Ékszerek, illatok és mindenféle szerelem

Vannak, akik csendesen szeretnek. Nem hangos gesztusokkal, nem nagy szavakkal: egy üzenettel, apró figyelmességekkel, azzal, hogy emlékeznek arra, mi teszi a másikat boldoggá. Mások szenvedélyesen, szinte mindent elsőprő szerelemmel. Szerelmük viharos és ragyogó, tele érzelemmel és drámával. Gyorsan lelkesednek, nagyot álmodnak, és nem félnek kimutatni, mennyire fontos nekik a másik.

Mások óvatosan szeretnek. Talán már próbára tette őket az élet, és lassan engednek közel valakit. De, amikor megnyílnak, a szerelmük biztos pont lesz egy bizonytalan világban. És vannak, akik még keresik, próbálják, tanulják mindezt. Mindenféle szerelem létezik, és mindegyik másképp igaz.

A szerelem sokféleképpen megfogalmazható

A fenti történeteket meséli el Zeibig Anna ékszerművész és Tőke Judit – MDS Parfümszalon Love Story ékszer és illat párosításaival. A kettő együtt ezáltal már nem csupán kiegészítővé válik, hanem üzenetté: egy hangulattá, egy személyes történetté, ünnepelve a szeretet sokféleségét, hogy mindannyian másképp érzünk, másképp kötődünk, és másképp ragyogunk. Ékszerek, amiket magunkon viselünk, illatok, amikbe burkolózunk finoman és visszafogottan, mint egy-egy titokban hordott érzelembe, merészen és szenvedélyesen, nyomot hagyva magunk után. Két külön világ, amelyek ugyanarról beszélnek – a szeretetről.
Az Anna Zeibig Jewelry darabjai a valódi kézművesség és az alkotás iránti szenvedély lenyomatai, a szerelem sokféle formájának finom megfogalmazásai. Ékszerek, amelyek érzéseket közvetítenek, történeteket hordoznak, és örök ajándék mindazok számára, akik az egyediségre és a művészi értékre vágynak. Akik pedig azzal szeretnék megajándékozni szerelmüket, hogy maguk készíthessék el saját ékszerüket, vagy közös élményre vágynak, Anna, Mitsuro Hikime workshopjaira ajándékutalvánnyal kedveskedhetnek. A következő éppen február 19-én lesz.

Az Anna Zeibig Jewelry és az MDS Parfümszalon

Niche parfümök és álomszép kézműves ékszerek egy meghitt és elegáns hangulatú helyszínen – varázslatos élmények a szépségrajongók számára. Az Anna Zeibig Jewelry – egyebek között – japán Mitsuro Hikime technikával készült egyedi ékszerei keresve sem találhattak volna különlegesebb showroomot mint a Budapest szívében exkluzív parfümházak különlegességeit kínáló MDS Parfümszalont. Egy hely, ahol kint hagyhatod a város zaját, és beléphetsz egy varázslatos privát világba.

ZERO × ZERO – amikor az érzelmek formát öltenek

Remind magazin

Az Anna Zeibig Jewelry ikonikus Zero gyűrűje nagy, merész, üreges formájával a harmónia és a védelem szimbóluma, miközben erőt és egyensúlyt sugároz. Ehhez társul a Comme des Garçons ZERO fás-virágos-muskos modern és nemek feletti parfümje, amely az érzelmi hűséget ünnepli – azt a mély, következetes elköteleződést, amely bizalmat teremt és összeköt.

A bódító vonzerő

Remind magazin

Zeibig Anna kézzel készített nyaklánca az ősi japán, Mitsuro Hikime technika megtestesítője. Egyedi, megismételhetetlen, és a jelenlét, a türelem, valamint a véletlen szépségének szimbiózisát hordozza magában. Az ékszer egyedisége találkozik a Nasomatto – Narcotic V intenzív, virágos, érzéki illatának szenvedélyével, hogy az önazonosság finom eleganciája és az intenzív érzelmi vonzerő egyszerre ragyogjon.

Aranyba zárt érzelmek

Zeibig Anna Mitsuro Hikime egyedi, 925 Sterling ezüst aranyozott nyaklánca, a megismételhetetlen kézművesség tiszta szépségét hordozza.

Remind magazin

Emlékezetes és örök, mint az Ex Nihilo Gold Immortals orientális-virágos kompozíciója, amely a friss körte és bergamot élénk üdvözlésétől a peónia és lysilang virágos gazdagságán át a meleg ámbra-tonka-vanília alapig tárja fel a fény és érzékiség dimenzióit. Anna aranyozott ékszerei aranyból is rendelhetőek, és hamarosan elkészül arany kollekciója is.

Szerelem, amiben megtalálod önmagadat

Remind magazin

Mit vársz egy gyűrű közepén? Hagyományosan egy követ vagy egy díszítést. A The Hole a gyűrűben valami mást találsz: önmagadat! Egy ékszer, amely a legnagyobb ajándékot ünnepli: az önazonosságot. Ehhez társul az Ella K Musc K, a hiteles önbizalom illata. Nem harsány, nem túlzó – mégis megállíthatatlanul vonzó. Valentin-napi páros azoknak, akik tudják: a legszebb kapcsolat ott kezdődik, ahol önmagunkat is megtaláljuk.

Meghitt közelség

Remind magazin

Ennek a számos nemzetközi díjat kapott nagy, látványos, hosszadalmas multi technikával készült brossnak az inspirációját egy spanyolországi tengerpart adta. A Byredo Vanilla Antique unisex parfüm meleg, elfogadó jelenlétével kíséri, és romantikusan azt üzeni. Itt, mellettem megpihenhetsz.

Love Shot

Remind magazin

Zeibig Anna Mitsuro Hikime technikával készült fülbevalói valódi ritkaságok – minden pár egyszeri és megismételhetetlen, ahogy az a nő is, aki viseli őket. Az Ex Nihilo Love Shot friss bazsarózsával és bergamottal nyit, majd a jázmin, a málna és a pacsuli lágyan bontja ki érzékiségét. A vaníliás-pézsmás alap meleg, megnyugtató üzenete pedig olyan, mint az a nő, aki jelenléttel teli és nyitott a pillanat szépségére.

Ahogy Anna ékszerei is: biztonságot sugároznak, nem harsányak, mégis mindenkit megérintenek.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Viaszba gyúrt szabadság: Zeibig Anna ékszerművész odüsszeiája

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Samsung SmartThings platform

Kevesebb pazarlás otthon – apró szokások a konyhától a ruhásszekrényig

Előfordult már, hogy bevásárlás után derült ki: abból a zöldségből otthon is volt még? Vagy a vacsora maradékára csak napokkal...
Alvó lány

Mit tehetünk a jobb alvásért a sötétebb hónapokban? Így védd a regenerációdat, amikor rövidülnek a nappalok

Életünk egyharmadát átalusszuk, mégis csak akkor kezdünk igazán foglalkozni vele, amikor a korai sötétedés, a képernyők fénye és a feszített...

Novemberi programajánló: 6+1 ötlet a tartalmas kikapcsolódáshoz

Novemberben gyakran már sötétben érünk haza, ilyenkor csábító gondolat az egész estét a kanapén tölteni. Pedig egy színházi előadás, egy...

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FREYWILLE

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

EZ IS ÉRDEKELHET

Samsung SmartThings platform

Kevesebb pazarlás otthon – apró szokások a konyhától a ruhásszekrényig

Előfordult már, hogy bevásárlás után derült ki: abból a zöldségből otthon is volt még? Vagy a vacsora maradékára csak napokkal...
Alvó lány

Mit tehetünk a jobb alvásért a sötétebb hónapokban? Így védd a regenerációdat, amikor rövidülnek a nappalok

Életünk egyharmadát átalusszuk, mégis csak akkor kezdünk igazán foglalkozni vele, amikor a korai sötétedés, a képernyők fénye és a feszített...

Novemberi programajánló: 6+1 ötlet a tartalmas kikapcsolódáshoz

Novemberben gyakran már sötétben érünk haza, ilyenkor csábító gondolat az egész estét a kanapén tölteni. Pedig egy színházi előadás, egy...

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval