Írni bárki tud. Jelen állítás igazságtartalmáról még a már publikáló, netalántán híressé vált írók véleménye is megoszlik. Némelyek állítják, ülőgumóink edzettsége az alapja egy könyv megírásának, mások szerint a tehetség kiküszöbölhetetlen tényező, és vannak, akik úgy hiszik, a technikai alapok elsajátítása nélkül hétszentség, hogy problémák sorába fogunk ütközni. Bármelyik iskolával értsünk egyet, abban valószínűleg mind egyetértünk, hogy írni lélekemelő. Ezért a kérdést – helyesen – talán inkább úgy kellene feltennünk: képes lehet-e bárki arra, hogy a keze közül kikerült szöveg megmozgassa az olvasókat, hogy a kiadók publikálásra érdemesnek találják?
Minden egy jó ötlettel kezdődik
Az életben ez minden nagyobb volumenű vállalkozásra igaz – így a könyvírásra is. Az olvasók, főként a már sokat látott könyvmolyok eredeti történetekre, karakterekre és témákra vágynak. Ugye, értjük, hogy miért nem számít manapság forradalmi ötletnek, ha valaki két szerelmesről ír, akiket csupán a büszkeségük és a különböző társadalmi osztályok irányába megfogalmazott előítéletük – más szóval balítéletük – választ el egymástól? Persze papírra vethetünk egy bálnavadászatról szóló történetet, amelyben főhősünk rögeszméjévé válik, hogy trófeáinak sorát egy hatalmas fehér bálna csontvázával gyarapítsa, de ne lepődjünk meg, ha nem nyerjük el vele a könyvkritikusok – és az állatvédők – tetszését. És mintha olvastunk volna már olyan varázslóiskoláról is, amelynek kiskorú diákjai halálos veszéllyel dacolva harcolnak a gonosz ellen?
Pap Zoltán, a Libri Könyvkiadó Kft. egyik ügyvezető igazgatójának elmondása szerint a kiadók a hozzájuk beérkező, töméntelen mennyiségű kézirat között azokat keresik, amelyek újat tudnak mutatni.
Adott esetben egy ütős ötlet is elég ahhoz, hogy egy kiforratlan írás megtálalja az útját a könyvespolcokig. Azt viszont le kell szögezni, hogy ez az út megköveteli a kitartást.
Írni tanulni
Míg egy jó ötlet megfogalmazása kevéssé egzakt folyamat, addig az írás technikai alapjainak elsajátítására bárki képes lehet, aki hajlandó a tanulásra. Szerencsére ma már számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre, hogy a karakterek megformálásától a különböző idősíkok hatásos kezeléséig elsajátíthassuk az írás fortélyait. Olvashatunk az alkotás mibenlétéről Stephen Kingtől, Vladimir Nabokovtól vagy éppen Vámos Miklóstól. Online kurzusokra fizethetünk be, amelyeken olyan, ma is élő írólegendák osztják meg a tapasztalataikat, mint Margaret Atwood, Neil Gaiman és Judy Blume.
Ha pedig személyesebb és alaposabb lehetőségre vágyunk, akkor a kreatív írás kurzusokat nekünk találták ki. Pap Zoltán azt javasolja, hogy akinek jó ötletei vannak és a kitartás is az erényei közé sorolható, feltétlenül jelentkezzen egy ilyen jellegű kurzusra, ahol kiküszöbölheti azokat az alapvető hibákat, amelyek miatt könnyen elutasíthatják a kéziratát a kiadók. Járhatunk többet között Péterfy-Novák Évához, Fejős Évához vagy Lackfi Jánoshoz, esetleg választhatjuk a Magyarországon legrégebb óta működő Magyar Íróképzőt, amelyet Zsiga Henrik neve fémjelez.
Nem ártanak a kapcsolatok
Tegyük fel, hogy van egy befejezett kéziratunk. Adja magát a kérdés: hogyan tovább? Szerencsés helyzetben vagyunk, ha vagy egy más publikáló ismerősünk vagy egy jó barátunk, aki valamelyik kiadónál dolgozik, és ő jó szívvel tudja ajánlani az írásunkat.
Ellenkező esetben viszont egy kreatív írás kurzusnak nemcsak a szakmai fejlődésünk szempontjából lehet haszna.
Ha jól választottunk iskolát – vagy egyáltalán választottunk –, az ott dolgozó szakemberek minden bizonnyal segítenek választ találni, netalántán a célunkhoz vezető csapáson elindítani bennünket.
Azt hitted, befejezted? Tévedtél!
Létezik-e nagyobb öröm az író számára, mint mikor annyi gépeléssel töltött óra, annyi válságos pillanat és annyi kemény munka után leüti a kézirata utolsó karakterét és befejezettnek tekinti művét? (Azt gyanítom persze, hogy írója és embertípusa válogatja, hogy kit mi tesz eszményien boldoggá, mindenesetre ez egy meghatározó erejű momentum.) Éppen ezért az elsőkötetes írókat biztosan hidegzuhanyként éri, amikor megtudják, hogy munkájuk itt közel sem ért véget.
Arra ugyanis Pap Zoltán is rámutat, hogy miután beérkezik a kiadóhoz egy kézirat, amelyet kiadásra érdemesnek találtak, képbe kerül a szerkesztő személye. Az ő feladata, hogy javaslatai mentén a szöveget a lehető legszerethetőbbé tegye az olvasók számára. Ebben a fázisában a szöveg ide-oda röpköd az író és a szerkesztő között – akár hónapokon át.
Egy igazán jó szerkesztőtől azonban rengeteget lehet tanulni. Így gondolja a Lili Ann Daniels írói álnéven alkotó Abonyi Veronika is, aki Zsiga Henrik írótanfolyamának elvégzése után jelentette meg első könyvét, amely a gimnáziumi évei alatt megfogalmazódott ötletből született meg. Elmondása szerint rengeteget fejlődött az évek folyamán a szerkesztői javaslatok hatására, és fejlődik a mai napig, a negyedik regénye megjelenése után is.
Elfogadni a „kudarcot”
Mire eljutunk odáig, hogy kötetünket a könyvesboltok polcain lássunk viszont, számtalan csatát vívtunk és nyertünk meg. Megírtuk, megtaláltuk az útját, megjelentettük. Joggal bízunk abban, hogy hősies küzdelmeink után a könyvünk megszólítja az olvasót, ráveszi őt, hogy hazavigye magával, hogy szeresse, hovatovább az ismerőseinek is ajánlja; hogy az eladási mutatók az egekbe szöknek, a kötet bevételeiből meggazdagszunk és életünk hátralevő részét egy erdei faházban tölthetjük, ahol a mindennapok csip-csup problémáitól távol az írásnak szentelhetjük magunkat.
A valóság azonban ritkán közelít ehhez az elképzeléshez. Egy kijózanító adat: még ha kiadói finanszírozással is jelenik meg a könyvünk, a jutalékunk mindössze 5-10%-ra rúg. Tekintve, hogy ma egy könyv ára nagyjából három- és hatezer forint között mozog (Daniel Steele puhatáblás kötetei 3490 forintba kerülnek, Sally Rooney legújabb, keménytáblás regénye, az Intermezzo pedig 6490 forint), könnyen kiszámolhatjuk, hogy a magyar könyvpiacon nem egyszerű multimilliomossá válni – abban az esetben sem, ha könyvünk bestsellerré vált. Azoknak a magyar szerzőknek, akik számára az írás fedezi a napi betevőt, nem túl népes a csoportja. Lackfi János szerint ez a klub mindössze 15-20 főt számlál, ezért azt javasolja, hogy amíg nem kerülünk ebbe a körbe, maradjunk meg eredeti szakmánknál, és mellette foglalkozzunk az írással.
Ennél a pontnál érdemes felelevenítenünk, hogy miért is írunk? Azért, hogy a könyveinkből származó bevételből teremtsük meg egy gondtalan élet alapjait? Vagy azért, mert lételemünk az írás: mert nélküle szürkébbek a napjaink, mert sosem csillapodik bennünk történetmesélés iránti vágy, mert igenis van mondanivalónk – akárhány emberhez is jusson el? Talán érdemes észben tartanunk Kurt Vonnegut szavait is, aki azt mondta, „bármilyen művészetet gyakoroljunk – jó vagy rosszul –, az teret enged a lélek növekedésének”.
Fotó: Pexels / Los Muertos Crew, cottonbro studio, Angela Romana
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
