Azon a hétfőn beszéltük meg a találkozónkat, amikor kitette a social media felületeire búcsúposztját, (erről egy kicsit majd később). Az első, neki „munkahelynélküli” munkahét végén ültünk le beszélgetni, így a Shell-es névjegy (lesz szó róla) már a múlté, de a többes szám első személy, amit vele kapcsolatban használ, még sokszor elhangzik (erről is kérdezem). Azt viszont, hogy amikor az olvasó elé kerül ez az interjú, ő mit tesz éppen, maga sem tudja (de mi kitérünk majd rá). Annyit biztosan állíthatok, hogy feladat nélkül nem lesz. Ügye van bőven (soroljuk), és az sem kizárt, hogy… De ne szaladjunk ennyire előre!
Pályakezdőként, a késő, de még izmos Kádár-kor Budapestjén megfordult-e a fejedben, hogy egyszer ilyen track recorddal térsz majd haza Londonból?
Budapest határáig is alig láttam, nemhogy a vasfüggönyön túl. Aztán egy esős napon éppen nálam reklamált egy elégedetlen vevő. Jól sikerülhetett a panaszkezelés, mert állásajánlatot tett. Megkérdeztem a feleségemet, de ő csak annyit mondott: a Shell mégiscsak jobb márkanév, mint a Sugár. Remélem, hogy nem lesz sértődés a vége ennek az összehasonlításnak.
A jobb márka jobban is fizetett?
Pont, hogy nem. A váltás akkor anyagi visszalépést jelentett, de a távlat szédítő volt. És ez mozgatta meg a fantáziámat. Az első feladatként kapott töltőhálózat-kiépítést hamarosan követte az út a vevőkhöz, aztán azoknak a vezetése, akik találkoznak a vevőkkel. Az akkori innovációk sora annyira bejött, hogy ma már világszerte ismerik őket.
Az első a V-Power bevezetése volt, ezért figyeltek fel rád külföldről is?
A V-Power ma már esettanulmány, de akkor csak egy ötlet volt, amiben mindennél jobban hittünk. Igaz, mások meg azt hitték, hogy megőrültem. Amikor elmondtam a főnökeimnek, hogy kínáljuk a Zsigulikba és Daciákba a Ferrarik benzinét, kevesen értették meg. Pedig a gondolat tiszta volt: teremtsünk kapcsolatot a „kisautósok” és a világklasszis között. Használjuk ki azt, hogy mindenki többre, mindenki jobbra vágyik. S a vágyaiért még anyagi áldozatra is hajlandó az ember. Ígértünk nekik, de teljesítettünk is. A jó márka megtartja a szavát. Ezt fejeltük meg később a ClubSmart programmal, amiről mindenki azt hitte, hogy lehetetlen. Én tudtam, hogy tévednek, s tudták a munkatársaim is. Nélkülük semmire sem mentem volna. Sem akkor, sem azóta. Addigra megtanultam, s ma már hirdetem is, hogy a csapatod az, ami felemel.
A csapatépítési képességed ma már közismert, de voltak-e olyanok, akik benned látták meg azt a tehetséget, akire érdemes figyelni?
Dr. Joseph Waltl osztrák üzletember neve kívánkozik ide, aki a kezdet kezdetén felfigyelt rám. Joseph biztatott arra, hogy próbáljam ki magam Németországban, ahol a cég akkor bajban volt. Megpályáztam a pozíciót és meg is kaptam. Elképzelheted, milyen volt a fogadtatás, amikor a Ostblockból jött nagyszájú érkezett hozzájuk megmentőként, aki még a nyelvüket sem beszéli. Azt feleltem nekik, hogy akkor kvittek vagyunk, mert ők sem beszélik az én nyelvemet. A legjobb, ha keresünk valami megoldást.
Az angyalföldi srác megmutatta a német szakembereknek, hogy merre van az előre?
Mondhatjuk így is, de a lényeg az volt, hogy végre csak megtaláltuk azt a bizonyos közös nyelvet és megtörtént a csoda.
De ezelőtt volt egy másik lehetőség is…
Még a kilencvenes évek második felében hallottam, hogy kialakítani készülnek egy új szervezeti egységet, a Kelet-Közép-Európa régióra, s feltettem a kérdést: miért ne vezethetném én?
Fel sem merült benned, hogy az a pozíció már túl lehet azon a bizonyos üvegplafonon?
Számomra nem volt üvegplafon. Mármint azt tartottam és tartom ma is, hogy a határok csak bennünk léteznek. Ez nem jelenti azt, hogy ne ütközhetnénk akadályba a karrierlépcsőzés során, de előre „beárazni” magunkat felesleges. Feledkezzünk meg arról, hogy nem jut(hat)unk feljebb! Hogyan? Csak azzal foglalkozzunk, amire hatásunk van! Amire nincs, azt toljuk félre, távolítsuk el, mert égeti az energiát, haszna viszont nincs. Az erőnket inkább arra használjuk, hogy megtaláljuk azt, amit lehet, s ne csak azt tegyük, amit kell.
A „kell” egy nemzetközi vállalatnál nem felülről jön?
Felülről és kívülről. Többnyire onnan, ahol már nincsenek tisztában a helyi finomságokkal. Így volt a ClubSmart törzsvásárlói program esetében is. Annak a sikere abban rejlett, hogy nem arra figyeltünk, mit gondolnak a főnökeink, hanem arra, miként gondolkodnak a fogyasztóink. Nekem, nekünk mindig a fogyasztó az első. Velem még idén is előfordult, hogy beálltam egy kúthoz dolgozni, mert tudni akartam, milyen érzés kiszolgálni azokat, akiknek a pénzéből élünk. Aki elszakad a valóságtól, annak előbb vagy utóbb, de számolni kell a büntetéssel. A már említett V-Power esetében két kérdésünk volt. Egy: érdekelne-e bárkit egy jobb szolgáltatás? A válasz egyszerű: igen. Kettő: fizetne-e érte többet? Az első válasz: nem. Na, ezt a csatát kellett megnyerni és nekünk sikerült. Az elutasító felelet megváltozott, s ezt ma már világszerte a nap minden pillanatában bizonyítjuk is. Annak az üzemanyagnak a karrierje Magyarországról indult.
Sok helyen olvastam tőled, hogy mennyire fontos a kommunikáció, meg azt is, hogy az ár is kommunikál.
„Mutasd az árad, és megmondom, milyen marketinges vagy!” Ezt szoktam mondani, és halálosan komolyan is gondolom. Ha ugyanis nem hiszel az ötletedben, akkor nem hiszel az ajánlatodban és nem fogsz olyan árat mondani, amiért egyáltalán érdemes megcsinálni a kitalált programod. Ekkor inkább vonulj vissza és dolgozz még rajta. Az üzemanyag egyforma mindenhol, a győztes titka az lehet, hogy drágábban is el tudja adni. Több pénzért, de úgy, hogy a több pénzért értéket kínál. Így a vevőd nem pártol el, hanem elkötelezettebbé válik. Hogyan? Például azzal, hogy a mi töltőállomásunkon máshogy beszélnek az ott dolgozók a termékünkről. Igen, arról a termékről, ami mindenhol „ugyanaz”. Tennél egy próbát? Menj be bármelyikbe, s kérdezz a V-Powerről. Aztán menj el egy másik hálózathoz és tedd fel ugyanezt a kérdést a saját prémium kínálatukra. Az eredmény magáért fog beszélni.
A mi termékünk? Aki Shell-es volt, az Shell-es is marad, miután már „leszerelt”, ezért a többes szám első személy?
Ez egy fantasztikus vállalat, különleges kultúrával. Ráadásul elneveztek rólam egy kutat, mégpedig azt, ahol a háború utáni Magyarországon először lehetett üzemanyaghoz jutni. Budapest, első kerület, Mészáros utca. Már csak ezért is marad a „mi”, de itt azért jóval többről van szó. Nézd csak végig a búcsúposztomra kapott reakciókat. Nem csak a lelkemet simogatják, hanem a kérdésedet is megválaszolják.
