Hogyan kezdődött a színészi pályád? Volt valamilyen meghatározó élmény, ami ebbe az irányba terelt?
Azt szoktam mondani, hogy azért lettem színész, mert meg akartam érteni az embereket – és ezen belül a saját szüleimet is. A pályám gyökere valahol gyerekkoromban keresendő, amikor is úgy éreztem nem kapok elég szeretetet. A szüleim rengeteget dolgoztak, és én, mint figyelemhiányos gyerek, egyszerűen nem tudtam hova tenni azt, hogy nem törődnek velem annyit, mint azt én szeretném. Aztán felnőtt fejjel rájöttem, hogy azért dolgoztak annyit, hogy nekem és az öcsémnek mindenünk meglegyen. A színészet így vált számomra eszközzé: meg akartam érteni, mi mozgatja az embereket. Meg akartam érteni a világot, és közben talán azt is, hogy miért érzem magam ennyire „másnak”.
Sokak számára a Barátok közt volt az, ahol megismertek téged. Mit adott neked ez az időszak?
A sorozatban egy katonát formáltam meg, és mindez számomra hatalmas tanulás volt. A szerepen keresztül értettem meg, hogy valakit miért tartanak, nyersnek, “bunkónak”. Rájöttem, hogy ezek az emberek gyakran olyan élethelyzetekből jönnek, ahol minden szó végszó, ahol nincs idő finomkodásra. Ez kívülről durvaságnak tűnhet, pedig sokkal inkább az őszinteség és a lényegre törés jele. A karakterem is ilyen volt – szerethetően szókimondó, akinek a viselkedése mögött rengeteg érzelem és motiváció rejlett.
A .S.E.R.E.G. című sorozatban is katonát alakítottál. Hogyan talált meg ez a szerep?
Ez a lehetőség akkor talált meg, amikor már egy ideje nem voltam képernyőn. Nem is kerestem aktívan szerepeket, éppen egy belső úton jártam. Aztán egyszer csak felhívtak. Én lepődtem meg a legjobban, rá is kérdeztem, hogy mégis hogy az ördögbe jutottam eszetekbe? Azt mondták pont azt a kettősséget keresik, amit bennem láttak: egy erős fizikumú, de érzékeny pasast. A pályám során sokáig épp ez volt a „baj” velem, ezért nem tudtak hova tenni, most viszont ez vált előnnyé. Ez fontos visszaigazolás volt számomra: hogy megéri önazonosnak maradni, akkor is, ha így kevesebb visszaigazolást kapsz.
Spirituális tartalmaid révén is sokan követnek. Hogyan indult ez az út?
Azt szoktam mondani: nem indult, hanem mindig is itt volt, én így születtem. De ez nem csak egy kifejezés – konkrét élményem is van róla. A születésemkor komplikáció lépett fel: több órára elakadtam a szülőcsatornában, császármetszéssel kellett világra jönnöm, mert egyszercsak anyukám és az én szívhangom is megszűnt. Ez egyfajta “küszöbélményt” jelentett számomra, lenyomatot hagyott bennem. Valamikor meséltem is erről egy videóban, azt mondtam, nekem akkor nyílt meg egy kapu, erre valaki nagyon találóan bekommentelte, hogy inkább be sem csukódott. Ez annyira betalált! Tényleg úgy érzem, hogy egyfajta állandó átjárás van bennem a fizikai és a nem-fizikai világ között.
Hogyan fér össze a spiritualitás és a színészet az életedben?
Számomra a színészet és a spiritualitás mélyen táplálják egymást. A spiritualitás abban segít, hogy ne csak a karakter viselkedését, hanem a mélyebb mozgatórugóit is megértsem. Milyen archetípusba illik? Milyen léleksebbel él? Milyen fejlődési ívet járhat be? Amikor ezekre rá tudok hangolódni, sokkal hitelesebben tudom megformálni a kartert. Ugyanakkor a színészet is spirituális tevékenység számomra, mert amikor egy szerepen keresztül mesélek valamit, akkor energiát közvetítek, hatást gyakorlok, rezgést emelek – vagy épp tükröt tartok.
Nem érzed néha hátránynak a karriered szempontjából, hogy így gondolkodsz a világról?
Sokáig úgy éreztem ez tényleg így van. Rengetegszer meg is kaptam, hogy fura vagy más vagyok. Volt idő, amikor ez fájt, mert azt akartam, hogy elfogadjanak, és megpróbáltam elrejteni ezt az oldalam. De aztán rájöttem, hogy pont ez az én erőm. A másságom nem hátrány, hanem különlegesség. Lehet, hogy nem vagyok minden casting első számú választása, de azok a felkérések, amelyek megérkeznek, mindig mélyen passzolnak hozzám. És ami a legfontosabb: így önazonos tudok maradni. Aki a gondolkodásom miatt nem ért meg, az valószínűleg nem az én közönségem.
Mostanában egyre nagyobb igény van a spiritualitásra, nálad az asztrológia különösen hangsúlyos.
Az asztrológiában egy univerzális nyelvet látok. Segít megmutatni, hogy tulajdonképpen évezredek óta ugyanazokat a játszmákat játsszuk, csak más minták mentén. Színészként én beleélem magam a különböző jegyek működésébe – így születnek meg azok a videók, amelyek sokaknak rezonálnak. Nem az a célom, hogy „megmondjam a tutit”, hanem hogy egy csillagjegy tükrén keresztül felismerjük: bennünk van mind a tizenkettő. És mindenki másként, de ugyanúgy vágyik megértésre, szeretetre, kapcsolódásra.
Sok videódat megnéztem TikTokon, amikor a csillagjegyekről beszélsz, mintha zsigerből jönne.
Igen, mert bennem is dolgoznak ezek az energiák. Amikor például a Kos minőségről beszélek, nem egy karaktert formálok meg – azt az energiát élem. Színészként ez az eszközöm. Ezért van, hogy sokan azt hiszik, abban a jegyben születtem, amelyiket éppen bemutatom. Ez számomra a legnagyobb elismerés: hogy hiteles, amit közvetítek, mert nem tanult, hanem átélt.
Nem gondoltál még arra, hogy a színészetet és a spiritualitást összehozd valamilyen formában?
Életem legnagyobb vágya létrehozni egy olyan színházat, ahol nemcsak előadás van, hanem gyógyulás is. Egy tér, ahol a díszlet, a fény, a hang, a történet – minden tudatosan van felépítve, hogy egyfajta transzformációs tér jöjjön létre. Nem hagyományos darabokban gondolkodom, hanem élmény-alapú, multidiszciplináris előadásokban. A cél: megérinteni az embert, belül, ott, ahol a változás történik.
Az Everness Fesztiválon is fellépsz, előadásokat, workshopokat tartasz. Miért tartod fontosnak az ilyen rendezvényeket?
Az ilyen események kapuk. Olyan helyek, ahol sokféle ember, sokféle nézőpont és eszköz találkozik. Én ilyenkor minden formában jelen vagyok: előadást tartok, gyakorlatokat vezetek, verset mondanak. Ezek egyszerre fárasztanak és töltenek fel, de hiszem, hogy ezeket az energiákat meg kell tanulnunk kezelni, ezért is szeretnék egyszer egy „mágikus iskolát” létrehozni – egyfajta modern jedi-akadémiát, ahol a test, a lélek és a szellem iskolázása történik.
Mit tanultál önmagadról az elmúlt években?
A legnagyobb tanulság, hogy alulértékelni magam ugyanakkora hiba, mint túlértékelni. Ha egy sárkány csirkét játszik, azzal nem szolgál senkit – sem önmagát, sem másokat. Nekem is meg kell tanulni, hogy vállaljam fel a bennem lévő potenciált – nem gőgből, hanem felelősségből.
Van mottód, életfilozófiád, ami végigkísér?
Több is. De talán az egyik legkedvesebb Karinthytól: „Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek, Amit majd elmondok mindenkinek.
Képek: Csórics Balázs/Facebook
Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!
