„Nagyon szépek a magyarok”: így látta a magyarokat Hans Christian Andersen

„Utazni annyi, mint élni” – vallotta Hans Christian Andersen, akiről kevesen tudják, hogy nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek szóló történeteket és útleírásokat is írt. A legnagyobb dán meseíróra emlékezünk születésének 221. évfordulóján. Bálint Lilla írása.

1841 májusában és júniusában a 36 éves, utazni szenvedélyesen szerető agglegény, Hans Christian Andersen Dél-Olaszországon át Konstantinápolyba látogatott. Onnan a Fekete-tengert átszelve a Boğazköy nevű falucskába jutott (ma: Cernavodă, Románia), majd ott a korszak technikai csúcsteljesítményének számító gőzhajóra szállt, és egészen Bécsig utazott. Útközben – ahogy íróknál lenni szokott – számtalan történetet gyűjtött, s ezek később visszaköszöntek írásaiban is.

Remind magazin

Andersen, a piócás ember és a molnárok

A 19. század közepén kalandos vállalkozásnak számított az utazás. Meglepetések Andersen útján is bőven akadtak: a pestisjárvány miatt Orsovánál két hétig karanténban kellett maradnia, a zsúfolt hajón pedig éppúgy megfigyelhette a katonáknak bolgár piócákat szállító piócakereskedőt, mint a magyarok molnárokkal szemben tanúsított furcsa viselkedését: „mindahányszor elhaladtunk egy malom előtt, a kalapjukat a hónuk alá csapták és úgy tettek, mintha őröltek volna; ami annyit akart jelenteni, hogy a molnárok a saját kalapjukba őrölnek, azaz lopnak.” A megvádolt molnárok válaszát is feljegyezte: „Hátat fordítottak felénk, és lecsupaszították testüknek azon részét, melyet itt most nem lenne ildomos megneveznem, egy jó nagy vesszőseprűt vettek a lábuk közé és ide-oda mozgatták, mint róka a farkát; ez mindig nagy derültséget váltott ki” – olvasható az Utazás a Dunán – Egy költő bazárja címmel 2021-ben megjelent kötetben.

„Nagyon szépek a magyarok”

A különc dán író meglepően sok ismerettel rendelkezett a magyarokról. Tudta, hogy hívják a legnépszerűbb magyar írót (Jósika Miklós), kicsoda Széchenyi István, hány színház van Budán és Pesten, és még azt is, kitől kapta a koronát Szent István király.

Remind magazin

Az egy hónapos hajóút során láthatta Mohácsot (igaz, itt inkább borbélyhoz ment a csatatér meglátogatása helyett), Budát és Pestet, Vácot, és „Európa egyik legszebb tündérkastélyát” Visegrádon. Esztergomnál beszámolt „a romos erődítmény közepén templomot építők” igyekezetéről is (ne feledjük, ekkor a Bazilikának csupán az altemploma és néhány oldalfala állt).

Andersenre jó benyomást gyakoroltak a magyarok: „szépek, nagyon szépek a magyarok”, jegyezte föl Pozsonyban, hozzátéve, hogy a városban „csodálatos rózsákat és még szebb gyermekeket” látott.

A vasút rajongója

A mesemondó, akinek szépségesen nyomasztó történetein számos generáció nőtt fel, különböző járműveken ötször bejárta Európát. Nem kis teljesítmény volt ez a 19. század közepén, amikor Petőfi is több mint egy hétig gyalogolt Debrecenből Pestre. Az újdonságok netovábbjának számító vasút különösen lenyűgözte: „Bámultam ezeket a kocsikat, mozdonyokat, targoncákat, lábra kapott kéményeket és Isten tudja, mi mindent, ami ott rohangált összevissza, akár egy mesevilágban” – számolt be a magdeburgi pályaudvarról, ahonnan Lipcsébe indult tovább: az „ördögi gépezet” négy óra alatt tette meg a 120 kilométeres távot, azaz 30 km/órás sebességgel „száguldott”. Andersen azonban el volt ragadtatva a gyorsaságtól, s bevallotta, hogy utoljára akkor érzett hasonlóan, amikor „szemtől-szembe néztem Istennel. Áhítatot éreztem, amilyet csak gyermekként a templomban, felnőttként a napsütötte erdőben vagy a szélcsendes tengeren egy csillagos éjszakán!”

Két hétig volt Dickens vendége

Andersen magát elsősorban költőnek és regényírónak tartotta, s csak az utókor számára vált meseíróvá. A dán írónak egész életében nehézségei voltak a kapcsolatteremtéssel; egyesek szerint valószínűleg Asperger-szindrómában szenvedett. Soha nem nősült meg, tartós kapcsolatáról nem tudunk, s még a barátai sem mindig értették a viselkedését. Charles Dickensszel például sokáig igen jó viszonyt ápolt, ám amikor egy ízben meglátogatta a Twist Olivér szerzőjét angliai otthonában, és még két hét után sem tűnt úgy, hogy haza akar menni, barátságuk rövidesen megszakadt.

A Mesék és történetek felnőtteknek címmel 2005-ben kiadott kötetben olvashatunk az író sanyarú gyermekkoráról is. A nélkülözés, a nyomor, a kiszolgáltatottság és a gúnyolódás végigkísérték Andersen gyermek- és fiatalkorát, így szinte törvényszerű volt, hogy zárkózott, magába forduló személyiséggé váljon – akit éppen úgy nem értett meg senki, mint legszebb meséinek főhőseit.

Nyitókép: Thora Hallager; fotók: Budtz Müller & Co; Flickr / -JvL-

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Időutazás a törpék városában – Bakancslistára Boroszlóval, a harmadik legnagyobb lengyel várossal!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal