1995-ben indult a karriered. Ha visszatekintesz, akkoriban hogyan öltözködtek a magyarok, milyen kapcsolatunk volt a ruhákkal és a méretre készíttetett darabokkal? Kik voltak az első megrendelőid?
Akkoriban még nem voltak plázák, vagy éppen csak épültek. A kis- és nagykörút tele volt butikokkal, a fast fashion márkák pedig még alig voltak jelen. Talán ennek is köszönhető, hogy később kialakult egy sajátos fogyasztói szemlélet Magyarországon: sokan egy fast fashion darabtól is azt várják, hogy akár tíz évig hordható legyen. Engem azonban a kezdetektől egy egészen más megrendelői réteg talált meg.
Azok az emberek, akik nem márkákban gondolkodtak, hanem a saját stílusuk kifejezésmódját keresték. Hosszabb időbe telt, mire teljesen letisztult, hogy kik azok, akik azt keresik, amit én nyújtok, ám visszanézve, már ‘95-ben is azok érkeztek hozzám, akik valami különlegesebbre, személyesebbre vágytak. Egy helyre, ahol az egyéniség hangsúlyos szerepet kaphat. Így, soha nem hasonlítottam össze magamat a klasszikus szabóságokkal. Feltűnő volt például, hogy vezérigazgatók, egyetemi docensek, mérnökök, marketingvezetők gyakran nem találták meg a nekik valót a kínálatban. Vagy varrónőhöz jártak, vagy butikok limitált kollekciói között igyekeztek válogatni, és közülük sokan végül engem is megtaláltak. Rengeteget tanultam tőlük. Az első megrendelőm avantgárd ruhákat kért, ami akkoriban a saját stílusomhoz is nagyon közel állt. Később, a diplomázásomat követően jöttek olyan felkérések, amiben a business öltözködés és a bőrkosztümök világa volt fontos, és ezek a darabok is mindig valamilyen csavarral születtek meg. A saját stílusom is sokat alakult ezáltal. A 2000-es évek minimalizmusa szintén közel állt hozzám, bár soha nem voltam kifejezetten trendkövető. Inkább az időtlen elegancia, a részletek, az arányok és a minőségi anyagok érdekeltek, és ez a mai napig változatlan.
A három évtizedes pályád inkább ösztönösen alakult, vagy tudatos döntések mentén építetted fel?
A kettő egyszerre volt jelen, de a hosszú távú, kőbe vésett tervezés soha nem volt rám jellemző… A bespoke tervezés nem való minden vásárlónak. Aki nem tud várni egy ruhára, aki nem szeret szembenézni önmagával egy egész alakos tükörben, aki mindenáron spórolni szeretne, vagy egy nagy divatház terveit akarja reprodukáltatni, annak nem én vagyok a megfelelő választás. Ahogy fejlődött az emberismeretem, egyre hamarabb felismertem ezeket a helyzeteket, egyre gyorsabban tudtam nemet mondani. Az igenekből természetesen jóval több volt. Az első megrendelőim többsége kiforrott, önazonos stílussal érkezett, egyszerűen nem találtak maguknak megfelelő ruhát. Három-öt éven át rendszeresen rendeltek, és sokan törzsvevővé váltak: nemcsak ruháért jöttek, jönnek vissza, hanem az élményért is. Azért az örömért, amit egy jól sikerült, személyre szabott darab elkészülte jelent. Soha nem volt olyan tervem, hogy öt vagy tíz év múlva pontosan hol szeretnék tartani. Legfeljebb egyéves távlatokban gondolkodtam, akkor is rugalmasan. Ennek köszönhetően könnyebben alkalmazkodom, ha valami másként alakul. Mindeközben a rugalmasság az egész szakmámat áthatja: alkalmazkodni kell a megrendelőkhöz, a körülményekhez és a saját jövőképünkhöz is. A vállalkozói működés nem a létbiztonságról szól. Nagy szabadságot ad, ugyanakkor hordoz magában egy állandó feszültséget is: azt az érzést, hogy mindig dolgozni kell.
Hogyan zajlik a közös munka a kapcsolatfelvételtől az elkészült ruhadarab átadásáig? Miben más a női és a férfi bespoke tervezés?
Azért használom a bespoke tervezés kifejezést, mert az AIAIÉ több, mint egy méretes szabóság. Bár méretre készül a ruha, maga a tervezés is egyénre szabott. A folyamat elején meg kell ismernem a hozzám fordulók személyiségét. Ehhez általában legalább egy egy-két órás beszélgetés szükséges. Ilyenkor nemcsak a ruhákról folytatunk párbeszédet, hanem az öltözködési szokásokról, korábbi tapasztalatokról, arról, hogy mit keres, mit nem talál, és mit viselne szívesen, ha bármi elérhető lenne számára. Ezután következnek a méretek, a testalkat feltérképezése és a keretek megbeszélése. Ezek érzékeny pillanatok is lehetnek, hiszen szinte mindenki szeretne 10 centivel magasabb és/vagy 10 kilóval karcsúbb lenni. A jó tervezés és szabás ugyanakkor képes harmonikusabbá tenni az összképet. Mivel nincs konfekciós kompromisszum, minden részlet az adott emberre készül. Nálam nincs olyan, hogy első benyomás. Sok apró benyomásból áll össze a kép, amit a másik ember stílusáról és személyiségéről alkotok.
A vizuális kommunikáció fontos része a munkámnak, ezért pontos terveket készítek. A megrendelő nem néhány gyors skiccet lát, hanem saját magát a készülő ruhában. Ezután következik az anyagbeszerzés, majd az első próba, amely sokszor még egy makettel történik. Ritkán vágok bele azonnal a végleges anyagba. Itt is nagyon fontos a kommunikáció, hiszen a visszafordulások hatással vannak a költségekre és a határidőkre is. A legnagyobb különbség talán az, hogy a férfiak általában kitartanak az első döntésük mellett, a nők körében viszont gyakrabban előfordul, hogy a folyamat során újragondolnának bizonyos részleteket. Emellett általában a bizalom kialakulása is más és más: a nőknél gyorsabban, a férfiaknál pedig lassabban bontakozik ki, de stabilabb.
A minőségi alapanyagok iránti elkötelezettséged közismert, anyagismeret-tanárként és textilszakértőként is aktív vagy. Miért kulcsfontosságú ez számodra funkcionális és esztétikai szempontból is?
Mert ezek az anyagok valóban kiállják az idő próbáját. Egy jó minőségű ruhadarabban benne van az a potenciál, hogy ha megfelelően gondoskodunk róla, akár tíz, húsz vagy harminc év múlva is viselhető, sőt kivételes állapotú marad. Ehhez három tényező szükséges: jó alapanyag, megfelelő gyártástechnológia és a vevő gondos „megvigyázása”. Ha bármelyik hiányzik, az jelentősen rövidítheti a ruhadarab élettartamát. Nagyon fontos az is, hogy ismerjük az anyagok természetét. Egy kasmírkabát például csodálatos darab, de nem szereti a gyakori tisztíttatást. Egy kevertszálas gyapjúnál pedig az összetétel nagyban meghatározza, hogy mennyire lesz tartós, a benne lévő poliakril megrövidíti az élettartamát. Ugyanakkor nem gondolom, hogy minden szintetikus alapanyag rossz lenne. Számos területen, például a sportruházatban kiválóan működnek. A kérdés sokkal inkább az, hogy a megfelelő helyen alkalmazzuk-e őket. Én sosem dolgozom olyan alapanyaggal, amelynek nem ismerem a pontos összetételét. Az inganyagoknál például kizárólag bevált márkás gyártókat szeretek választani, ahol biztos lehetek abban, hogy sokadik mosás után is ugyanazt a minőséget kapja vissza a viselő.
A 30+1 éves jubileumot kiállítással ünnepelted. Milyen élmény volt visszatekinteni az elmúlt évtizedek munkáira?
Nagy utazás volt. Nem tudtam előre, milyen érzéseket vált majd ki belőlem, amikor újra a kezemben tartom a megrendelőktől visszakért ruhákat. Megható volt látni, hogy egyes darabok milyen szép állapotban maradtak fenn, vagy visszanézni arra, hogyan dolgoztam például tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Voltak pillanatok, amikor megveregethettem a saját vállamat, és voltak olyanok is, amikor előkerült egy kis imposztorszindróma. Ilyenkor emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy nem várhatom el a pályakezdő önmagamtól ugyanazt a tudást, amivel ma rendelkezem. Ez egyszerre volt önismereti- és időutazás. Bár erről eddig keveset beszéltem, a bespoke azért is lett az utam, mert fiatalon, támogatás nélkül ezt tudtam elindítani. Egy nagy üzlet és egy több alkalmazottat foglalkoztató cég felépítése akkoriban sokkal nagyobb befektetést igényelt volna. Így viszont lépésről lépésre tudtam fejlődni, folyamatosan visszaforgatni a bevételek egy részét a vállalkozásba. Fontos tanulság volt az is, hogy reálisan lássam a saját lehetőségeimet. Tudom, milyen körülmények között dolgoztam, és azt érzem, hogy a lehető legjobbat hoztam ki a helyzetből.
Volt olyan darab a kiállításon, amely különösen közel áll a szívedhez?
Mindegyik nagyon közel áll hozzám, nem véletlenül kerültek be a válogatásba. A kiállítás tulajdonképpen az elmúlt harmincegy év kivonata volt. Érdekesség, hogy sok olyan munkát nem tudtunk bemutatni, amelyeket alkalmazott tervezőként készítettem, vagy amelyekhez titoktartás kötött. El kellett fogadnom, hogy nem lehet minden történetet elmesélni. Emellett arra törekedtünk, hogy a bemutatott darabok együtt is jól működjenek.
Színek, hangulatok, alkalmak szerint csoportosítottuk őket, így nemcsak az egyes ruhák, hanem a tervezői gondolkodásom is kirajzolódhatott.
A hosszú távra tervezett, trendektől független ruhák egy tudatos fogyasztói szemléletet tükröznek. Mit tapasztalsz a megrendelőid körében?
Van egyfajta „orvosi”, vagyis tervezői titoktartás a megrendelőim felé, ezért róluk konkrétan nem beszélhetek. Általánosságban azonban azt látom, hogy olyan emberekről van szó, akik az élet számos területén tudatosan alakítják a környezetüket. Megválogatják a tárgyaikat, a lakókörnyezetüket, figyelnek magukra, és nem márkafüggők. Nem a státuszszimbólum érdekli őket, hanem a magas minőség. Nagyon fontos rendezőelv, hogy egy tárgy vagy ruhadarab valóban értéket képvisel-e. Vannak, akik hónapokon át készülnek egy-egy darabra, félretesznek rá. Sőt, egyre több húszas-harmincas éveiben járó vevővel találkozom, akik szintén ezen az úton indulnak el. Felemelő látni, hogy vannak fiatalok, akik tudatosan döntenek arról, mire költik a pénzüket, és a gyorsan elillanó élmények helyett tartós értékeket választanak.
Hogyan képzeled el a márkád életét harminc év múlva?
Azt hiszem, életem végéig ezt fogom csinálni, a felépített brandem és a bennem lévő kreativitás miatt. Szeretem a munkámat és szeretek emberekkel foglalkozni. Amíg a szemem és a kezem engedi, ezt idősebb korban is lehet csinálni… Hogy pontosan hol leszek harminc év múlva, azt nem tudom. Nagy váltást nem tervezek, de nyitott vagyok új területekre. Korábban például a bőrkesztyűk világa is váratlanul talált meg, és nagyon mélyen beleástam magamat. Ugyanígy bármikor jöhet egy új inspiráció. Szeretnék tovább kutatni, tanulni, különösen a férfi szabászat területén. Régóta foglalkoztat egy könyv gondolata is. Az elmúlt tizenhárom évben rengeteg jegyzetet készítettem a férfi szabászatról, amelyekből egyszer akár egy átfogó kötet is születhet. Terveim tehát vannak, de továbbra is a rugalmasság marad a hívószavam.
Fotók: Béres Márton, Panamy
