A belső iránytűk nem tévednek
Az előző két cikkünkben arról beszéltünk, hogyan találhatja meg az ember az életcélját, a küldetését, vagyis azt az önazonos irányt, amelyben kiteljesedhet, és amelyre karrier szempontból az életét érdemes építenie. Eddig két belső iránytűt mutattam meg.
Az első érzelmi iránytűnk az az önmegfigyelés, amikor kiderítjük, melyek azok a tevékenységek, amelyek energetizálnak, amiknek a tanulása és végzése lelkesít minket, és melyek azok, amik lehúznak.
Aztán beszéltünk a kíváncsiságról, hiszen ahol a kíváncsiságunk van, ott van az irányunk is, és ez is egy belső iránytű ahhoz, merre érdemes lépkednünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a saját utunkat.
Most pedig elérkeztünk a harmadik iránytűhöz, és megtudjuk, hol vannak a félelmeink és a gátlásaink. Mert ahol az istenadta tehetségünk van, ott vannak azok a pontok, ahol a legnagyobb kishitűségünk és bizonytalanságunk lakik. Ott szorít, ott húz össze, ott kérdőjelezünk meg mindent, mert valójában ott vagyunk igazán nagyok.
Miért fontos egyáltalán az önmegvalósítás?
De lépjünk egyet vissza, és nézzük meg miért is fontos, hogy szakmai területen is kiteljesedjünk?
Ha az ősi filozófiákat vagy a modern, pozitív pszichológiát vizsgáljuk, észrevesszük, hogy nagyon sok irányzat ugyanarra a következtetésre jut. Legyen szó az ikigairól, a zenfilozófiáról, vagy a modernebb megközelítésekről, mint például a flow-elmélet Csíkszentmihályi Mihálytól, vagy a Maslow-piramisról. Mind ugyanazt mondják, csak más szavakkal: az emberi kiteljesedés része az alkotás és az önmegvalósítás. Vagyis az, hogy létrehozunk valami egyedit, felvállaljuk a különlegességünket, és kibontakozunk egy hivatásban is. Ez ad egy nagyon mély, kerek, teljes érzést.
Természetesen iszonyatosan fontos a család, az egészség, hiszen ezek a siker biztos alapjai. De ha ezek rendben vannak, mindannyiunkban ott van a vágy, hogy alkotó módon is hozzájáruljunk ahhoz a világhoz, amiben élünk. Hogy kapcsolódjunk másokhoz azzal, amit létrehozunk, hogy hassunk, hogy részesedjünk. És ennek a vágynak a kiteljesülése éppolyan fontos, mint az alapszükségleteink kielégítése.
A nagyszüleink ezt még nem engedhették meg maguknak
Azt azért tegyük hozzá, hogy a fenti szemlélet terjedése is a modern társadalmunk hozománya. Ha a szüleinkre vagy a nagyszüleinkre gondolunk, esetükben még lehetőség sem volt arra, hogy az önkifejezés kérdése, mikéntje felmerüljön.
A tudatosság növekedésével azonban egyre erősebben jelenik meg bennünk a vágy, hogy ne robotkatonák legyünk egy lelketlen cégnél, ahol azt sem értjük, a nap végén mit miért teszünk, hanem azok lehessünk, akik valódi értéket hoznak létre. És bár modern világunkat sok szempontból lehet kritizálni a felgyorsult tempó, az internet, a mesterséges intelligencia és a technológia árnyoldalai miatt, van egy óriási pozitívuma is: soha nem volt ilyen egyszerű vállalkozóvá válni és önmegvalósítani.
Ma szinte már pár százezer forintos indulótőkével el tudsz indítani egy vállalkozást, hiszen az interneten nagyon könnyű megtalálni az ügyfeleket, a vevőket. Vagyis az említett modern eszközök – ha azokat jól használjuk – segítenek az önmegvalósításban.
Mi a harmadik iránytű?
Mielőtt túlságosan elvesznénk a részletekben, foglalkozzunk a harmadik iránytűvel, ami nem más, mint az a terület, ahol a legnagyobb bizonytalanságunk, szorongásunk és kishitűségünk jelenik meg. Mert épp ott van az istenadta tehetségünk.
Ez pedig egy nagyon érdekes felállás. Ugyanis azok a területek, ahol valóban kiemelkedőek vagyunk, gyakran annyira természetesen jönnek, hogy fel sem tűnnek, miután a tehetségünk szinte gyerekkorunk óta ösztönösen velünk van. Sokszor nem is gondoljuk arra, hogy másnak az a képessége, ami nekünk megvan, talán nincs is meg.
Ez a képesség pedig nem más, mint
• a kreativitásogd
• a vezetői minőséged
• a kommunikációd
• az emberekhez való kapcsolódásod
• a színészi vagy előadói képességeid.
Mindez annyira velünk született, hogy sokáig azt hittük: ez mindenkinek olyan könnyen megy. Aztán van, hogy 30-40 évesen jövünk rá – miután elég időt töltöttünk a munka világában, a vállalkozói létben – hogy ez a képesség nem alapképesség mindenkinél.
De épp itt jön a csapda: az istenadta tehetségünkhöz kötődnek a legnagyobb félelmeink is.
Ahol igazán nagyok lehetnénk, ott tart vissza a legtöbb szorongás, az önbizalomhiány és a kételkedés.
Az éhező művészek…
Nagyon jó példa erre a nem befutott, sikertelen művészek jelensége: csodálatosan alkotnak, mégsem merik magukat megmutatni a világnak, nem mernek kilépni vele a fényre. Holott lehet, hogy az alkotásaik, a művészetük messze felülmúl már befutott alkotókat is.
Mégis ott a szorongató érzés: „nem vagyok elég jó”.
Tehát amiben igazán tehetségesek vagyunk, ahol velünk született képességünk van, ott kell áttörnünk a legnagyobb gátakat. Ott kell elhinni, hogy valóban jók vagyunk benne.
Ha például te egy született vezető vagy – az a típus, aki már iskolás korában is ösztönösen kézben tartotta a dolgokat – akkor nagy valószínűséggel a vezetés lesz az a terület, ahol a legtöbb félelmed és szorongásod jelenik meg: „Túl sok vagyok, visszább kéne vennem. Így nem fognak szeretni.”
Miközben az igazi utad épp az lenne, ha beleállnál a vezetői minőségedbe, és felvállalnád azt igazán. Vagyis nemcsak megtalálnunk kell azt a területet, ahol az istenadta tehetségünk van, hanem felül kell kerekednünk a hozzá kapcsolódó félelmeken, szorongásokon, kishitűségen és önértékelési nehézségeken. Mert ami miatt a legtöbbet szorongsz, valószínűleg ott van a legnagyobb tehetséged is.
Mindenkinek van istenadta tehetsége
A következő iránytű abban, hogy megtaláld a saját utadat, az, hogy gondold végig: mi az a terület, amiben te mindig ösztönösen, különösebb erőfeszítés nélkül jobb voltál az átlagnál?
Amiben már gyerekként, vagy fiatal felnőttként is kiemelkedő voltál, és egy idő után te magad is rájöttél, hogy ott valami többleted van. Majd figyeld meg azt is, hogy ezzel kapcsolatban mégsem hiszel magadban igazán. Talán azért, mert lehet, hogy begyűjtöttél pár kudarcot is, amelyek még inkább gátolnak abban, hogy beleállj ebbe a területbe. Sebek, rossz beidegződések, fájó visszajelzések is tapadhatnak hozzá. Épp ezek a jelek mutatják az utat. Keressük meg azt a területet, amiben ösztönösen jók vagyunk, mégis szorongunk miatta. Amit leértékelünk magunkban, ahol nem merjük elhinni, hogy tényleg kiemelkedők lehetünk. Pedig nagyon gyakran épp ez az istenadta tehetségünk.
Szóval…Mi ez a terület számodra?
Fotó: freepik.com
