A bemutatkozó interjúmban azt olvashattátok, hogy a hozzám legközelebb álló témák a szégyen, a bűntudat és a tabusítás. Ennek nyomán most egy olyan témát hozok, amihez mindhárom energia szorosan kapcsolódik, és amiben sokkal többen érintettek, mint azt gondolnánk. Amiről a legtöbb ülésen előbb-utóbb szó esik, és amiről már rengeteg különböző történetet hallottam a közvetlen környezetemben is. És amiről ennek ellenére nagyon kevesen és csak nagyon félve beszélnek.
Láthatatlannak vélt lelki törések
Ezzel a témával elsősorban akkor érdemes mélyebben foglalkozni, ha a szexualitásunk megélésében valamilyen blokkot, elfojtást, hiányt vagy épp ürességet tapasztalunk. Vagy ha bármely részének megéléséhez valamilyen nehéz, szorongató érzés tapad.
Ez a téma pedig nem más, mint a gyerekkorban megélt szexuális sérülések. De nem a kézzelfogható, egyértelmű abúzusról, erőszakról vagy molesztálásról szeretnék beszélni, ami határozottan ebbe a kategóriába sorolható, és sajnos szintén gyakori. Sajnos ennél jóval kevesebb is elegendő ahhoz, hogy valaki szexuálisan sérüljön, éppen ezért most a nem mindig egyértelmű, sőt, nem is feltétlenül szándékos apró történések lenyomatairól lesz szó.
A legtöbb „láthatatlannak” tűnő törést a szexualitás terén nem a külvilágban, hanem családon belül és a legszűkebb környezetünkben éljük át gyerekként. Nem egyéni defekt, hanem kollektív tanulatlanság.
A gyerek megérzi a feszültséget
A kineziológia azt vallja – és ez alapján dolgozom én is a klienseimmel – hogy a legalapvetőbb idegrendszeri és kapcsolódási minták 7 éves korunkig alakulnak ki. Utána már csak nagyrészt ismétlünk.
Igaz ez arra, hogy mivel azonosítjuk a szeretetet, hogyan reagálunk a stresszre vagy épp miképp fejezzük ki az igényeinket. Hogyan éljük meg az érzelmeinket, hogyan viselkedünk a társas kapcsolatainkban és milyen elvárásrendszer alapján élünk. És bizony arra is igaz, hogy miként éljük meg a szexualitást, mivel társítjuk azt és milyen szerepe van az életünkben.
Spirituális megfogalmazással élve – hiszen ez a vonal is közel áll hozzám – gyerekkorunkban sokkal intenzívebben érzékeljük magunk körül az energiákat, még sokkal fogékonyabbak vagyunk arra, hogy feltérképezzük, mi történik körülöttünk. Példának okáért, hiába mondja azt sok szülő, hogy „De hát mi sosem veszekszünk a gyerek előtt!” valójában nem is kell, hiszen a gyerek érzi a feszültséget a térben. Akkor is, ha azt mutatjuk neki, hogy anya és apa jóban van egymással.
A gyerekek nem hülyék, nem vakok és nem süketek. Csak kicsik. Gyerekek. De ettől függetlenül nagyon is jelen vannak, és a metakommunikáció ugyanúgy hat rájuk, mint a kimondott szavak és tettek. Ha pedig bizonyos helyzetekben nem kapnak magyarázatot, kereteket vagy teret arra, hogy megértsenek dolgokat, akkor zavar keletkezhet abban, hogyan rakják össze a teljes képet egy történés kapcsán.
Kényelmetlen helyzetek, életre szóló traumák
Menjünk most végig azokon a sarokpontokon, amelyek gyerekkorban befolyásolhatják, hogyan éljük meg a szexualitást felnőtt korban.
Az egyik ilyen meghatározó tényező, amikor a gyerek tartósan hallja vagy látja a szüleit szex közben, mert nincs elkülönült tér. Ilyenkor lényegében a gyermek „tanúja” a szülei szexuális életének. De nemcsak a szexuális energiát érzékeli, hanem hangokat is hall, melyekre nincs magyarázat, csak azt tudja, hogy valami történik körülötte, de értelmezni nem tudja, hogy az mi.
Szintén meghatározó lehet az, amikor a gyerek számára kényelmetlen testi közeledés történik, de nincs joga nemet mondani. Egy gyerek mindig jelzi a maga módján, ha számára valaki érintése vagy közelsége kényelmetlen. Ez a valaki lehet akár egy családtag, egy rokon, egy családi barát, egy szomszéd vagy akár egy idősebb gyerek.
Káros lehet az is, ha a szexualitás teljesen tabu, nem illik róla beszélni, mert „az undorító”, és mert „az bűn”. Ez a hitrendszer leginkább a mélyen vallásos családokban jelenik meg, de kiváltó ok lehet az is, hogy így próbálják megvédeni a gyereket a korai tapasztalatszerzéstől, vagy épp a szülőknek nincs megfelelő mintájuk arra, hogyan kellene kommunikálni a szexualitásról a gyermek életkorának megfelelően. A téma tabusítása miatt a szexualitást így egy szégyenteljes energia lengi körül.
Hatással lehet a felnőtt kori szexualitásra az is, ha a gyereket megbüntetik vagy megszégyenítik, miután rajtakapják az önkielégítésen. Pedig teljesen természetes, hogy előbb vagy utóbb elkezdi felfedezni a testét. Ez már kisgyermekkorban elkezdődik, később pedig tudatosabb formát ölt. Ha ezt nem vesszük természetesnek és nem kezeljük a helyén, a gyerek azt fogja hinni, hogy a testi öröm megélése szégyenteljes dolog.
Az egyik leggyakoribb, mégis leginkább elhallgatott részlet az, amikor testvérek között kölcsönös szexuális kísérletezés történik. Nehéz erről beszélni, hiszen szörnyen abszurdnak, már-már betegnek is tűnhet, ennek ellenére mégis teljesen természetes, ráadásul ilyenkor a gyerekek valójában nem is tudják, pontosan mit is csinálnak, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a szexualitás pontosan mit is jelent. Ők csak kíváncsiak és kísérleteznek. Sőt a legtöbbször a szexuális megnyilvánulásokat és magát a szexet a szeretet kifejezésével azonosítják. Felnőttkorban mégis talán ehhez tapad a legmélyebb szégyenérzet és feldolgozatlanság.
Fontos momentum az is, amikor a meztelenségnek nincs határa. Semmilyen szakmai nézőpont nem köti ki konkrétan azt, hogy meddig egészséges vagy épp nem egészséges, ha a gyerek a szüleit vagy más családtagjait meztelenül látja, de iskolás kortól kezd kialakulni bennük a szemérem és a szégyenlőség, így tehát ilyenkor már kényelmetlenül érintheti a gyereket az, ami történik körülötte. Ugyanez igaz az együtt fürdésre is. Az ivarérettség kezdetekor már zavart, és akár szexuális izgalmat is kiválthat a gyerekből egy meztelen test látványa. Ha pedig ez az inger egy családtagjához köthető elsőként, annak bizony nyoma lesz.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a fentebb említett helyzetekben a gyerek nem vonható felelősségre és nem is hibáztatható, mert a gyerek nem tudja, mi a szex. Nem érti a jelentését, a súlyát és a következményeit sem ismeri.
Ha a gyerek kíváncsi, az nem aberráció, hanem fejlődési jelenség. Ha belemegy valamibe, az nem beleegyezés, hanem alkalmazkodás. Ha nem tiltakozik, az nem egyetértés, hanem sokszor lefagyás. A gyerek idegrendszere a kapcsolódásért mindent megtesz, mert számára a kapcsolódás egyenlő a túléléssel. Ezért a felelősség mindig a felnőtté, ő határozza meg a kereteket, ő húzza meg a határokat, ő ad magyarázatot és ő az, aki védelmet nyújt, ha kell.
Végül pedig egy bagatellnek tűnő, mégis erősen hatást gyakorló momentummal zárom a felsorolást. Ez pedig nem más, mint amikor a gyerek egy felnőtt tekintetében valami mást fedez fel, mint amit addig látott. Ha valaki vággyal néz rá vagy érinti meg, azt egy gyermek azonnal megérzi, és a közeledés hatása akkor is egy életre szólhat, ha csak néhány pillanat műve az egész.
A téma kapcsán az a szemléletes történet jutott eszembe, amikor egy 6 éves kislány felszabadultan szaladgál nyáron az udvaron, meztelenül. Mindaddig nem is érzékeli a körülötte lévő világot, amíg meg nem akad a szeme az őt szemlélő nagypapán. A kislány ekkor ledermed, és azonnal elönti a szégyenérzet. A nagypapa nem mozdul, nem tesz semmit, de a kislány érzi, hogy ez a tekintet most más. Érzi, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Ráadásul a nagypapa addig nem igazán volt jelen az életében, nem volt közeli a kapcsolatuk, ám ott, akkor olyan figyelmet kapott tőle, amilyet azelőtt soha. Ez a néhány perc elég ahhoz, hogy a gyerekben kialakuljon az a hitrendszer, ami azt a gondolatot plántálja el benne: „Engem a férfi csak akkor vesz észre, ha meztelen vagyok.”
Ez a kislány felnőtt korában a szexet használja majd kapcsolódási eszköznek. A lelke helyett a testét helyezi majd előtérbe, mert így figyelmet kap, ami szintén nem tart túl sokáig, de legalább lesz.
Nem vagy egyedül!
Ám ezek a komfortosnak vélt tanult minták lépésről lépésre, rétegről rétegre, leginkább szakember segítségével, de átírhatók. Ugyanis a szexhez való viszonyunkat képesek vagyunk újratanulni. De ahhoz, hogy a rosszul berögzült minta megdolgozhatóvá váljon, először fel kell ismernünk, meg kell látnunk. Meggyőződésem, hogy a legtisztább képet a gyermekkori szexuális sérüléseinkről az mutatja meg, hogy milyen felnőtt tartalmakra keresünk rá leggyakrabban az interneten. Mi hoz bennünket izgalomba, amikor épp nincsenek tabuk. Hogy miért is árulkodó mindez? Azért, mert az idegrendszer az ismerőset keresi. Ez nem identitás, ez lenyomat.
Sok esetben előfordul, hogy ugyan konkrét emlékünk nincs, de néha fel-feljön egy rossz érzés, egy émelyítő gondolat, vagy nyugtalanító feszülés a téma kapcsán. Jelezhet az émelygés, a hányinger, az undor egy konkrét szexuális megnyilvánulás közben is. Ezek nyomógombok. Az önismereti munka pedig lehetőséget teremt arra, hogy biztonságos körülmények között ezek az elfojtott, eltemetett emlékek megmutassák magukat, és feldolgozzuk őket.
Nagyon sokszor már az is felszabadító érzés, ha beszélhetünk mindarról, amit megéltünk. Ha érezzük, hogy valaki megértően, empatikusan, ítélkezés nélkül meghallgat bennünket, és azt mondja: „Ezzel nem vagy egyedül. Értelek téged.”
Sokszor azt gondoljuk, talán mással nem is történt hasonló, így vajon ki értené meg, min mentünk keresztül. Bármi is történt, nem vagyunk sem elfajzottak, sem működésképtelenek, sem betegek, sem töröttek, sem aberráltak. A legtöbb embernek ilyen vagy olyan módon, de dolga van a szexualitásával, és annak megélésével. Sokkal többen érintettek ebben a témában, mint gondolnánk.
Mivel még manapság is rendkívül szegényes a szexuális edukáció családon belül, és nagyon kevés helyen van egészségesen működő rendszere annak, hogyan kell ezt a témát érinteni vagy a gyerek elé tárni, így még akkor is tapasztalhatunk deformáló élményeket, ha épp nincs senkiben ártó szándék körülöttünk. A szüleink is csak azt tudják tovább adni nekünk, ahogyan ők szocializálódtak ebben a témában. De a lenyomatok akkor is ott vannak, és érdemes lenne foglalkoznunk velük.
A szex eredendően egy csodálatos, tiszta örömforrás, amelyben két ember úgy egyesül egymással, hogy abban ott van a tisztelet, az odaadás, a szeretet, a szabadság és a biztonság is. A szó legnemesebb értelmében a gátlástalanság is. Bűntudat, szorongás, szégyen és tabuk nélkül. Kár lenne erről lemondanunk. Még akkor is, ha mi gyerekként nem ezt tanultuk meg róla, hiszen akkor sok esetben nem volt választásunk. Most azonban felnőttként már van. Éljünk vele!
Fotó: freepik.com; pexels.com
