„Minden tapasztalatunk gyarapít bennünket” – Interjú Rossana Orlandi világhírű kurátorral

A 360 Design Budapest kiemelt vendégével, a nemzetközi dizájn egyik legismertebb ikonjával, Rossana Orlandi kurátorral Galamb Eszter beszélgetett.

Rossana Orlandi harminc évig dolgozott a divatszakmában, mielőtt úgy döntött, hogy karrierjét új vizekre kormányozza és megnyitja saját művész és dizájn galériáját. Attól a pillanattól kezdve, hogy Milánóban kitárult a Rossana Orlandi Galéria ajtaja, a dizájn Mekkájává vált. A nemzetközi sajtó ma a világ nyolc legfontosabb galériája között tartja számon. Orlandi kurátori pályafutása elején olyan darabokra vetett szemet, amelyek téren és időn túli, esztétikai párbeszédet folytatnak egymással. Kíváncsisága arra ösztönözte, hogy útra keljen, és részt vegyen a világ különböző pontjain megrendezett, Design Week nevű eseményeken. Magyarországra a 360 Design Budapest kiemelt vendégeként érkezett, hogy jelen legyen, amikor a design LAB curated by Rossana Orlandi 2023-as szezonjának gyártó és tervező párosai bemutatják fejlesztési terveiket, majd párbeszédet folytasson a dizájn iránt érdeklődő fiatalokkal és megossza velük tapasztalatait a szakmáról.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Remind magazin

2002-ben döntött úgy, hogy 30 év után maga mögött hagyja a divatszakmát, és megnyitja a saját dizájn galériáját.

A divatszakmában eltöltött időszakom fantasztikusvolt. Nagyon hálás vagyok érte, hogy megélhettem. De a divat egy teljesen más világ: más üzletág, amit egy másféle mentalitás és életstílus jellemez. 

Mi az alapvető különbség a divat és a dizájn világa között?

Főként a mentalitás. A dizájn olyan darabokat állít elő, amelyek egy életre szólnak. A divat viszont nem, a divatban minden szezonális, rengeteg az új kollekció, folyton magad után szaladsz. Az élet viszont túl rövid ehhez. 

Az öltözködés viszont már nemcsak arról szól, hogy milyen márkát hordunk, vagy hogy divatos-e, amit viselünk, hanem arról, hogy kifejezzük önmagunkat.

Természetesen! A divat ma már megadja azt a szabadságot, hogy azt viseld, amit csak szeretnél. Ez a szabadság a divat legjobb aspektusa.

Remind magazin

A divat világában szerzett tapasztalata segítette a dizájn világában?

Úgy gondolom, hogy minden tapasztalat, bármi, amit csinálunk, gyarapít bennünket. Elképesztő tapasztalat volt a divatszakmában dolgozni. Rengeteg fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, többek között Giorgio Armanival. Vagy Issey Miyake-val. Ő arra nyitotta fel a szemem, hogy milyen fontos ember a szabó, akivel együttműködsz. Mindig azt mondta, hogy ez csodás ember mindannyiunk közül a legfontosabb személy.

Sok neves márkának már lakberendezési kollekciója is van. Ezek inkább a divat vagy inkább a dizájn irányába mozdulnak el?

Az én tapasztalatom szerint a divat irányába. Ez számukra üzlet. A dizájn nem jelent egyet a divattal.

A galériáját a dizájn Mekkájaként is emlegetik. Mi kell ahhoz, hogy a szakmájában valaki sikeressé váljon?

A legfontosabb, hogy az ember higgyen abban, amit csinál, és szeresse azt, amit csinál.

Magyarországra a 360 Design Budapest kiállítás alkalmával érkezett. Az eseményen a dizájn iránt érdeklődő fiatalokat egy közös beszélgetésre várja.

A galériám történetéről mesélek nekik és arról, hogy milyen sok lehetőség áll előttük. Mostanában azt látom, hogy a dizájn területén dolgozók roppant büszke emberek. Pedig a büszkeség nem visz előre. Ideig-óráig rendben van az, ha valaki büszke, de utána fel kell nőnie. Ha hiszel abban, amit csinálsz, akkor felismered, hogy mennyi-mennyi tanulás áll előtted, és mennyi mindent kell megtapasztalnod, mert ezek azok, amik téged abban segítenek, hogy előre haladj az utadon.

Remind magazin

Mit tapasztal, a dizájnerek fiatalabb generációi megfogadják a visszajelzését?

A közös munkához nagyon fontos az a kapcsolat, amit kialakítunk velünk. Ehhez viszont sok türelem kell. A mi galériánkban, mondhatni, egy nagy család dolgozik együtt.

Volt már ideje megnézni a 360 Design Budapest kiállítást?

Igen, láttam már. Nagyon érdekesek a kiállítási darabok. Már választottam is belőlük.

Már választott is valamit a saját galériájába?

Bizony! A darabot, amit választottam Kele Sára tervezte. Lenyűgözött a mód, ahogyan bemutatásra került a terméke. Beszélgettem is vele: a felmerülő problémákról, és hogy hogyan oldjuk meg őket. Bátorítottam, hogy folytassa, amit elkezdett.

Remind magazin

Mit gondol, van benne potenciál, látja őt a nemzetközi piacon?

Igen, abszolút!

Hogyan látja a dizájn jövőjét?

Ez egy érdekes kérdés, mert rengeteg új lehetőséget látok a dizájnban. Új technikákat, új anyagokat, új gondolkodásmódokat. A legfontosabb viszont, hogy mindenkinek egy fenntartható irányt kell követnie mind a hulladékkezelés, mind az anyag- és az erőforrás-használat tekintetében. Ha nem így teszünk, saját magunkkal fogunk végezni.

Fotók: HFDA/ The Sparkle Content

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el az interjúnkat Patrick Murakami pop-art képzőművésszel!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

EZ IS ÉRDEKELHET

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában