben aggódva gondoltunk arra, hogy talán valóban így nézünk ki, és ismerőseink is ilyennek látnak. Még rosszabb, ha azt tapasztaljuk, hogy barátaink szerint istenien festünk azon a fotón, amitől minket kiráz a hideg.

Azt is gyakran látjuk, hogy ismerőseink megosztanak magukról olyan portrékat, amik szélsőséges esetben köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. De olyan is elfordul, hogy az első találkozón szembesülünk azzal, hogy a másik sokkal helyesebb, mint a randiappra feltett képein, vagy épp egy barátunk tölt fel olyan profilképet magáról, amelyen szerintünk egyáltalán nem mutat jól, miközben utálja azt a fotóját, amin szerintünk csodaszép.

Már a fenti szituációkból is leszűrhető, hogy nem egyszerű a válasz arra, miért esik sokszor nehezünkre azonosulni a rólunk készült fotókkal. Nem csak arról van ugyanis szó – ami persze szintén szerepet játszik az észlelésben –, hogy szeretjük azt hinni, közelebb állunk a kultúrkörünkben általánosan elfogadott szépségideálhoz, mint amennyire valójában, és azokat a fotókat preferáljuk, amelyeken általános megítélés szerint is szebbek vagyunk. Ha ugyanis így lenne, akkor nem történhetne meg, hogy valaki szerint életben mutatósabbak vagyunk, mint azokon a fotókon, amelyeket mi preferálunk saját magunkról. Érdemes hát a mélyére ásni azoknak a pszichológiai folyamatoknak, amelyek miatt olyan gyakran utáljuk a saját fényképeinket.

Automatikusan szebbnek gondoljuk magunkat

A legtöbben örömmel osztjuk meg a közösségi médiában a rólunk készült profi fotót, amin ki vagyunk sminkelve, jó a frizuránk, szépen be vagyunk világítva, tehetséges fényképész készítette, és még némi utómunkát is kapott, hogy a lehető legjobban fessünk rajta. Szeretjük magunkat szépnek látni, és ha nem visszük túlzásba az önimádatot, akkor ez megbocsátható hiúság, és még az önbizalmunknak is löketet adhat. Egy kutatás azonban rávilágított arra, hogy nem csak hiúságból szeretjük magunkat minél mutatósabbnak látni, hanem automatikusan vonzóbbnak hisszük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk – ráadásul nemcsak magunkat, hanem a szeretteinket is.

A 2008-ban végzett kísérletben az alanyoknak saját eredeti arcképüket, illetve annak vonzóbbá vagy kevésbé vonzóvá alakított változatát mutatták, és megkérték őket, válasszák ki a háromféle fotó közül azt, amelyik szerintük a realitást tükrözi. Az alanyok jelentős része a szebbre retusált arcképet választotta ki, és ez az elfogultság a barátok fotóinak kiválasztásánál is érvényesült. Emellett több fotó közül gyorsabban is választották ki azokat, amelyeken a szebbre változtatott portréjuk szerepelt, ami azt mutatja, hogy automatikusan – tehát anélkül, hogy belegondoltak volna – azt hitték reálisnak.

Ha idegenek fotóit mutatták nekik, akkor viszont képesek voltak kiválasztani a valóságnak megfelelőt. Ez alapján tehát úgy tűnik, nem direkt, puszta hiúságból akarjuk magunkat szebbnek mutatni, hanem valójában is csinosabbnak hisszük magunkat, mint amilyenek vagyunk. Felmerülhet kérdésként, hogy akkor miért nem rémülünk meg minden alkalommal, amikor tükörbe nézünk? Nos, ennek magyarázata az, hogy tükörbe nézve már egy elvárt képre készülünk, amit hajlamosak vagyunk olyannak látni, mint amilyennek szeretnénk. Ehhez többek között az is hozzásegít, hogy a tükörben egyes részletekre koncentrálunk az arcunkon, és nem az egészre, míg egy fotót nézve már feltűnnek az egyéb – adott esetben nem előnyös részletek is –, illetve egységében, és egyfajta kívülálló szemszögéből szemléljük magunkat.

Ez az elvárás egyébként akkor is tetten érhető, amikor az általunk jól ismert emberek arcán nem vesszük észre a változásokat – még akár a legszembetűnőbbet sem, mint egy új frizura vagy bajusz, szakáll növesztése. Ezekben az esetekben van ugyanis egy elvárásunk, az általunk látott képet pedig annak igyekszünk megfeleltetni – és valószínűleg ismerősök arcán is könnyebben észrevesszük a változásokat, ha fotón nézzük őket.

