A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak a laboreredményeink. Pedig egyre több kutatás szerint érdemes lenne azt is számításba vennünk, kikkel töltjük az időnket. A társas kapcsolataink ugyanis az egészségünk és az öregedésünk szempontjából fontosabbak lehetnek, mint gondolnánk.

Egy barátságra ritkán gondolunk úgy, mint az egészségünk egyik tényezőjére. Sokkal inkább az életünk természetes részének tartjuk. A barát, akinek elküldünk egy üzenetet, akivel megiszunk egy kávét, vagy akit akkor hívunk fel, amikor történt valami, amit azonnal el szeretnénk mesélni. A tudomány azonban egyre komolyabban foglalkozik azzal, hogy ezeknek a hétköznapi kapcsolódásoknak lehet-e szerepük abban is, hogyan öregszünk. És ha igen, felmerül egy meglepően egyszerű kérdés: tényleg tovább élhetünk attól, hogy vannak körülöttünk emberek, akik fontosak nekünk?

A kapcsolataink és az élettartamunk között is lehet összefüggés

A gondolat egyáltalán nem új. Julianne Holt-Lunstad és munkatársai már 2010-ben 148 korábbi vizsgálat eredményeit elemezték, összesen több mint 308 ezer ember adataival. Azt találták, hogy az erősebb társas kapcsolatokkal rendelkezők esetében mintegy 50 százalékkal nagyobb volt a túlélés valószínűsége a vizsgált időszakokban, mint azoknál, akiknek gyengébbek voltak a társas kapcsolataik. A kutatások résztvevőit átlagosan 7,5 évig követték.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy péntek esti baráti vacsora éveket ad az életünkhöz, ahogyan azt sem, hogy létezne egy meghatározható számú barát, amely fölött automatikusan tovább élünk. Ezek döntően megfigyeléses vizsgálatok, összefüggéseket mutatnak meg, nem egyszerű ok-okozati képletet.

Azóta azonban újabb és jóval nagyobb kutatások is arra jutottak, hogy a társas kapcsolatainkat az egészségünk szempontjából sem érdemes mellékes tényezőként kezelni. Egy 2023-ban a Nature Human Behaviour folyóiratban megjelent meta-analízis 90 prospektív vizsgálat több mint 2,2 millió résztvevőjének adatait összegezte. A társas izoláció 32 százalékkal, a magány 14 százalékkal magasabb összhalálozási kockázattal mutatott összefüggést. A társas izoláció emellett a szív- és érrendszeri eredetű halálozás magasabb kockázatával is együtt járt. A kérdés tehát az, hogyan juthat el egy kapcsolat egészen a testünkig?

Remind magazin

A magány a szervezetünkben is nyomot hagyhat

Erre egyelőre nincs egyetlen egyszerű válasz, a kutatók több, egymással összefonódó mechanizmust vizsgálnak. Az egyik a stressz. Egy támogató kapcsolat segíthet megküzdeni a nehéz élethelyzetekkel, míg a tartós társas elszigeteltség maga is stresszforrássá válhat. Ehhez társulhatnak viselkedésbeli különbségek is: az, hogy mennyit mozgunk, hogyan alszunk, dohányzunk-e, mennyire figyelünk magunkra, vagy van-e valaki, aki észreveszi, ha valami nincs rendben.

Egy 2024-ben megjelent, több kohorsz adatait vizsgáló kutatás például kapcsolatot talált a társas izoláció és bizonyos gyulladásos markerek között. Az eredmények nem minden vizsgált marker esetében voltak egyformák, a társas izoláció azonban következetesebben kapcsolódott a krónikus szisztémás gyulladás egyik markerének tekintett suPAR magasabb szintjéhez.

Egy másik, több mint 42 ezer UK Biobank-résztvevő adatait elemző, 2025-ben publikált kutatás közel háromezer vérplazma-fehérjét vizsgált. A társas izolációhoz és a magányhoz kapcsolódó fehérjemintázatok között olyanokat is találtak, amelyek a gyulladásos és immunfolyamatokhoz kötődnek; számos érintett fehérje pedig később szív-érrendszeri betegséggel, stroke-kal, 2-es típusú cukorbetegséggel vagy halálozással is összefüggést mutatott.

Remind magazin

Nem mindegy, hogy egyedül vagyunk vagy magányosak

Az egyedüllét önmagában nem probléma. Sokan kifejezetten igénylik, és feltöltőnek érzik az egyedül töltött időt. A társas izoláció ezzel szemben objektívebb állapot: kevés társas kapcsolatot vagy ritka kapcsolattartást jelent. A magány pedig szubjektív élmény, akkor is érezhetjük, ha egyébként emberek vesznek körül bennünket. Ez azért fontos, mert a kutatások alapján ezek egészségügyi összefüggései sem feltétlenül azonosak. A 2023-as, több mint kétmillió embert vizsgáló meta-analízisben például a társas izoláció erősebben kapcsolódott a halálozási kockázathoz, mint a magány szubjektív érzése. Vagyis önmagában abból, hány ember vesz körül bennünket, még nem feltétlenül tudjuk megmondani, milyen a társas egészségünk.

A társas életünk az öregedésben is nyomot hagyhat

A longevity szempontjából azonban ennél is érdekesebb kérdés, hogy milyen egészségben öregszünk meg. Egy 2025-ben publikált UK Biobank-vizsgálat több mint 25 ezer, 64 év feletti ember adatait elemezte. A kutatók az „egészséges öregedést” úgy határozták meg, hogy valaki eléri a 80 éves kort anélkül, hogy a vizsgálatban meghatározott jelentős krónikus betegségek kialakulnának nála. A társas izoláció mind a nőknél, mind a férfiaknál alacsonyabb eséllyel társult ehhez az egészséges öregedéshez. A nőknél pedig azok körében, akik egyszerre voltak társadalmilag izoláltak és magányosak, különösen erős volt az összefüggés.

Egy 2026-os kutatás még tovább ment. Több mint négyezer amerikai idősebb felnőttet követve azt találta, hogy a társas izoláció gyorsabb biológiai öregedéssel mutatott kapcsolatot. Az összefüggés egy részét olyan tényezők közvetítették, mint a kevesebb fizikai aktivitás, a dohányzás, a rosszabb alvásminőség és a depresszív tünetek. Ez azért különösen érdekes, mert arra utal, hogy a társas kapcsolataink nem valamiféle különálló „pluszt” jelentenek az egészséges életmód mellett. Összefonódhatnak azokkal a szokásokkal is, amelyekről már régóta tudjuk, hogy számítanak.

Remind magazin

Az agyunknak is szüksége lehet másokra

A kapcsolataink és a kognitív egészség összefüggése szintén egyre intenzívebben kutatott terület. Egy 2024-es meta-analízis több mint 600 ezer ember longitudinális adatait vizsgálta, és azt találta, hogy a magány magasabb demenciakockázattal társult. Az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a kutatók többek között a depressziót, a társas izolációt és más módosítható demenciakockázati tényezőket is figyelembe vették. Ez továbbra sem bizonyítja, hogy a magány közvetlenül demenciát okoz. Az azonban egyre világosabb, hogy a társas egészséget az agy egészségétől sem feltétlenül érdemes különválasztanunk.

A jó élet egyik leghosszabb kutatása

Talán nincs még egy kutatás, amely annyira összefonódott volna a kapcsolatok és a hosszú élet kérdésével, mint a Harvard Study of Adult Development. A vizsgálat 1938-ban indult, eredetileg 724 férfival, később pedig a résztvevők házastársai és leszármazottai is bekerültek a kutatásba. Több generáción keresztül vizsgálták a résztvevők testi és mentális egészségét, életkörülményeit és kapcsolatait. Robert Waldinger, a kutatás jelenlegi igazgatója szerint az egyik legfontosabb hosszú távú tanulság az lett, hogy azok, akik erősebb kapcsolatokat tartottak fenn másokkal, általában egészségesebbek maradtak és tovább éltek.

Waldinger és munkatársai ezért használják a social fitness, vagyis a társas fittség gondolatát is. Ahogyan az izmaink sem maradnak erősek attól, hogy húsz évvel ezelőtt rendszeresen sportoltunk, a kapcsolataink sem tartják fenn magukat pusztán azért, mert egyszer közel álltunk valakihez. 

Remind magazin

A barátságaink is öregszenek velünk

Fiatalon a kapcsolataink jelentős része szinte magától létrejön. Iskolába, egyetemre járunk, elkezdünk dolgozni, társaságokba kerülünk. Naponta találkozunk ugyanazokkal az emberekkel anélkül, hogy különösebben szerveznünk kellene. Később azonban egyre több kapcsolat igényel tudatos szervezést. Munka, család, költözés, eltérő élethelyzetek kerülnek közénk, és könnyen előfordul, hogy éppen azokkal töltjük a legkevesebb időt, akikről egyébként azt mondjuk: fontosak nekünk. Ha viszont a kapcsolataink valóban az egészségünk egyik tényezőjét jelentik, talán érdemes lenne másképp gondolnunk rájuk. Nem úgy, mint valamire, ami majd belefér az életünkbe, ha minden más feladatot elvégeztünk, hanem mint valamire, amit ugyanúgy gondoznunk kell.

Hány barátra van szükségünk?

Erre nincs egy egzakt szám. A kutatásokból sem az következik, hogy minél több barátunk van, annál tovább élünk. A társas egészség többdimenziós: számít, hány kapcsolatunk van és milyen gyakran találkozunk másokkal, de az is, kapunk-e támogatást, mennyire érezzük közelinek és kielégítőnek a kapcsolatainkat.

Nem minden kapcsolatnak kell mély barátságnak lennie. Más szerepet tölthet be az életünkben az ember, akit éjjel kettőkor is felhívhatunk, a kolléga, akivel mindennap együtt ebédelünk, a szomszéd, akivel reggelente váltunk néhány mondatot, vagy a közösség, ahová hetente visszatérünk. Érdemes lenne a fizikai és mentális egészség mellett egy harmadik fogalmat is gyakrabban használnunk: a társas egészséget. A WHO 2025-ös, társas kapcsolódásról szóló jelentése már globális közegészségügyi kérdésként kezeli a témát, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a társas izoláció és a magány az egészségünkre és az élettartamunkra is hatással lehet.

Remind magazin

Mikor edzettük utoljára a társas kapcsolatainkat?

Ha a social fitness gondolatát komolyan vesszük, nem feltétlenül az a feladat, hogy újabb és újabb embereket gyűjtsünk magunk köré. Először gondoljuk át a következőket:

  • Van olyan ember, akit akkor is felhívhatunk, ha baj van?
  • Kivel tudunk úgy beszélgetni, hogy közben nem kell szerepet játszanunk?
  • Van közösség, ahová rendszeresen visszatérünk?
  • És van olyan fontos kapcsolatunk, amelyet az utóbbi időben egyszerűen hagytunk elkopni?

A hosszú élet receptjét valószínűleg soha nem lehet egyetlen szokásra leegyszerűsíteni. De miközben egyre pontosabban mérjük az alvásunkat, az edzéseinket és a testünk működését, érdemes lehet valamire is figyelmet fordítani, amit egyetlen okosóra sem tud igazán számszerűsíteni: kik azok, akik mellettünk vannak, miközben telnek az évek.

Fotó: Pexels, Unsplash

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Barátokra vágysz? Merj sebezhető lenni!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

Ruttkai Éva centenáriuma, Latinovits Zoltán és Bujtor István emléke, ikonikus magyar filmek és személyes művészcsaládi relikviák adják a 2027-es Gundel...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

Miközben egyre többet beszélünk mentális egészségről és önismeretről, egyre több ingerrel, elvárással és összehasonlítással is meg kell küzdenünk. dr. Dura...

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

Mi történik, ha egy Michelin-csillagos étterem, egy belvárosi találkozóhely, egy szentendrei-szigeti farm és több évtizednyi rendezvényes tapasztalat tudása összeér? Hlatky-Schlichter...

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

Egy illat képes felidézni egy helyet, előhívni egy régi emléket, vagy éppen megváltoztatni egy tér hangulatát. Julia Velcheva tartalomkészítőként milliókhoz...

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Hallo! Szereted Berlint, de megismernéd a német metropolis ismeretlen arcát? Ne keress tovább, megérkeztél a megfelelő tipptárhoz. A 102 éves...

EZ IS ÉRDEKELHET

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Mit veszítünk el a digitális világban? – A Libri Kiadó új könyvsorozata, a Brain Bar Books első 3 könyve megadja a választ

7 program, amiért szeretni fogjuk az októbert