Generációk együtt a jövő menedzsereiért – Kiss Katalin és Szpisják Tibor

A Menedzserszövetség idei MasterClass Duo mentorprogramja a generációk közötti párbeszédet és tudásmegosztást helyezi a középpontba: ikonikus mentor párosok – tapasztalt nagyvállalati vezetők és fiatal, már bizonyított menedzserek – együtt mutatják meg, hogyan épülhet a jövő vezetői generációja. A cikksorozat 10 ikonikus párosa nem csupán példakép – ők a 2025-ös MasterClass Duo exkluzív program mentorai is. Ezek a generációkon átívelő, kivételes vezető párosok kortól függetlenül olyan hiteles szereplők, akiknek példái, gondolatai nemcsak inspirálnak, de irányt is mutatnak minden generáció számára – és a Menedzserszövetség célja, hogy ezek az értékek minél többekhez eljussanak.

Kiss Katalin

Biológusmérnökként végzett a BME Vegyészmérnöki Karán, majd pénzügy és HR szakirányon MBA-diplomát szerzett. Pályafutását termelésvezetőként kezdte, immár 33 éve dolgozik a MAM Csoportnál. Jelenleg a cég ügyvezetője, gyártási vezérigazgató és az igazgatótanács tagja. Elismerései között van a Menedzserszövetség Kék Innovációs Díja, a Vas Megye Gazdaságáért díj, valamint több vezetői és családbarát munkahelyi díj.

Szpisják Tibor

Szpisják Tibor villamosmérnöki diplomáját a BME-n szerezte, tanulmányait a brüsszeli VUB egyetemen egészítette ki. Első és egyetlen munkahelye a Hewlett Packard Enterprise, ahol gyakornokként kezdett, majd 34 évesen a cég ügyvezetője lett. Rendszeresen vállal mentorálást a vállalaton belül, valamint a HBLF és a Menedzserszövetség mentorprogramjaiban. Hisz az emberekben és a mentális egyensúly erejében.

Ha bárkit választhatnál/választhattál volna mentorodnak a világon, ki lenne az?

K. K.: Ha választani kell: Dale Carnegie. Könyvei aktuálisabbak, mint valaha – ha őszintén érdeklődünk mások iránt, tisztelettel és empátiával fordulunk hozzájuk, akkor nemcsak barátokat szerzünk, hanem befolyásos és sikeres kapcsolatokat is építhetünk. A másik: Steve Jobs. Mindig tudta másként látni a világot.

SZ. T.: Mindig olyan embereket szerettem választani, akik itt voltak hozzám közel, ismertem, láttam őket nap mint nap dolgozni, így nem csak egy eszménykép élt a fejemben róluk. Fontos volt számomra, hogy amennyire lehet, hasonló cipőben járjunk. Szóval ma ezek alapján egy magyar IT-cég vezetőjét választanám.

Oszd meg azt a történetet, ami a legemlékezetesebb volt az életedben mentorként vagy mentoráltként!

K. K.: 43 évesen visszaültem az iskolapadba, ami több munkatársamat inspirált. Ők ma vezető beosztásban vannak a vállalatnál. Nagyon büszke vagyok rájuk. A 2000-es évek elején megértettem, hogy nem tudok másokat megváltoztatni, csakis a saját hozzáállásomat. A fiam abbahagyta az egyetemet – kivártam. Ma diplomás villamosmérnök és egy nagyvállalat műszaki vezetője.

SZ. T.: Nagyon jó érzés volt mentorként azt hallani, amikor egy török mentoráltam azt mondta, hogy úgy tekint rám, mint a bátyjára. Tudja, hogy velem teljesen őszintén beszélhet és mindig kap valami jó tanácsot. Számomra a mondat első és második fele ugyanolyan értékes.

Történt már veled olyan, hogy egy fiatalabb kolléga javaslata gyökeresen megváltoztatta a döntésedet?

K. K.: A MAM tulajdonosa mondta nekem fiatalon, hogy ne hibást keressünk, hanem megoldásokban gondolkozzunk. A fiatal generációtól, köztük a fiamtól azt is tanulom, hogy az élet nem csak munkából áll, az életben kell az egyensúly. Csodálom őket a digitális világukért.

SZ. T.: Abban hiszek, hogy a vezető feladata az, hogy megtalálja a megfelelő embereket a feladatra, és aztán segítse őket, ha akadályok lépnek fel. Nem gondolom, hogy bármit is jobban tudnék, mint az arra kijelölt kolléga, nekem az a feladatom, hogy az általuk kreált dolgokat összekapcsoljam. Ezért is szeretem mindig meghallgatni, hogy kinek mi a véleménye egy adott szituációról.

Felsővezetőknek segít a mentorprogram

A Menedzserszövetség által életre hívott, hazánkban egyedülálló MasterClass Duo mentorprogram azokat a felső vezetőket segíti az útjukon, akik a jövő csúcsvezetőivé szeretnének válni – közvetlenül ezeknek a kivételes mentoroknak az iránymutatásával.

A fenti cikk támogatott tartalom.

Fotó: Ajkai Dávid

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal