1841 májusában és júniusában a 36 éves, utazni szenvedélyesen szerető agglegény, Hans Christian Andersen Dél-Olaszországon át Konstantinápolyba látogatott. Onnan a Fekete-tengert átszelve a Boğazköy nevű falucskába jutott (ma: Cernavodă, Románia), majd ott a korszak technikai csúcsteljesítményének számító gőzhajóra szállt, és egészen Bécsig utazott. Útközben – ahogy íróknál lenni szokott – számtalan történetet gyűjtött, s ezek később visszaköszöntek írásaiban is.
Andersen, a piócás ember és a molnárok
A 19. század közepén kalandos vállalkozásnak számított az utazás. Meglepetések Andersen útján is bőven akadtak: a pestisjárvány miatt Orsovánál két hétig karanténban kellett maradnia, a zsúfolt hajón pedig éppúgy megfigyelhette a katonáknak bolgár piócákat szállító piócakereskedőt, mint a magyarok molnárokkal szemben tanúsított furcsa viselkedését: „mindahányszor elhaladtunk egy malom előtt, a kalapjukat a hónuk alá csapták és úgy tettek, mintha őröltek volna; ami annyit akart jelenteni, hogy a molnárok a saját kalapjukba őrölnek, azaz lopnak.” A megvádolt molnárok válaszát is feljegyezte: „Hátat fordítottak felénk, és lecsupaszították testüknek azon részét, melyet itt most nem lenne ildomos megneveznem, egy jó nagy vesszőseprűt vettek a lábuk közé és ide-oda mozgatták, mint róka a farkát; ez mindig nagy derültséget váltott ki” – olvasható az Utazás a Dunán – Egy költő bazárja címmel 2021-ben megjelent kötetben.
„Nagyon szépek a magyarok”
A különc dán író meglepően sok ismerettel rendelkezett a magyarokról. Tudta, hogy hívják a legnépszerűbb magyar írót (Jósika Miklós), kicsoda Széchenyi István, hány színház van Budán és Pesten, és még azt is, kitől kapta a koronát Szent István király.
Az egy hónapos hajóút során láthatta Mohácsot (igaz, itt inkább borbélyhoz ment a csatatér meglátogatása helyett), Budát és Pestet, Vácot, és „Európa egyik legszebb tündérkastélyát” Visegrádon. Esztergomnál beszámolt „a romos erődítmény közepén templomot építők” igyekezetéről is (ne feledjük, ekkor a Bazilikának csupán az altemploma és néhány oldalfala állt).
Andersenre jó benyomást gyakoroltak a magyarok: „szépek, nagyon szépek a magyarok”, jegyezte föl Pozsonyban, hozzátéve, hogy a városban „csodálatos rózsákat és még szebb gyermekeket” látott.
A vasút rajongója
A mesemondó, akinek szépségesen nyomasztó történetein számos generáció nőtt fel, különböző járműveken ötször bejárta Európát. Nem kis teljesítmény volt ez a 19. század közepén, amikor Petőfi is több mint egy hétig gyalogolt Debrecenből Pestre. Az újdonságok netovábbjának számító vasút különösen lenyűgözte: „Bámultam ezeket a kocsikat, mozdonyokat, targoncákat, lábra kapott kéményeket és Isten tudja, mi mindent, ami ott rohangált összevissza, akár egy mesevilágban” – számolt be a magdeburgi pályaudvarról, ahonnan Lipcsébe indult tovább: az „ördögi gépezet” négy óra alatt tette meg a 120 kilométeres távot, azaz 30 km/órás sebességgel „száguldott”. Andersen azonban el volt ragadtatva a gyorsaságtól, s bevallotta, hogy utoljára akkor érzett hasonlóan, amikor „szemtől-szembe néztem Istennel. Áhítatot éreztem, amilyet csak gyermekként a templomban, felnőttként a napsütötte erdőben vagy a szélcsendes tengeren egy csillagos éjszakán!”
Két hétig volt Dickens vendége
Andersen magát elsősorban költőnek és regényírónak tartotta, s csak az utókor számára vált meseíróvá. A dán írónak egész életében nehézségei voltak a kapcsolatteremtéssel; egyesek szerint valószínűleg Asperger-szindrómában szenvedett. Soha nem nősült meg, tartós kapcsolatáról nem tudunk, s még a barátai sem mindig értették a viselkedését. Charles Dickensszel például sokáig igen jó viszonyt ápolt, ám amikor egy ízben meglátogatta a Twist Olivér szerzőjét angliai otthonában, és még két hét után sem tűnt úgy, hogy haza akar menni, barátságuk rövidesen megszakadt.
A Mesék és történetek felnőtteknek címmel 2005-ben kiadott kötetben olvashatunk az író sanyarú gyermekkoráról is. A nélkülözés, a nyomor, a kiszolgáltatottság és a gúnyolódás végigkísérték Andersen gyermek- és fiatalkorát, így szinte törvényszerű volt, hogy zárkózott, magába forduló személyiséggé váljon – akit éppen úgy nem értett meg senki, mint legszebb meséinek főhőseit.
Nyitókép: Thora Hallager; fotók: Budtz Müller & Co; Flickr / -JvL-
