A hosszú élet egy asztalnál kezdődik

Lehet, hogy a hosszú élet nem a tökéletes rutinokkal kezdődik, hanem azzal, hogy időt adunk egymásnak: leülünk, eszünk, beszélgetünk, és nem sietünk sehová? A jó társaság mellé pedig sokszor elég egy egyszerű, könnyed vacsora, és ha kerül az asztalra egy pohár bor, az sem ördögtől való, hiszen hozzáad ahhoz a nyugodt, emberi tempóhoz, amiben végre tényleg kapcsolódni tudunk.

Tavasz van, és a napsütéssel együtt valahogy könnyebb igent mondani egy „gyere át egy ebédre/vacsorára” meghívásra. A hosszú élet kutatói szerint ez nem véletlen, és manapság egyre nagyobb figyelmet kap az egészségben töltött évtizedekre való törekvés a mindennapjainkban.

A Blue Zone helyek – Szardínia, Ikaria, Okinava, Nicoya, Loma Linda – is azért lettek híresek, mert sok a nagyon idős ember, akik sokáig maradnak aktívak. A koncepciót ma már sokan vitatják, és az is biztos, hogy a hosszú élet nem kizárólag egy-egy kiemelt tevékenységen múlik, de egy dologban meglepően következetesek a megfigyelések: a hosszú élet nem magányos projekt.

Ezeken a helyeken az emberek nem „életmódprogramot” csinálnak, hanem egyszerűen élnek. Sokat mozognak (nem edzőteremben), van céljuk, van valami kis napi rítusuk a stresszre, és ami talán napjainkban a legizgalmasabb: erős a személyes közösségi kapcsolatuk. A Blue Zones „Power 9” elvei között ott van a kapcsolódás, a baráti kör, a közösséghez tartozás, és több régióban – Loma Linda kivételével – a mértékletes, étellel és barátokkal együtt fogyasztott bor is. Magyarul: a boldogság és a hosszú élet néha tényleg egy asztalnál kezdődik.

Remind magazin

Azonban nem mindegy, hogy mi és miért kerül az asztalra. A bor itt nem, mint alkohol szerepel, hanem mint a társas érintkezés egyik kiegészítője, kifejezetten mérsékelt mennyiségben, közösségi helyzetben, ahol a kutatások szerint fokozhatja a pozitív érzelmeket, az ellazulást és a kötődést. A hangsúly a mértéken és a helyzeten van: egy pohár, beszélgetés közben, étellel, nem rohanva kifejezetten hozzá tud tenni az élményhez.

Remind magazin

A 21. században pedig mintha maga a borstílus is erre az emberibb tempóra hangolódna. Egyre többen keresik a könnyedebb, frissebb, ropogósabb borokat, amelyek jól mennek a könnyű, egészségesebb ételekhez: salátákhoz, grillezett zöldségekhez, halhoz, csirkéhez, mediterrán falatokhoz. Egy pohár gyümölcsös rozé, egy Irsai Olivér vagy egy finom, könnyed fröccs kiegészíti az ízeket, és tartva a mértéket, segít kapcsolódni. Ebben a borstílusban a Kunság eredetvédett borai kifejezetten otthon vannak. Ezek a borok üdék, könnyedek, olyan gyümölcsös fehérek, friss rozék, lágy vörösek, amelyek anélkül illeszthetőek be az életünkbe, hogy komolyabban a zsebünkbe kellene nyúlni miattuk. Olyan borélményt biztosítanak, amik nem vonják el a figyelmet, nem akarják túlbeszélni az estét – inkább teret adnak a kapcsolódásnak.

Remind magazin

Szóval tavaszra egy apró, szerethető „hosszú élet” tipp: legyen hetente egy este, amikor együtt esztek a családdal, a barátokkal – vagy akár a szomszédokkal. Nem kell túlkészülni, a legegyszerűbb falatok is megteszik, és az is teljesen jó, ha mindenki hoz valami apróságot. Csak legyen egy este, amikor a telefont kicsit félreteszitek, az ételeket megosztjátok, és őszintén beszélgettek. Ha kerül mellé egy pohár bor, legyen mértékletes – és legyen benne a lényeg: a kapcsolódás.

Remind magazin

A fenti cikk támogatott tartalom.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?