Boldogságból csillagos ötös

A világ különböző tájain más-más filozófia szerint közelítünk az örömhöz. Vajon létezik közös metszet a dánok és a bhutániak boldogsága között? Milyen szavakkal fejezik ki az egyes országok a boldogságot, és miben gondolkoznak gyökeresen másképp? Tíz példával igyekszünk szemléltetni, ebben is mennyire sokszínűek vagyunk. Szerző: Szalóky Bálint

Bhután

A világ egyik legrejtélyesebb, nehezen megközelíthető pontján alig több mint hétszázezer ember él, ám a királyságnak fontos, hogy a lakosság jól érezze magát. Az úgynevezett Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot és négyórás(!) kérdőívben érdeklődnek, kellőképp magas-e a boldogságszint. A kapott eredményeket később feldolgozzák, és a boldogságindex az egyik legfontosabb mutató lesz az ország fejlesztési terveinek tekintetében. Egy boldogságkutató mindennapjait követi A boldogság nyomában című, nagy sikerű magyar-bhutani dokumentumfilm, amelyben még a kérdéssorba is beletekinthetünk – a családi állapot mellett például az is a mérés egyik sarokpontja, van-e traktora vagy kecskéje a megkérdezettnek.

Remind magazin

Dánia

A „hygge” (ejtsd: hűge) kifejezés az egész világon népszerű divatszó, rá hivatkozva például skandináv bútorokat és gyertyákat igyekeznek eladni nekünk. A valóban otthonosságot is magába foglaló jelentés viszont egyáltalán nem korlátozható tárgyakra. Szükség van a megfelelően kialakított környezetre ahhoz, hogy valóban gondtalanul, jól érezzük magunkat, például egy könyv mellett egy olvasófotelbe kucorodva, de a kifejezés ugyanígy utalhat egy önfeledt baráti összejövetelre. A dánok viszonylag sok időt töltenek fedett helyeken, köszönhetően a nem túl barátságos időjárásnak, ezért fontos nekik, hogy az otthonuk, ahova előszeretettel szerveznek nagyobb baráti találkozókat, minél meghittebb legyen. Az ilyen találkozásokkor pedig elfelejtik a panaszkodást, és a jó dolgokra fókuszálnak.

Dél-Afrika

Az „ubuntu”-t, vagy ahhoz valamilyen nagyon közel álló kifejezést a bantu nyelvcsalád több nyelvében is használják, például Burundiban, Ruandában, Dél-Afrikában és Zimbabwében. Jelentése emberiesség, elsősorban az embereket összekötő és megerősítő láthatatlan kapocsra utal. Az ubuntu filozófiájában nem csak saját magunkért, hanem egymásért is felelősek vagyunk, szeretettel, segítséggel és megbocsátással tartozunk másoknak, hogy elérjük a saját boldogságunkat.

Franciaország

A „Joie de vivre”, tehát az élet öröme sokféle jókedvre utalhat: lehet az egy jó és mély beszélgetés, jó étkezés, vagy tulajdonképpen bármilyen foglalatosság, amiben önfeledten tudjuk átadni magunkat a pillanatnak. A kifejezés eredete egészen a XVII. századik nyúlik vissza, de azért elterjedése nagyban köszönhető Émile Zolának, aki egyenesen egyik könyve címűül választotta (itthon: Életöröm, 1884-85). Később, némileg kifacsarva és átértelmezve a hippi kultúra sajátította ki magának.

Remind magazin

Görögország

A mediterrán országokban, főleg a tengerparti kisvárosokban bevett szokás, hogy naplemente környékén az emberek kimennek és sétálnak egyet, akár a család több tagjával, akár barátokkal. Gyönyörködve az élénk színekben ezek a vízparti séták segítenek, hogy elengedjük a napot, és elmerengjünk vagy átadjuk magunkat az élet szépségének, és nem utolsósorban közelebb kerüljenek különböző generációba tartozó emberek egymáshoz. A görögöknek erre szavuk is van, a „volta”, ami nagyjából annyit jelent: tegyünk egy kört.

Hollandia

A „gezelligheid” abban az értelemben közel áll a hyggéhez, hogy arra utal, a boldogságot baráti társaságban élhetjük meg. A velük töltött idő viszont lehet bármilyen program, amiben jól érezzük magunkat, nem korlátozódik belső helyszínre, például valakinek a lakására vagy étteremre. Emiatt bár egész évben használják, mégis jellemzőbb, hogy télen, a hidegben kerül elő, hiszen a programlehetőségek lekorlátozódása miatt sokkal több időt töltünk összezárva egymással.

Japán

Az „ikigai” talán leginkább az élet értelme egyszavas megfelelője: az „iki” az életet, a második fele pedig a hatást, eredményt jelenti. Egyfajta cél, motiváló erő, aminek köszönhetően folyton előre megyünk, és az ikigait spontán, valamifajta beteljesülésként éljük meg. Egyes vélekedések szerint az ikigai nagyban hozzájárul a japánok hosszú – olykor száz évet meghaladó – életéhez, hiszen a munkájukat is szenvedéllyel, szeretettel látják el, és emiatt egyáltalán nem vágynak a nyugdíjra, vagy másfajta kibúvóra.

Remind magazin

Németország

Annak, hogy a „waldeinsamkeit” nem lett olyan népszerű még, mint a hygge, vélhetően nagyban hozzájárul, hogy idegen füllel nem könnyű szó. Pedig remekül passzol a természethez való visszatérés mai trendjeihez: a német erdőket magányosan járva egyfajta megvilágosodást jelöl, a belső béke megtalálását. Azt pedig már évszázadokkal ezelőtt felmérték, hogy a hasonló túrák jót tesznek a léleknek, és ma is előszeretettel javasolják a különösen stresszes munkakörben dolgozóknak.

Spanyolország

A spanyoloknak van arra az időtöltésre szavuk, amikor egy közös étkezés könnyed beszélgetésbe csap át: ez a „sobremesa”. Az asztalbontás véget vet ennek, ugyanakkor a sobremesa lényege, hogy kiélvezzük a pillanatot, hogy ráérősen emésszünk, önfeledten vitassuk meg az élet dolgait – azaz, a társaságunkkal kikapcsolódjunk és megéljük a boldogságot anélkül, hogy bárhova sietnénk. Spanyolországban az, hogyan étkezünk, legalább annyira fontos, mint az, amit eszünk. Éppen ezért a sobremesa egyáltalán nem korlátozódik a hétvégékre, része lehet a dolgos hétköznapoknak is.

Remind magazin

Svédország

A Dániához való közelség ellenére a svédek egészen másfajta megközelítést használnak: a „lagom” kifejezés inkább egyfajta egyensúlyra utal, ahol semmi sem túl sok és nem is túl kevés. Nem törekszenek a tökéletességre, megelégszenek az éppen jóval is. Pontosan tudják, hogy valaminek a hajszolása boldogság helyett boldogtalanságot szül, hiszen örök stresszben nem lehet megélni az élet olyan mozzanatait, amelyek a maguk tökéletlenségében válnak tökéletessé.

Fotó: Getty Images

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?