Április végén jelent meg a könyv, milyen visszajelzéseket kaptál azóta?
Már több mint száz visszajelzést kaptunk, és szinte mindegyik más szempontból közelíti meg a könyvet. Hiszek abban, hogy mindenki annyit ért meg a világból, amennyit éppen a saját önismereti útján képes befogadni.
Ez a könyvre is igaz, az olvasó annyit visz magával belőle, amennyit önmagából éppen megértett. Sokan – nők és férfiak egyaránt – bizonyos karakterjegyekben magukra ismertek. Elgondolkodtak azon, hogy időnként ők is hasonlóan működnek, és ennek milyen hatása lehet a környezetükre. A könyv segíthet jobban megérteni a férfiak működését, ugyanakkor a női nézőpontot is láthatóvá teszi.
Hogyan született meg a könyv ötlete?
Az ötlet az enyém volt. Szerettem volna egy olyan könyvet, ami a sikernek azon oldalát mutatja meg, amit más könyvekben nem kapunk még meg. A sikerről szóló könyvek többsége elsősorban a látható eredményekre koncentrál: tippeket, módszereket és recepteket kínál arra, hogyan lehet valaki sikeres. Arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy mi van a siker mögött, amelyek valójában a jéghegy nagyobb, láthatatlan részét alkotják. Szerettem volna olyan könyvet írni, amely önmunkára buzdít, és emellett szerettem volna újragondolni a saját traumáimat, elakadásaimat, ebben sokat segített a könyv.
Hogyan találtad meg a szerzőtársaidat? Milyen volt a közös munka Bíró Bence Péterrel és Takács Dalmával?
Amikor elkezdtem dolgozni a könyvön, hamar rájöttem, hogy nem tudok könyvet írni. Volt egy mondanivalóm, de azt éreztem, hogy szükségem van valakire, aki pszichológusként segít hitelesen felépíteni a történet önismereti rétegét. Bár a cselekményben fontos szerepet kap a terápia, nem egy terápiáról szóló könyvet akartam írni. Szerencsére ekkor már ismertem Bencét. Amikor megszületett az ötlet, kézenfekvő volt, hogy együtt dolgozzunk rajta. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy ketten még mindig kevesek vagyunk. Megvolt a történet és a szakmai háttér, de hiányzott valaki, aki megfelelő érzékenységgel irodalmi egésszé tudja formálni mindezt. Dalma pontosan ezt hozta a közös munkába. Szöveget sokan tudnak írni, de történetet építeni egészen más feladat. Amikor Dalma csatlakozott hozzánk, már volt egy majdnem kész kéziratunk. Innentől kezdve rendszeresen egyeztettünk, és együtt formáltuk tovább a könyvet. Viccesen azt szoktam mondani, hogy ami kissé pongyolán van megfogalmazva, az az én részem, a pszichológiai mélység Bencéé, ami pedig igazán szépen van megírva, az Dalma érdeme.
A könyv a férfiak érzelemkimutatásáról szól. Miért nehéz sok férfi számára az érzelmek megélése vagy kimondása?
Szerintem ennek elsősorban neveltetési és társadalmi okai vannak. Sokunk úgy nőtt fel, hogy azt hallotta: egy férfi nem sír, nem panaszkodik, nem mutatja ki a gyengeségét. A férfitól azt várják el, hogy erős legyen, mindent kibírjon, biztosítsa a stabilitást a környezete számára. Ezek az üzenetek generációkon keresztül öröklődtek tovább, ezért sok férfi már egészen fiatalon megtanulja elfojtani az érzéseit. Én azt gondolom, hogy ez nagyrészt annak a környezetnek és mintarendszernek a következménye, amelyben felnőttünk.
Változhat ez a következő generációnál?