Olyan ez a karrier, mint egy tündérmese. A tündérmeséknek pedig vannak szabályai és szereplői. Ha elfogadod a minősítést, sorra vehetünk egy-kettőt közülük.
Elfogadom, kezdhetjük.
Ki volt az, aki elindított?
A már említett elégedetlen vásárló.
Milyen küldetéssel vágtál neki az útnak?
Lássuk, mire megy a világgal egy angyalföldi srác, aki bárkivel képes kapcsolatot teremteni, nem retten meg, ha ellent kell mondani és kellő önbizalommal van megáldva.
A tündérmesehősnek vannak segítői. Neked?
A feleségem, Cili, egészen biztosan. Jött velem, biztatott, szervezte a családot, miközben – egészen addig, amíg nem kellett költöznünk – testnevelőtanárként dolgozott a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Aztán a mentorok. Joseph-ről már volt szó, de sokat köszönhetek Roger Penske-nek, aki nekem olyan ikon, mint Enzo Ferrari. Autóversenyző volt, 400.000- es teherautó flottát üzemeltet, övé, az Indianapolis Motor Speedway és az IndyCar is. Atyai jóbarátomnak mondhatom, s nem csak azért, mert a beceneve: The Captain. Nyolcvan fölött van és tombol benne az adrenalin. És ott vannak a munkatársaim, akiktől minden nap tanultam valamit.
Volt-e, aki gáncsolt?
Úgy, hogy tudtam róla vagy úgy, hogy szánt szándékkal tette, nem. Nem illett abba a kultúrába, ami a Shell-t jellemzi.
A mélypontokról tudsz beszélni?
Nem tudom, hogy mélypont-e, de volt, hogy rosszul ítéltem meg valakit, amikor beválogattam a csapatba, vagy ugyanezért, de kihagytam belőle. Volt, amikor már majdnem átnyúltam a beosztottam feje felett, de még időben meggondoltam magam. Volt, hogy meg kellett fizetnünk a tanulópénzt azért, mert nem végeztük el a házi feladatot. Legalábbis nem a megfelelő minőségben. Egyszer pedig alig húsz másodpercen múlott, hogy életben maradok-e az egész családommal együtt…
Elmondható?
Elmondom. 2004 decemberében a cunami kishíján elragadott minket. A feleségemet, a két lányomat és engem. A pesti srác ösztönei valahogy eltompultak, s ez majdnem végzetes lett. Sohasem fogom elfelejteni azt az őrült rohanást, amibe kezdtünk. Bemenekültünk egy házba, aztán fel a tetőre. A feleségem is és én is leestünk, megsérültünk mindketten. Abban a pillantásban, ahogyan akkor egymásra néztünk, minden benne volt. Túléltük. A gyerekek fizikai sérülés nélkül, szerencsére. A sebek begyógyultak, a lelkünk is ép maradt, de ezzel még sokáig dolgunk volt nekünk és a gyerekeinknek is.
Innen nehéz folytatni, de maradhatnánk egy kérdés erejéig még a családodnál? Ha igen, akkor adódik a kérdés: egy ilyen karrier mennyire egyeztethető össze például az apasággal?
Büszke vagyok arra, amit már felnőttként a gyerekeinktől hallottam: apu mindig eljött, amikor fontos volt: ünnepségre, születésnapra, meccsre, fellépésre. Az idősebb lányom például úgy gondolta, hogy a diplomaátadó ceremónia számára nem fontos annyira, hogy bemenjen rá. Neki elég lett volna, ha kiküldik postán a papírt. Erre mi, szülők, azt mondtuk, hogy akkor is ott leszünk a King’s College-ban, szépen kiöltözve és tapsolunk neked. Végül együtt éltük meg a pillanatot, ami valamennyiünknek sokáig emlékezetes lesz.
Végül beszéljünk a szupererődről. A kommunikációt már említettük, viszont a búcsúposztban felsorolsz hármat, amit a legfontosabb vezetői erénynek tartasz: tisztaság, hitelesség, emberfókusz.
A „clarity” az első. Egyfajta tisztaságot, kiszámíthatóságot jelent. Legyenek ilyenek a céljaid, s akkor semmi sem állíthat meg. De azt is feltételezi, hogy vállalt és kimondott értékek alapján dolgozol. Egy cég esetében például a kereskedelem, amiért én feleltem, ezeket az értékeket fordítja le először – és a sorrend lényeges! – a dolgozók és az üzleti partnerek nyelvére, s aztán közösen mondják/mondjuk el a vevőinknek. A második az „authenticity”, vagyis a hitelesség. Ez nekem a saját út megtalálásáról és arról szól, hogy következetesen és önazonosan tudsz-e végig menni rajta.
Ha ezt sugárzod, akkor az emberek bíznak benned, s semmi sem lesz lehetetlen nektek – együtt. A harmadik a „People make the difference” az emberekről szól. Mert ők jelentik a különbséget a sikeres vezetők és az eredménytelenek között. Vezetőként elsősorban azoknak az embereknek köszönhetünk, akiket segítünk és vezetünk. Motiválnunk, inspirálnunk és elismernünk kell őket a munkájukért.
Meg kell látnunk mindenkiben az erősségeket, és a gyengeségek helyett azokra összpontosítani. Az emberek azonban csapatban dolgoznak, így az összeállítás talán a legfontosabb. És az a kultúra, ami már megmutatkozik abban is, hogy milyen egyéniségekkel vesszük körül magunkat. Egyéniségekkel, igen, mert az gyakran többet jelent, mint a végzettség vagy a szakmai tudás.
Most gyors és rövid üzeneteket kérek tőled a különféle korcsoportoknak. Mire figyeljenek a tizenévesek?
Csak az ambícióidat tudod beteljesíteni. Ha könnyen elérhetőre vágysz, akkor a végén nem leszel elégedett. Ne szabj határt az álmaidnak. Figyelj magadra, tudd meg, miben vagy jó, s ha ezt megtaláltad, összpontosíts arra.
Húsz és harminc között?
Értsd meg és érezz rá, hogy a karrier nem egyenlő sem a pozícióval, sem a sikerrel. A siker az az út, ahogyan eléred a céljaid. Az út maga a karrier – és nem mindegy, hogyan járod be. Ekkor már hozzá kell, hogy tégy a csapathoz, amit vezetsz és ki kell tudnod mondani: I am OK. Ha büszkén beszélsz a szomszédoknak, hogy mi mindennek a része vagy, már elértél valamit.
Harminc-negyven?
A pénz ne határozzon meg téged. Ha mozdulsz a munkahelyedről, ne a magasabb fizetésért tedd, hanem csak a több „jóért”, amit mellette kínálnak: feladatban, kihívásban, márkában. Nem a levegőbe beszélek, kaptam olyan ajánlatot, amit a fentiekért utasítottam vissza – és a mából visszanézve nagyon jól tettem.
Negyven-ötven?
Olyat csinálj, ami „beindít”, mert az energiáidat szinten kell tartani. Ha ez sikerül, akkor a csapatodat is lázba fogod hozni.
Ötven-hatvan?
Értsd meg, hogy még mindig fiatal vagy. Az erőd és az energiád, amit összegyűjtöttél feladatért kiált.
Hatvan-hetven?
Jó kérdés. Adj vissza! Én a Menedzserszövetségben ezt teszem, hogy több magyar vezető juthasson Európa- vagy világszinten is magas pozícióba. Terveim vannak az almamateremmel is és aktív vagyok a Budapesti Olimpiáért Mozgalomban. Találj elfoglaltságot, mert leállni nem szabad. Sem magadnak nem engedheted meg, sem a világnak.
A beszélgetés itt véget ért, becsuktam a jegyzetfüzetet, de maradunk még pár percet. Kapitány István elmondta, hogy az interjú előtt egy fejvadásszal találkozott. Kérdően néztem rá, ő pedig egyértelműen vissza, s már mondta is.
„Leállni nem szabad, s ha izgalmas feladattal állít be egy „kommerciálisan elkötelezett” szereplő, akkor miért ne gondolkodnék el rajta… De bármi is lesz, nem a névjegy a fontos, egyáltalán nem – csakis a feladat.”
Fotó: Pejkó Gergő; Kapitány István
