„A szex nem csak az ágyban dől el” – Krizsó Szilvia vendége dr. Hevesi Kriszta

Mennyire határozza meg az önképünket az, ahogyan a szexről gondolkodunk? És vajon az ágyban megélt élményeink visszahatnak-e arra, ahogyan a világban működünk? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Krizsó Szilvia Kösz jó(l) vagyok! podcastjében dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal, aki személyes történeteken és szakmai tapasztalatokon keresztül mutat rá: a test, a lélek és a szexualitás elválaszthatatlanul összefonódnak. Szerző: Juhász Marianna

„Én dagadt kislány voltam” – amikor a múlt formálja az önképet

Krizsó Szilvia és Hevesi Kriszta beszélgetése igazán mély és őszinte volt. Olyannyira, hogy a podcast során Hevesi Kriszta többször is személyesen vallott arról, hogyan hatottak az általa megélt élmények, történések az önértékelésére. A beszélgetés elején mindjárt a gyermekkorából hozott olyan emlékeket, amelyeket más sokkal inkább elfelejtene, mintsem a nyilvánosság elé tárna. Kiderült, hogy egykeként, a szülők közötti feszültségek „közvetítőjeként” nőtt fel, miközben az étel – különösen az édes, csokoládé formájában megtestesülő jutalmak – az apai szeretet egyik fő kifejezési formájává vált. Ez az apai szeretetnyelv az érzelmi evés irányába terelte, és ez a korai minta hosszú távon hatott az önképére.

Szex és önértékelés: szorosabb kapcsolat, mint gondolnánk

A szakember szerint a valódi magabiztosság nem egy velünk született adottság, hanem tudatos munka eredménye. Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy tökéletesnek látjuk magunkat, hanem hogy képesek vagyunk együtt élni a saját hibáinkkal is; sőt, akár nevetni is tudunk rajtuk.
Ez a hozzáállás pedig nemcsak a mindennapi életben, hanem a párkapcsolatokban és a szexualitásban is kulcsfontosságú lehet. Ugyanis Hevesi Krisztának meggyőződése és egyben a tapasztalatai is az, hogy a szexuális élet és az önértékelés kölcsönösen hatnak egymásra. Érdekességként megemlítette azt is, hogy egy nemzetközi kutatás szerint az emberek többsége rosszabb szeretőnek tartja magát, mint amilyennek a partnere látja, aminek az az oka, hogy hajlamosak vagyunk alábecsülni magunkat még a legintimebb helyzetekben is.
Ráadásul a szexuális problémák nem maradnak az ágyban: kihatnak a munkára, a kommunikációra, sőt a családi kapcsolatokra is. Egy kielégítetlen igény vagy visszautasítás, akár hétköznapi vitákban is felszínre törhet, csak épp áttételes formában.

Mi kell a felszabadult szexualitáshoz?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk, ennek ellenére nem könnyű megvalósítani. Ez pedig nem más, mint az önbizalom, vagyis az az érzés, hogy „jó vagyok úgy, ahogy vagyok”, és hogy a másik számára is értékes vagyok. Ennek hiányában sokan inkább lemondanak az intimitásról, mintsem, hogy kockáztassák az elutasítást.
Pedig a párkapcsolatokban elkerülhetetlen, hogy néha nemet mondjunk. A szexuálpszichológus szerint azonban egyáltalán nem mindegy, mindezt hogyan tesszük.
A kutatások szerint három gyakori – és káros – minta létezik a visszautasításra. Az egyik a túl direkt, elutasító kommunikáció („Ma biztos nem lesz.”), a második az agresszív reakció („Neked mindig csak ez jár az eszedben!”), míg a harmadik a passzív elkerülés, amikor inkább vitát generálunk vagy gyorsan elalszunk, hogy elkerüljük a visszautasítással járó kellemetlenségeket.
Ezzel szemben sokkal jobb az a konstruktív megközelítés, ha először megerősítjük a másikat abban, hogy fontos nekünk, vágyunk rá, csak épp most nem alkalmas az idő az összebújásra, mert esetleg túl fáradtak vagyunk.

A gyerekkor árnyai a hálószobában

Hevesi Kriszta szerint a szexualitáshoz való viszonyunkat mélyen befolyásolják a gyermekkori élmények. A túl magas elvárások, a „jó kislány vagy a jó kisfiú” szerep, a szégyen vagy a bűntudat mind olyan terhek, amelyeket felnőttként is magunkkal viszünk. Éppen ezért nem ritka, hogy a szexualitáshoz félelem, szorongás vagy akár undor is társul. Ilyen esetben ne is várjuk el magunktól, hogy felszabadultan működjünk egy párkapcsolatban.

Lehet-e jó a szex rossz önértékeléssel?

A szakember szerint ritkán lehetséges, azonban egy tartósan alacsony önértékelés általában a szexuális életre is kihat. A testhez, a vágyhoz és az intimitáshoz való viszony ugyanis szorosan összekapcsolódik azzal, ahogyan önmagunkat látjuk. Ez pedig annak az oka, hogy a test, a lélek és a szexualitás nem különálló területek. Ahogyan élünk, gondolkodunk és érzünk, az visszaköszön az intimitásban is, és fordítva.
Ha pedig jobban akarjuk érezni magunkat a kapcsolatainkban és a saját testünkben, akkor nemcsak az ágyban kell változtatni, hanem önmagunkhoz is másképpen kell viszonyulni. Ha pedig már megvan az érzés, hogy valamin változtatni kellene a szexuális életünkben ahhoz, hogy hosszú távon is egymás mellett maradjunk, ehhez az első lépés a motiváció. Annak felismerése, hogy a szexualitás nem egy „extra” dolog, hanem a kapcsolat egyik tartóoszlopa.

Ha ez a terület tartósan nem működik, nemcsak az intimitás sérül, hanem könnyen rés keletkezik a kapcsolatban, és ebbe a résbe olykor egy harmadik fél is beléphet. Nem feltétlenül azért, mert a kapcsolat menthetetlen, hanem azért, mert így újra kívánatosnak, vonzónak élhetjük meg magunkat.
A szex ugyanis sokkal több, mint testi szükséglet. Az intimitás, az érintés, a vágy megélése mind hozzájárul ahhoz, hogy értékesnek érezzük magunkat, és hogy örömet tudjunk adni a másiknak. Amikor ez hiányzik, az önértékelés sérülhet, és gyakran a másik bántásaként jelenik meg, hiszen a saját belső fájdalmunkat rá vetítjük ki.

A kérdés tehát nemcsak az, hogy szeretjük-e a másikat, szerelmesek vagyunk-e belé, hanem az is, hogy milyenné válunk mellette?
Ha a kapcsolatból eltűnik a szexualitás, még lehetnek sikerek, közös célok, érezhetjük a stabilitást, de hiányozhat az a bizonyos „csillogás”, az az élmény, hogy nőként vagy férfiként is teljesnek, kívánatosnak érezzük magunkat.
Ha jó párkapcsolatot, ha jó szexuális életet szeretnénk, talán a változtatást nem a különféle technikák kipróbálásával érdemes elkezdeni, hanem azzal, hogy újra kapcsolódunk önmagunkhoz és egymáshoz.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Kialszanak a lángok, kisülnek az érzések – Interjú Hevesi Krisztinával az olimpia utáni időszak lélektanáról

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?