Az édesanya támasza a gyermekágyas segítő

Ahogyan a babavárás idején és a gyermek világra jövetele közben, úgy a szülést követő néhány hétben is fontos, hogy legyen az édesanya mellett valaki, akivel megoszthatja a teendőket, és aki lelki támaszt nyújt neki. Erre hivatottak a gyermekágyas segítők. Szerző: Juhász Marianna

A testnek és a léleknek is regenerálódnia kellene

Egy újszülött érkezése teljesen megváltoztatja a család életét, de leginkább az édesanyáét. A baba szinte 24 órás gondozása különösen első hetekben állandó készenlétet igényel, össze kell hangolódni a babával, de megnehezíti a helyzetet, hogy még friss a testet és lelket is megviselő szülésélmény.
Nem véletlenül nevezik az első hat hetet gyermekágyas időszaknak, hiszen ekkor amellett, hogy az édesanya összehangolódik a babával, pihenésre is szüksége lenne, ugyanis olyan jelentős mértékű regeneráció zajlik a testében, amire később már nem képes a szervezet, vagy nem olyan mértékben, mint a szülést követő hetekben. Ezek a testi és lelki folyamatok természetes velejárói a kezdeti anyaságnak, azonban nem minden nő engedhet teret a felépülésnek, mert a házimunkát és a családot is el kell látnia. Ebben pedig sajnos nem minden édesanyának van megbízható segítsége.

Akár lelki támaszt is nyújt

Ha a családban, a baráti társaságban vagy az ismeretségi körben nincs egy olyan empatikus támogató személy, aki segíthetne a házimunka elvégzésében, egyebek között a főzésben, a mosásban, a vasalásban, a takarításban, a bevásárlással, a porszívózással, a mosogatással, a többi gyerek és az újszülött gondozásában, vagy abban, hogy meghallgatja az édesanyát, érdemes gyermekágyas gondozó segítségét kérni.

gyermekagyas_segito

Hollandiában minden frissen lett szülőnek törvény adta joga, hogy segítséget kapjon az újszülött gondozásához, azonban hazánkban is vannak olyan képzett ápolók, akik kifejezetten a gyermek születését követő negyedik trimeszterben segítik az otthoni teendők elvégzésében az újdonsült édesanyákat.
Mindenképpen jól jön egy tapasztalt, lelkiismeretes és a családdal együttműködő gyermekágyas gondozó segítsége, ha például az édesanya bizonytalannak érzi magát az első gyermek érkezésekor a kisbaba ellátásával kapcsolatban, több gyermek esetén a nagyobb testvérek lekötésében, az óvodai vagy iskolai teendők koordinálásában, ha problémák adódnak a szoptatással, ha az édesanya szeretne valakivel az érzéseiről, esetleg a szülésélményről beszélgetni, ha szüksége lenne arra, hogy igény szerint besegítsen neki valaki a ház körüli teendőkben.

Így válassz gyermekágyas segítőt

A gyermekágyas segítségnyújtás mindig az édesanya vagy a család igényeihez igazodik. Történhet heti 1-2 alkalommal néhány órán át, de jelenthet akár napi elfoglaltságot is.
Bár a szolgáltatás valóban egyéni igényekhez igazodik, az együtt töltött időintervallumtól függetlenül a gyermekágyas gondozó, ha csak néhány hétre is, de a család bizalmasa lesz. Éppen ezért érdemes már az együttműködés megkezdése, vagyis a szülés előtt kiválasztani azt a segítőt, aki támogatást nyújt a gyermekágyas időszakban. Fontos, hogy ő is megismerje a családot, a családi szokásokat, a háztartást, hogy a baba érkezése után ne egy idegenként érkezzen, hanem valóban egyénre szabott támaszt nyújthasson.

Fotók: Pixels

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

Lehet-e úgy élni, hogy ne a félelmeink, hanem a kíváncsiságunk vezessen? Kánya Kata szerint igen. A színésznő, televíziós műsorvezető és...

EZ IS ÉRDEKELHET

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

Tudatos vagy ösztönös? – villáminterjú Al Ghaoui Hesnával