Én egészen biztos vagyok benne, hogy igen. Remélem, hogy a mi könyvünk is hozzájárul ehhez a változáshoz. Bence pszichológusként, Dalma művészetterapeutaként természetesen beszél érzésekről, de az talán kevésbé megszokott, amikor egy üzletember beszél az érzelmeiről vagy az önismereti útjáról. Ugyanakkor azt gondolom, hogy néhány éven belül ez természetessé válhat. Már ma is egyre több olyan vezetőt, vállalkozót látunk, akik vállalják a sérülékenységüket, és nemcsak a sikereikről, hanem a nehézségeikről is beszélnek. Ilyen például Szilágyi Gábor is, a Remind alapító-tulajdonosa, akivel például lehet mélyebb, őszinte beszélgetéseket folytatni. Minél több ilyen példa jelenik meg előttünk, annál könnyebben hozhat ez változást, én ebben bízom.
Nagyon kifejező a könyv címe. Szerinted mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni?
Szerintem magát az életet veszítjük el vele. A racionális sikerek – ezt elég jól tudom – tudnak boldogságot adni. Egy jó eredmény vagy egy új autó rövid távon örömet tud okozni, de az én tapasztalatom szerint tartós elégedettséget nem adnak.
Azonban a lelki oldalon ezt meg lehet találni, ha valaki közelebb kerül önmagához, és elkezd kapcsolódni a saját érzéseihez. A régebbi generációk úgy gondolkodtak, hogy „egy férfi legyen férfi”, ne foglalkozzon az érzéseivel, legyen erős, bírja ki, oldja meg. Ha valaki lehangolt, és elkezd fizikai munkát végezni, az azonnal ad egyfajta visszajelzést, eredményt, és ez segíthet. De ettől még a belső feszültség nem oldódik meg.
Lehet valaki igazán sikeres, ha közben érzelmileg bezárkózik?
Szerintem nem. Ha az a kérdés, hogy lehet-e valaki sikeres, mint például Elon Musk, akkor a válaszom az, hogy igen. Sikeres lehet, de az, hogy ő abban elégedett és boldog is tud lenni, abban nem vagyok teljesen biztos.
Miért tartottad fontosnak, hogy megmutasd a terápiás folyamatnak azt a részét is, amit kívülről nem látunk?
Ez alapvetően Bence keze munkája, az ő missziója volt, hogy bepillantást engedjünk a terápiás folyamatba. Mi két dolgot szerettünk volna ezzel megvilágítani. Az egyik, hogy a pszichológus is ember. Fontos, hogy az olvasó tudjon vele kapcsolódni, neki is van hétköznapi élete, ugyanazokat a dolgokat csinálja, mint bárki más, például elmegy bulizni, randizik. A másik pedig azoknak szól, akik még nem voltak terápiában. Nekik azt szerettük volna megmutatni, hogy a terápia egy biztonságos tér, és nincs mitől tartaniuk.
Szerinted mi a legnagyobb tévhit a terápiával kapcsolatban?
Az, hogy akinek terápiára van szüksége, az biztosan beteg vagy valamilyen módon sérült. Főleg férfiaknál látom azt, hogy valaki azt mondja: „nekem nincs semmi bajom, én nem megyek terápiába”, miközben kívülről sokszor teljesen más látszik. Lehet, hogy az élete tele van feszültséggel vagy elakadással, de ezt ő maga nem feltétlenül látja vagy nem akarja látni.
Mi kell ahhoz, hogy egy férfi eljusson oda, hogy segítséget kérjen?
Talán az, hogy eléggé fájjon. De szerintem ti, nők is így vagytok ezzel.
Szerinted a sikerorientált világ hatással van arra, hogy egyre több az érzelmileg elérhetetlen férfi?
Abszolút igen. Az üzleti élet nagyon sok esetben a számokról, a teljesítményről, az eredményekről, a mutatókról szól. Mindeközben sokszor kevésbé érdekes, hogy kiben mi történik érzelmileg. A korábbi szemléletben ez még kevésbé volt téma. Ma már jellemzőbb, de sok helyen még mindig inkább „muszájból” foglalkoznak vele a cégek. Más az, amikor valaki azért ad például csocsóasztalt vagy ingyen kávét a kollégáinak, mert azt mondják, hogy ettől jobban teljesítenek az emberek, és megint más az, amikor egy vezetőnek valódi víziója van arról, hogy olyan munkahelyet teremtsen, ahol az emberek jól vannak. Én inkább az utóbbiban hiszek. Vagyis abban, hogy ha egy szervezetben az emberek jobban érzik magukat, akkor jobban is teljesítenek. Így jobb eredmények születnek, ami egy cég esetében jobb fizetéseket is jelenthet. És közben a világ felé is történik egy apró elmozdulás. Sajnos ez még kevés helyen van így.
Ha a kapcsolatokat nézzük, lehet valódi intimitás önismeret nélkül?
Szerintem nem. Az én nézőpontomból a valódi intimitáshoz kell valamennyi önismeret. Ha ez teljesen hiányzik, akkor inkább egy működő együttélésről beszélünk, mint mély kapcsolódásról.
Cégvezetőként tudsz kapcsolódni a főhős által megélt történésekhez? Van benne saját élmény?
Dávid karaktere annyira szélsőséges, hogy nem minden részéhez tudok könnyen kapcsolódni. Ő inkább egy erősen irányító, bizalmat nehezen adó, „ragadozó” alkat, főleg a történet elején. Én nem vagyok ilyen, ehhez nehezen kapcsolódom. A történet végén lévő karakteréhez már könnyebben. Ő már egy nagyon színes figura, benne van az autokrata, kontrolláló oldal, ugyanakkor megjelenik egy segítő, gondoskodó énje is, például amikor próbál másokon segíteni vagy megvédeni valakit. Így akartuk bemutatni, hogy az ember nem egyetlen típus, mindannyiunkban sokféle énrész van jelen, egyszerre lehetnek bennünk ellentétes működések. Ha ezt felismerjük, talán közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük önmagunkat.
Mit szeretnél, mit vigyen magával az olvasó a könyv elolvasása után?
A könyv célja az volt, hogy reményt adjon, és egy kicsit ébresztő is legyen. Akkor lennék igazán elégedett, ha az olvasó úgy tenné le a könyvet, hogy maradtak benne érzések – mindegy, hogy harag, düh, szeretet vagy kíváncsiság –, és ezekkel az érzésekkel kezd valamit. Ha például dühöt érez a férfiak felé, azzal lehet tovább dolgozni, akár terápiában is. Ugyanez igaz arra is, ha valakiben egy kapcsolat miatt maradt feszültség. Az is egy jelzés lehet arra, hogy van ott még feldolgozatlan érzelem.
A könyv egyik központi témája a kontroll elengedése. Te nemrég egy nagyon erős kontrollpozícióból, a Rossmann Magyarország ügyvezetői pozíciójából léptél ki. Mennyire volt ez személyesen is egy „elengedés-történet”? Segített ebben a könyv, van a kettő között összefüggés?
A kontroll elengedése az én személyes témám ebben a történetben, de azt gondolom, valószínűleg ez sokunk témája, főleg a 30 és 50 közötti korosztályban. Nekem ez egy napi szintű feladat és egy tanulási folyamat is egyben.
Milyen út következik ezután? A könyvek felé veszed az irányt?
Most mindenképpen pihenni szeretnék. Túrázni fogok, a Balatonnál leszek, és olyan dolgokat csinálok majd, amikre az elmúlt években kevesebb időm jutott. Aztán valószínűleg jövőre szeretnék valamilyen vállalkozásba kezdeni. Szeretném az eddig megszerzett tudásomat mások javára fordítani, és olyan dolgot csinálni, ami kevésbé rólam, inkább másokról szól. Ez a Rossmann-nál is megvalósult egy bizonyos pontig, de egy profitorientált szervezetnél a döntésekben természetesen mindig erősen jelen van az anyagi szempont is, ami teljesen rendben van. Én most inkább egy olyan életet képzelek el, ahol ez kevésbé meghatározó. Szeretném hagyni, hogy kibontakozzon a kreativitásom, és szeretnék rájönni arra, mi az, ami tényleg szívből fontos számomra, és mivel tudok hozzátenni a világhoz.
