Bronzéremmel tért haza Németországból a világhírű desszertséf

Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.

A négyévente megrendezett olimpián a magyar csapat Németh Tibor vezetésével bronzérmet szerzett méghozzá egy olyan mezőnyben, amelyben a világ gasztronómiai nagyágyúi is ringbe szálltak: Szingapúr, Svájc és az USA versenyzői is ott voltak a dobogóért folytatott küzdelemben. „Ezúttal olyan profi országokkal versenyeztünk, amelyeknek a gasztronómia már generációk óta a vérükben van. A hazai ételstílusunk és a desszertjeim teljesen típusidegenek a verseny elvárásaitól, ezért igazán nagy kihívást jelentett a megmérettetés” – árulta el a neves édességszobrász.

Remind magazin

Majdnem ezüstnek örülhetett a magyar csapat

A németországi olimpián 1-100-ig terjedő skálán pontozzák a csapatokat. Jakabfi Dávid csapata végül mindössze két ponttal csúszott le az ezüstérmes kategóriáról, de a bronzérmesek között ők szerezték meg a legtöbb pontot.

„Bár általában magányos farkasként dolgozom, kivételes élmény volt a csapattal együttműködni. Olyan összhangban voltunk, akár az együtt evező kajakosok, és ez a harmónia lehetővé tette, hogy tökéletes alkotásokat hozzunk létre” – árulta el a Franciaországban is elismert cukrászmester. Hozzátette, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen szép eredménnyel zárul majd a németországi út, de örül, hogy ismét bizonyíthatott, és új területen is elismerést szerezhetett.

Remind magazin

Krémes csodák a versenytányérokon

A versenyen négyféle petit four-t és négy tányérdesszertet, valamint egy tányérdesszertfogást kellett elkészíteni. A magyar csapat versenyédességei között szerepelt egy málnás feketetea desszert, egy matcha teával és bodzaszörppel készült kecskesajthab, egy sáfrányos körtekompóttal és gesztenyeváltozatokkal készült desszert, valamint egy áfonya-rózsa desszert. A gourmet menüsort pedig egy vérnarancsos, mascarponés desszert zárta. A hazaérkező csapat már a 2026-os versenyre készül, ahol a desszertséfkülön kategóriában is szeretne elindulni.

Jakabfi Dávid több országban, köztük Németországban, Svájcban, Olaszországban, Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában is oktat, és saját műhelye van Nagykanizsán. A fiatal cukrászra már az egész világ felfigyelt: a hazaiak közül elsőként kerülhetett be az elismert francia cukrászszakmai magazinba, a Le journal du pâtissier-be egyik tányérdesszertje. Augusztusban jelent meg a harmadik könyve, a Desszertműhely, amelyből számos elemet felhasználtak a versenyen.

Remind magazin

Kiemelt kép: Pexels

Fotók: Jakabfi Dávid

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Enzsöl Balázs mestercukrásszal készült interjúnkat!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával