Hiánypótló magyar alkalmazás segít jelezni, ha egy gyermek nagy bajban van

Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által fejlesztett alkalmazás, nemcsak a gyerekekkel szembeni rossz bánásmód formáit és a bántalmazás jeleit magyarázza el, hanem abban is segít, hogyan alkalmazhatóak a 2024-ben megváltozott jogi előírások a gyerek legfőbb érdekében.   

A gyermekvédelmi jelzőrendszer egy olyan hálózat, aminek szakemberek és aggódó felnőttek is a részei. Ezen a rendszeren keresztül érkezik az információ, ha egy gyerek bajban van, ha bántalmazzák, vagy ha bármilyen okból veszélybe kerül az egészséges fejlődése. A szakemberek – mint például védőnők, gyerekorvosok, tanárok – kötelesek jelezni, és felelősségre vonhatóak, ha nem kérnek segítséget a gyerek érdekében. A laikusok, aggódó felnőttek azonban szabadon dönthetnek, hogy szólnak-e bárkinek, ha például hallják, hogy a szomszédjukban egy gyereket rendszeresen vernek, vagy ha azt látják, hogy egy gyereket mindig egyedül hagynak.

Fontos, hogy bárki jelezheti, ha tudomására jut egy gyerek veszélyeztetése, vagy felmerül benne ennek a gyanúja, mert a szakemberek nem tudnak mindenhol ott lenni. A legtöbb gyereket a saját családjában, a saját otthonában bántják, amiről a környezetükben élők tudnak, de gyakran a szakemberek nem. 

„Vannak, akik azért nem jeleznek, mert azt gondolják, “nem szól szám, nem fáj fejem” vagy hogy “nem az én dolgom”, vagy “nem tudom mi történne, inkább nem kockáztatok”. De vannak olyanok is, akik azért nem jeleznek, mert nem tudják, hogy hogyan tehetik ezt meg. Nem ritkán még a szakembereknek is gondot okoz eldönteni, hogy kell-e jelezniük, illetve hogy hova és kihez fordulhatnak. Gyakran az sem egyértelmű, milyen információkat kell megosztani” fogalmazott a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és gyerekjogi szakértője, Stáhly Katalin.

Remind magazin

Március 24-én indult el a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány weboldalán elérhető új alkalmazás, amely segítséget nyújt mind a szakemberek, mind a laikusok számára. Az alkalmazás használatával a felhasználók kiválasztják a foglalkozásukat, helyzetüket, és azt, hogy milyen gyereket veszélyeztető tényezőről, bántalmazásról szereztek tudomást, vagy mit gyanítanak. Az alkalmazás ezután tájékoztatja őket arról, hogy szükséges-e jelzést tenniük, és ha igen, kinek, milyen tartalommal kell azt elküldeniük.

A programhoz kapcsolódóan kampány és figyelemfelhívó videó is készült. „Örülök, hogy a Hintalovon Alapítvánnyal tavaly elkezdett közös munkát most egy magasabb szintre emeltük és ismét egy nagyon fontos ügyre hívhatjuk fel a figyelmet. A téma felvetésétől, a koncepció megszületéséig, a megvalósításon át olyan összhang és konstruktív, szakmai együttműködés valósult meg, ami a nehéz mondandó ellenére is azt gondolom, hogy kivételes” – fogalmazott Forgács Mariann, a kampánytervet kidolgozó BeSocial ügyvezetője.

„Egy ilyen érzékeny témát vizuálisan megfogalmazni hatalmas felelősség, ugyanakkor óriási lehetőség is arra, hogy valódi hatást, és lehetőleg változást érjünk el. A közös munka során mindenki szívét-lelkét beletette a projektbe, és ez nemcsak a végeredményen, hanem az egész alkotói folyamaton is érződött” –mondta Vincze Máté Artur, a figyelemfelhívó videó rendezője a Match Frame Productionstól.

Remind magazin

A HINTALOVON ALAPÍTVÁNYRÓL: A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása. 2016 óta azon dolgoznak, hogy minden gyerek jól és biztonságban érezze magát. Azt szeretnék elérni, hogy az élet minden területén odafigyeljenek a gyerekekre. Emellett a felnőtteket és az intézményeket segítik abban, hogy jól tudjanak válaszolni a gyerekek szükségleteire. 

Fotók: Unsplash

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

termeszet_egeszseg

Igazi szerotoninlöket – így hat a természet a mentális egészségünkre

A londoni Kew kerületben és Guildford városában működő Dose of Nature szervezet több száz mentális egészségügyi problémával küzdő embernek segít,...
etiketthiba_online_kommunikacio_foto_pexels

5 etiketthiba az okosórától a szülinapi posztig

Előfordult már veled, hogy a barátod teljesen félreértelmezte egy elküldött üzenetedet? Vagy hogy attól féltél, megbántasz valakit, ezért inkább figyelmen...
szepsegapolas

Az érzékek luxusa – Illatok, rituálék és a láthatatlan élmények ereje

A modern szépségápolás ma már jóval túlmutat pusztán a látványos eredményeken. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a láthatatlan, mégis mélyen...
csabi_boroka

Legyél alázatosan nagyképű

Tudom, hogy ez a cím provokatív, és azt is, hogy ez így, ebben a formában oximoron. De szükség volt rá,...
kezapolas

Az egyik legárulkodóbb testrészünk: a kézfejünk

Miközben arcunk ápolására külön rituálékat alakítunk ki, a kezünkről sokszor megfeledkezünk, pedig ez a testrészünk folyamatosan szem előtt van, és...
mellrak_eletmod_taplalkozas_voros_hus_foto_freepik

Túlzott vöröshús-fogyasztás és dohányzás – mely szokások növelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát?

„A témában végzett eddigi legnagyobb tanulmány megállapította, hogy az emlőrák miatt elvesztett egészséges életévek több mint negyede olyan életmódbeli tényezőknek...
geszti_peter

„A külső ráncok nem számítanak, a belsőkkel kell foglalkozni” – Krizsó Szilvia vendége Geszti Péter

Az előadóművész, dalszerző, produkcer Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok! podcastjében őszintén mesélt arról, hogyan tanulta meg elfogadni az idő múlását,...
Török-Illyés Orsolya

„A Pipás szerepe közelebb hozott egy olyan oldalamhoz, amelyről nem is tudtam, hogy létezik” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Marosvásárhelyről indulva vált a magyar független szcéna egyik kiemelkedő színészévé, alkotótársként és egykori élettársként is meghatározó szerepet játszva Hajdu Szabolcs...
Gryllus_Dorka

„Szia, új élet!” – interjú Gryllus Dorkával

A választások utáni hétfő reggelen, egy új élet hajnalán Gryllus Dorkával a változásról beszélgettünk. A színésznő László Krisztinának élete nagy...
Pistyur_Veronika

„Nem bizonyítani akartam, hanem hiányérzeteket betölteni” – a Tudatos döntések podcast vendége Pistyur Veronika

A siker mögött ritkán húzódik meg egy egyenes út, leginkább kanyarok, hiányérzetek és újrakezdések sorozata van a háttérben. A Tudatos...

EZ IS ÉRDEKELHET

termeszet_egeszseg

Igazi szerotoninlöket – így hat a természet a mentális egészségünkre

A londoni Kew kerületben és Guildford városában működő Dose of Nature szervezet több száz mentális egészségügyi problémával küzdő embernek segít,...
etiketthiba_online_kommunikacio_foto_pexels

5 etiketthiba az okosórától a szülinapi posztig

Előfordult már veled, hogy a barátod teljesen félreértelmezte egy elküldött üzenetedet? Vagy hogy attól féltél, megbántasz valakit, ezért inkább figyelmen...
szepsegapolas

Az érzékek luxusa – Illatok, rituálék és a láthatatlan élmények ereje

A modern szépségápolás ma már jóval túlmutat pusztán a látványos eredményeken. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a láthatatlan, mégis mélyen...
csabi_boroka

Legyél alázatosan nagyképű

Tudom, hogy ez a cím provokatív, és azt is, hogy ez így, ebben a formában oximoron. De szükség volt rá,...
kezapolas

Az egyik legárulkodóbb testrészünk: a kézfejünk

Miközben arcunk ápolására külön rituálékat alakítunk ki, a kezünkről sokszor megfeledkezünk, pedig ez a testrészünk folyamatosan szem előtt van, és...
mellrak_eletmod_taplalkozas_voros_hus_foto_freepik

Túlzott vöröshús-fogyasztás és dohányzás – mely szokások növelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát?

„A témában végzett eddigi legnagyobb tanulmány megállapította, hogy az emlőrák miatt elvesztett egészséges életévek több mint negyede olyan életmódbeli tényezőknek...

„A Pipás szerepe közelebb hozott egy olyan oldalamhoz, amelyről nem is tudtam, hogy létezik” – interjú Török-Illyés Orsolyával

„Szia, új élet!” – interjú Gryllus Dorkával

„Nem bizonyítani akartam, hanem hiányérzeteket betölteni” – a Tudatos döntések podcast vendége Pistyur Veronika

Tegyél te is a fenntarthatóbb divatért! – programajánló az áprilisi Fashion Revolution Weekre

Ez a virágkertész 3 aranyszabálya kiskertbe és erkélyre

Set-jetting Torinóban: a Lidia ügyvédnő forgatási helyszínei