Varázslatos, hogyan segíti az agyi frissesség megőrzését a kreatív tevékenység

Az idegtudomány egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a kreatív tevékenységek nemcsak örömforrást jelentenek, hanem serkentik az agyműködést, új idegpályákat hoznak létre, és hozzájárulnak a kognitív képességek megőrzéséhez. A mától induló nemzetközi Agykutatás Hete évről évre más-más agykutatással kapcsolatos témával segít megismertetni az emberi agy működését. Az idei téma az agy és a művészet: kreativitás az elmében.


A Brain Awareness Week az agykutatás ünnepe Európa-szerte, célja, hogy megismertesse az emberekkel az agykutatás jelenlegi helyzetét, az agyi rendellenességek, például az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a stroke, a skizofrénia és a depresszió diagnosztizálásában, kezelésében és megelőzésében elért eredményeket. Az idén március 10 és 16-a között kerül sor a programokra Magyarországon is, középpontban a kreativitás és egészség viszonyával.

A művészet boldogabbá tesz

Az emberi agy körülbelül 86 milliárd neuront tartalmaz, amelyek folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, és új szinaptikus hálózatokat építenek ki a megélt tapasztalatok hatására. Az idegtudomány legfrissebb kutatásai szerint a művészet serkenti az új idegpályák kialakítását, ez a változásra való képesség pedig lehetővé teszi a tanulást, az alkalmazkodást, kreatívabb gondolkodást eredményez, lassítja a hanyatlást és még a szerotoninszintet is emelheti.

„A közelmúltban az Egyesült Királyság különböző múzeumaiban agykutatók egy kísérlettel arra kerestek bizonyítékot, hogy mennyire jó hatással van a művészet az emberi agyra” – számolt be róla Dr. Bohács Krisztina, a kognitív képességek fejlesztésével foglalkozó intelligenciakutató, a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője.

„A festmények agyhullámokra gyakorolt hatását elektroencefalogramos (EEG) monitorral tesztelték a látogatókon. Több mint 23 ezer résztvevő vizsgálata után megállapították, hogy azok, akik hetente átélnek valamilyen művészeti élményt, vagy évente néhányszor kulturális eseményeken vesznek részt, boldogabbnak érzik magukat, és jobb mentális állapotban vannak, mint azok, akiket egyáltalán nem vonz a művészet.”

Remind magazin

Use it, or lose it! – Ha nem használod az agyad, elveszíted

Több kutatás is alátámasztja, hogy az akár csak hobbi szinten művészi tevékenységet végző emberek kevésbé hajlamosak a kognitív zavarokra, mint azok, akik nem festenek, írnak vagy táncolnak.

„Egyértelműen bizonyított, hogy már 45 perc alkotás után drámaian csökken az emberek kortizolszintje vagyis a felhalmozódott stresszhormon” – hangsúlyozta Dr. Bohács Krisztina. „A kézműveskedés, de akár a zenehallgatás, az éneklés is csökkentik a stresszt, a szorongást és a depressziót.”

A szakértő szerint az új, ismeretlen készségek elsajátítása, például egy hangszer megszólaltatása, de akár az 50-60 éves korban elkezdett nyelvtanulás is, magas szintű kognitív folyamatok aktiválását igényli. Tanulmányok kimutatták azt is, hogy a rendszeres fizikai aktivitás, például a tánc vagy a zeneterápia, javíthatja a memóriát és a reakcióidőt idősebb felnőtteknél, beleértve a demenciában szenvedőket is.

„Az úgynevezett „superagers’ csoport tagjai, vagyis a magas kort megélők, szinte kivétel nélkül rendszeresen olvasnak és alacsony a kortizol szintjük, így szabadon termelődik bennük a BDNF (Brain-Derived Neurotrophic Factor) nevű fehérje, amely egyszerre gátolja a meglévő agysejtek pusztulását és segíti az újak születését, a neuronok közötti kapcsolatok kialakulását” – hívta fel a figyelmet az intelligenciakutató.

A GEM Tanulási Központ szakmai vezetője szerint, ha a lehető legegészségesebbek akarunk maradni, akkor az elménk edzését legalább annyira előtérbe kell helyeznünk, mint amennyire a testünk állapotára koncentrálunk. Ahhoz, hogy a hosszú életkort jól éljük meg, hosszabban meg kell őriznünk az agyunk fittségét. A kognitív aktivitás fenntartása hozzájárulhat az időskori életminőség javításához.

„Az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának folyamata egyelőre csak lassítható, a teljes gyógymód továbbra is várat magára, de a memóriakészségek csiszolásával és fenntartásával, kreatív tevékenységekkel, egészséges életmóddal, mozgással – a lehetőségekhez képest – megvédhetjük magunkat a degeneratív betegségek pusztításaitól.” – véli Dr. Bohács Krisztina.

Fotók: Unsplash

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal