A fenntartható kert – Ezek a hiteles források segítenek a természetbarát kert kialakításában

Felmenőink többnyire a szájhagyományra és a szakkönyvek segítségére hagyatkozhattak, amikor kertjük kihívásaival szembesültek. Ma már sokkal több forrás áll rendelkezésünkre, ha valamilyen probléma üti fel a fejét, és szeretnénk természetbarát megoldást találni rá. Azonban korántsem mindegy, hogy hova nyúlunk, ha hiteles információra van szükségünk. V. Topor Erika okleveles kertészmérnök gyűjtötte össze a javaslatait.

1. Szakértő az interneten

Kertészeti ismereteinket már-már végtelen mennyiségű hazai és külföldi oldal segítségével bővíthetjük, amelyeken saját tapasztalataikból is merítő szakértők tanácsaival találkozhatunk. „A magyar szakértők közül Gyulai Iván tanításait érdemes megfogadni és a saját kertünkre alkalmazni” – javasolja Erika. A You Tube-on az ökológus több előadását is megtalálhatjuk.

2. Rendezvények

Főként a tavasz berobbanásával érdemes nyitva tartani a szemünket, hiszen rendezvények, előadások és workshopok segíthetnek bennünket abban, hogy fenntartható kertet alakítsunk ki. Erika a március 28. és 30. között zajló Gardenexpót említi, amelyen más hiteles előadók mellett, ő is előadást tart majd a kertünkben alkalmazható bio megoldásokról. „Minél több kiállításra és kertészeti rendezvényre jutunk el, amely a fenntartható kertekre fókuszál – a Gardenexpón kívül ilyen a KertAkaémia is –, annál szélesebb tudásnak kerülhetünk a birtokába a témában.”

3. Oktató füzetek kezdőknek

„Mint kertészeti könyvek szerzője, talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy a Kertportál kertészfüzeteinket ajánlanám a kezdő kertészeknek. Ezekben tematikusan, röviden, tömören a lényeget szedtük össze, de közérthető formában” – mondja Erika. Hozzáteszi, a kertészeti szakkönyvekkel ellentétben ezekhez a füzetekhez nincs szükségük a kezdő kertészeknek szótárra, hogy megfejtsék a bonyolult nyelvezetüket. „Szintén kezdőknek Halmos Monika ehető virágos kiadványai is kincset érnek, hiszen értékes kertet lehet kialakítani, ha telerakjuk ehető növénnyel és virággal is.”

4. Kincset érő könyvek

Erika könyvek esetében A bőség kertje című sorozatot ajánlja. Ezekkel a kötetekkel Krumpach Erzsébet biokertész azoknak kínál megoldási javaslatot, akik szeretik a kertjüket, de sosincs elég idejük rá, akik bio kertet nevelnének, de nem tudják, hogyan vágjanak bele, vagy éppen azoknak, akik úgy érzik, elvesznek az információrengetegben, és nem tudják, mihez nyúljanak.

5. Kertészeti portál

A Kertportál szakértőjeként Erika nem mehet amellett, hogy javasolja azt a közel 12 ezer kertészeti témájú cikket és megannyi videót, amelyek az elmúlt évek során a témában készültek, és amelyek mind a kertbarátokat szeretnék segíteni a fenntarthatóság felé vezető úton. „Mi a Kertportálnál már 2003-ban azt tűztük ki célul, hogy vadvirágos, természetközeli kertekkel legyen tele az ország. A fenntartható kert fogalma akkor még annyira gyerekcipőben járt, hogy senki nem is értette ezt. Manapság meg már reklámszövegként minden fenntartható, pedig a gyakorlatban nem így van.”

+ 1 Ami ne!

A fentiek mellett Erika mindenkit óvva int attól, hogy külföldi szerzők könyveiből inspirálódjon. „Ők nem ismerik a hazai viszonyokat és tévútra vezethetnek egy-egy angolkertes vagy amerikai példával, hiszen itt, hazánkban teljesen mások a viszonyok. Ugyanez vonatkozik az olyan külföldi magazinokra is, amelyek rendre külföldi kerteket mutatnak be. Inspirációnak jók, de a növények oldaláról fenntartásokkal kell kezelni és magyar talajviszonyokra kell lefordítani őket.”

Remind Expert

V. Topor Erika, okleveles kertészmérnök, naturkertész és a Kertportál – Fenntartható kertek szakértője már kislány kora óta kertész szeretett volna lenni – töretlen lelkesedés azóta is tart. A biokertészkedés, a természetközeli és ökologikus kertészkedés a fő irányvonala, melynek egy része a kerttervezésekben is megjelenik, másik csapása, részben a veteményes és a kisgazdaság, mindennapjait jelenti. Kerttervező irodaként, kertészeti szakkönyvíróként és magazintulajdonosként segíti a kertbarátokat, workshopokon és a KertAkadémia rendezvényen tanít.

topor_erika

Fotó: hello aesthe / Pexels

Tetszet a cikk? Ez is tetszeni fog!

A fenntartható kert – Hogyan válasszunk növényt a klímaváltozás fényében?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

Mitől válik egy közönség valódi közösséggé, és hogyan születhetnek mély emberi kapcsolatok az online térben? Kovács Eszter, a Mat on...

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

Az emlősebészet fejlődésének köszönhetően ma már olyan beavatkozások is elvégezhetők, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A robotasszisztált műtétek új...

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Mit jelent az otthon, ha bármikor elveszíthetjük? És mennyire ismerjük valójában önmagunkat, ha a legfontosabb igazságokat is képesek vagyunk elrejteni?...

EZ IS ÉRDEKELHET

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Harmincöt év egyetlen napba sűrítve – ilyen volt a Toyota 35. évfordulója

Elolvastad? Beszéljünk róla! – A könyvklubok új kora

Közösséget csak bizalomra lehet építeni – interjú Yasur Majidivel, a Jenna Import Kft., Z. Textile ügyvezető igazgatójával