Remind magazin

Nem is ismerjük az igazi arcunkat

Nem csak azért utáljuk gyakran a rólunk készült fotókat, mert objektíven előnytelenebben mutatunk rajtuk, hanem azért is, mert a fotón látott arc sokkal kevésbé megszokott számunkra, mint amit a tükörben látunk. Az ugyanis egy fordított kép – tehát olyasmi, amit csak mi magunk ismerünk igazán. Mindenki más „fordítva” lát minket, és a fotókon is ilyen – magunk számára – fordított arccal jelenünk meg.

A pszichológiában puszta kitettségi hatásnak nevezik azt, amikor valamit kizárólag azért preferálunk, mert sokszor látjuk, mert ismerős számunkra. Mivel a saját tükörképünket általában sokkal gyakrabban látjuk, mint a rólunk készült fotókat, egyszerűen az tűnik számunkra szebbnek. Tehát belenézünk a tükörbe, esetleg megigazítunk magunkon ezt-azt, és elégedettek vagyunk a látvánnyal, majd kattan a gép, és amit a fotón viszontlátunk, az egészen más – és sokkal kevésbé találjuk szépnek –, mint amire számítottunk.

Nemcsak azért tetszik kevésbé az arcunk a fotókon, mert nem olyan ismerős, hanem mert nem egyezik azzal a képpel, amelyet az elménkben saját külsőnkről tárolunk – így annak ellenére, hogy felismerjük magunkat a fotón, azt érezzük, hogy a képpel valami nem stimmel. Mintha egy barátunk arcának tükrözött verzióját látnánk. Ilyen helyzetben pedig előnytelenebbnek látjuk a képet, és sokkal inkább észrevesszük a szimmetriabeli eltéréseket is, amelyeket agyunk a tükörkép esetében könnyebben korrigál.

Hogyan szeressük meg magunkat a képeken?

Természetesen nem csak pszichológiai okai vannak annak, ha kiborulunk egy-egy fotónkon. A szelfikkel eleve az a probléma, hogy túl közel van hozzánk a lencse, így gyakran előnytelennek mutatja az arcunkat: általában például aránytalanul felnagyítja az orrot vagy a homlokot (hacsak nem használunk szelfibotot minden alkalommal, amikor portrét készítünk magunkról). A mások által lőtt fotók pedig általában amatőrök, rossz megvilágítással, nem ideális szögben készítve. Emellett általában csoportképekről van szó, ahol nem kizárólag arra koncentrálnak, hogy mi egyedül jól mutassunk, hanem arra, hogy mindenki mosolyogjon, mindenkinek nyitva legyen a szeme és a többi.

A fénykép ráadásul kétdimenziós, míg a valóságban 3D-ben, mozgás közben látják az arcunkat a velünk kapcsolatba kerülők. Szóval ne zaklassuk fel magunkat túlságosan, ha olykor szembe jön egy-egy rémes fotó rólunk, mert nagy valószínűséggel nem úgy nézünk ki a valóságban, mint azon. A törlés előtt azonban mindig gondolkodjunk el, hogy megéri-e örökre megszabadulni egy emléktől. Ráadásul olyan emléktől, amire pillantva húsz év múlva az első dolog, ami eszünkbe jut majd: „jó ég, milyen fiatal voltam itt!”

Fotók: Pexels / Anastasia Shuraeva

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és tudd meg, hogyan digitalizálhatod a cipősdobozban porosodó családi fotókat!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az egészség illúziója: Miért csap be a fitnesz marketing és hogyan veheted vissza az irányítást?

Mindannyian szeretnénk egészségesen, energikusan élni. Amikor bemegyünk a boltba, szinte automatikusan emeljük le a polcról azokat a termékeket, amikre nagy...

Nemcsak kevésbé fáj, hanem kevésbé is félnek

A módszer egyik legfontosabb eredménye, hogy nem csupán eltereli a gyerekek figyelmét. A fájdalomérzetet ugyanis jelentősen befolyásolja az is, milyen...

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az egészség illúziója: Miért csap be a fitnesz marketing és hogyan veheted vissza az irányítást?

Mindannyian szeretnénk egészségesen, energikusan élni. Amikor bemegyünk a boltba, szinte automatikusan emeljük le a polcról azokat a termékeket, amikre nagy...

Nemcsak kevésbé fáj, hanem kevésbé is félnek

A módszer egyik legfontosabb eredménye, hogy nem csupán eltereli a gyerekek figyelmét. A fájdalomérzetet ugyanis jelentősen befolyásolja az is, milyen...

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz