„Nem vagyok elég jó!” – Hogyan írhatjuk át korlátozó hiedelmeinket?

Becsült olvasási idő: 6 perc
Tudatalatti hiedelmeink nap, mint nap hatással vannak ránk. Befolyásolnak minket, amikor lebeszélünk egy randit, amikor egy munkahelyi emailre válaszolunk, vagy amikor a hónap végén arról döntünk, mire költjük a bankszámlánkon maradt forintokat. Minél inkább tisztában vagyunk azzal, milyen erők munkálnak bennünk, annál tudatosabban dönthetünk arról, hogyan szeretnénk élni az életünket. Fejes Réka írása.
hiedelem

hirdetés

„Engedd el!” „Nem éri meg stresszelni rajta!” „Felesleges túlagyalnod.” Sziszifuszi feladat lenne összeszámolni, hányszor hallottam életem során ezeket a mondatokat, esténként, lefekvés előtt mégis ülök az ágyban, és mit sem törődve a családomtól vagy a barátaimtól elhangzó intelmekkel – szorongok. (Aznap sem értem a folyamatosan gyarapodó teendőim végére. Borzasztó munkaerő vagyok. Leteremtenek, lefokoznak, kirúgnak. Valójában nem is értek ahhoz, amit csinálok. Satöbbi.)

Arra már – több éves terápián során – rájöttem, hogy a szorongástól nem olyan könnyű megszabadulni, mint ahogyan azt a fenti tanácsok feltételezik, sőt az ember – ez a meglehetősen furcsa és összetett lény – akár még ragaszkodni is képes az életét megkeserítő működéshez, hinni, hogy szüksége van rá, hogy valójában őt támogatja.

A 80-as évek végén kidolgozott PSYCH-K módszer alapvetése — ahogyan több pszichológiai irányzaté is, például a sématerápiáé vagy a kognitív viselkedésterápiáé — az, hogy mindennapi problémáink többségét, például a szorongást, tudatalatti meggyőződéseink okozzák. Emellett azt is állítja, hogy ezeket egy bizonyos folyamat segítségével pozitív, bennünket támogató hiedelmekre cserélhetjük.

Korlátozó meggyőződéseink

A korlátozó hiedelmek olyan mélyen gyökerező megggyőződések, amelyek tudattalanul befolyásolják a döntéseinket, a viselkedésünket vagy éppen azt, miképp gondolkodunk önmagunkról. Ezek többnyire a gyerekkorunk folyamán – nulla és hétéves korunk között – alakulnak ki, de a felnőtt lét útvesztőibe érve már nem vagyunk éberek rájuk. Pedig a mindennapjainkban megnyilvánulhatnak önbizalomhiány, döntésképtelenség, mások véleményének túlértékelése formájában, de alakítják párkapcsolatainkat, munkahelyi működésünket, de még a pénzügyeinket is!

Ha például az a hiedelmünk, hogy bármibe is fogjunk, az úgysem fog sikerülni, kis eséllyel vágunk bele új dolgokba, mert rettegünk, hogy az kudarccal végződik. 

Ha úgy hisszük, hogy nem vagyunk érdemesek mások szeretetére, könnyen hozhatunk önszabotáló döntéseket párkapcsolatainkban. 

Ha pedig azt gondoljuk, hogy kizárólag vérrel és verejtékkel lehet előrejutni a ranglétrán, akkor bizony a szakmai előmenetelünket vér és verejték fogja szegélyezni.

Én magam meg vagyok győződve róla, hogy a szüntelen stressz azért szolgál engem, mert a jelenléte arra figyelmeztet, hogy egyetlen teendőmről se feledkezzem meg, hogy ne lustuljak el, hogy mindig a maximumra törekedjek. Hogy a működésem szempontjából ez kényelmes-e ez a hiedelem? Természetesen. Hogy hosszú távon engem szolgál-e? Természetesen: nem!

hiedelem

Hiedelem a hiedelemről

Amikor lelülök Gurics Krisztina PSYCH-K facilitátorral, még nem sejtem, mennyire messziről indulunk. „Miután tisztában vagyunk vele, hogy mi a limitáló hiedelmünk, az válik a kulcskérdéssé, hogy mi az, amit helyette szeretnénk” – magyarázza. „A PSYCH-K módszer esetében nem az a cél, hogy rájöjjünk, honnan ered a hiedelem, hiszen nem szeretnénk több figyelmet, azaz energiát adni ennek a meggyőződésnek. A folyamat során egy új, támogató meggyőződést fogalmazunk meg – egy mondatot, ami azt képviseli, amit ehelyett valóban hinni szeretnénk. A facilitátor abban segít, hogy ez a mondat a tudatalatti számára befogadható legyen – kizárólag jelen időt használjunk és tagadás ne legyen a mondatban. Legyen személyes, hogy érzelmet váltson ki belőled, mert a tudatalatti sokkal inkább a szavak mögötti érzelemből ért, mintsem a szavak konkrét jelentéséből.”

Az új hiedelem megfogalmazása nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik, hiszen az évek során akár több korlátozó meggyőződés is egymásra rétegződhet elfedve a mélyen gyökerező eredeti hiedelmet – a folyamat során ennek a gyökérhiedelemnek a megtalálásában segít a facilitátor a kérdéseivel.

Első nekifutásra én ezt a mondatot fogalmazom meg: „Akkor is emlékszem a feladataimra, ha testi-lelki nyugalom jár át.” Jól hangzik, de a probléma gyökere nem ez, hiszen valójában attól tartok, hogy hibát követek el. Hogy értéktelen vagyok, vagy ha szegről-végről én tisztában is vagyok a saját értékeimmel, más nem látja őket. Úgy húsz perce beszélgetünk Krisztinával, amikor megszületik bennem, hogy mi az, amit szeretnék hinni mindezek helyett: „Látom az értékemet, és mások is tisztában vannak vele.” Majd, minekután úgy érzem, érdemes lenne foglalkozni azzal is, hogy a jóllétem ne mások véleményétől függjön, megfogalmazunk egy másik mondatot is: „Jóban vagyok magammal a rossz napokon is.”

Számomra ez a folyamat legizgalmasabb momentuma, hiszen nemcsak arra mutat rá, hogy az önismeret megkerülhetetlen a jóllétünk szempontjából, de arra is, hogy igazán ismerni önmagunkat – az érzelmeinket, a vágyainkat, a döntéseink okait, és még napestig sorolhatnám – egy véget nem érő, és folyamatos figyelmet igénylő munka.

A módszer azonban nem csak ebből áll.

hiedelem

Az Egyensúly

A PSYCH-K-t Robert Williams pszichoterapeuta jegyezte le a 80-as években. A módszer a pszichológia egy viszonylag új területére, az energiapszichológiára épít, amely a test, az elme és az energia egységéből indul ki, és olyan technikákat ötvöz, mint a kineziológia, az EMDR, NLP és az önhipnózis. Alapvetése, hogy a gyerekkorunkban rögzült hiedelmek felülírásához nem elég az akaraterőnk, hiszen korlátozó meggyőződéseink a tudatalattinkban raktározódtak el. A módszer Balance, vagyis Egyensúlyozás nevű folyamata, amelyben hiedelmeinket is újraprogramozhatjuk. Ez nem más, mint az úgynevezett „Teljes Agy” állapotának a megteremtése bizonyos testhelyzetek, gyakorlatok segítségével, ugyanis ebben az állapotban a két agyfélteke közötti tökéletes kommunikáció jön létre – igazolják a neurobiológiai kutatások. Ez a gyakran „szupertanulási” állapotnak is nevezett agyi állapotban mindkét agyfélteke készségei hozzáférhetővé válnak, megszűnik a tudatalatti ellenállás és az új meggyőződés, hiedelem könnyedén integrálódik.

A Balance egy már-már meditatív állapot, amelyben nemcsak én és a tudatalattim ízlelgetjük az új hiedelmet, valamiféle érzelmi és fizikai megkönnyebbülést érzek, ahogyan magamban ismételgetve új igazságomat egyre természetesebbé válik számomra. Már elképzelni is felszabadító, milyen abban a valóságban létezni, amelyben igaz az az állítás, hogy „látom az értékemet, és mások is tisztában vannak vele.”

Az Egyensúly után

„Már tizenöt éve dolgoztam magamon, amikor találkoztam a módszerrel” – meséli Krisztina. „Erős szorongásaim és depressziós tüneteim voltak, és bár volt, ami segített, az állandó szorongás érzést képtelen voltam megszüntetni. Dr. Bruce Lipton tudatalatti hiedelmekről szóló videója ismertetett meg a PSYCH-K-vel. Azonnal kerestem egy magyarországi facilitátort. Már az első alkalom után úgy éreztem, mintha egy leszakadt kocsiból egy űrhajóba ültem volna át. Olyan terhektől szabadultam meg, amelyeket hosszú évek óta cipeltem magammal.”

Krisztina partnerei is hasonló élményekről számolnak be. „Akikkel dolgozom arról számolnak be, hogy egyre felszabadultabbnak érzik magukat, és minden életterületen pozitív változásokat, fellendülést tapasztalnak az ülések után. Emellett egyre inkább felismerik, amikor bekapcsol egy-egy korlátozó tudatalatti program, vagyis egyre nagyobb teret kap az életükben az önreflexió. Ahogy engedjük el a korlátozó hiedelmeinket, úgy áll rá az agyunk egy önreflektívebb működésre, merünk megkérdőjelezni kollektív hiedelmeket is, amelyek nemcsak a felmenőinktől, de akár egy-egy kultúrából, vallásból vagy nemzeti örökségből származnak, de nem szolgálják kiteljesedésünket – ezek gyakran közmondásokban is visszaköszönnek, ilyen a »a szegény embert még az ág is húzza«, »a baj csőstül jön« vagy »a szomszéd rétje mindig zöldebb«” – magyarázza. Hozzáteszi, egyén- és problémafüggő, hogy kinek hány alkalomra van szüksége. Akinek pedig van rá igénye és nyitottsága, akár el is sajátíthatja a PSYCH-K módszert, és bármilyen stresszélmény negatív érzéseit fel tudja oldani magának, illetve feltárni és átalakítani saját korlátozó meggyőződésit.

PSYCH-K Basic Workshop

Budapesten Április 25. és 27. között PSYCH-K alapképzést tart Budapesten Brunhild Hofmann minősített PSYCH-K oktató. Ezen a háromnapos képzésen megtanulod felismerni és átalakítani a tudatalattidban tárolt korlátozó programokat, hiedelmeket olyan támogató meggyőződésekké, amik segítik vágyaid megvalósulását―legyen szó az az életed bármely területéről. A workshop elvégzése után képes leszel saját magad átprogramozni tudatalatti limitáló hiedelmeidet, és pár perc alatt kioldani bármely trauma, stresszhelyzet érzelmi töltetét, és megtanulsz másokat is végigvezetni ezeken az átalakító folyamatokon.

Kattints további részletekért!

És hogy nekem mit adott a módszer? Mindenekelőtt egy újabb lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz, hogy tisztább képet alkossak arról, mik azok a tényezők, amelyek engem formálnak – segítenek vagy hátráltatnak az utamon. Egy olyan perspektívát, amelynek köszönhetően könnyebben megkérdőjelezem a magamról alkotott és a boldogulásomat akadályozó gondolataimat.

A PSYCH-K azoknak jelenthet alternatív ösvényt a tudatosság útján, akik nyitottak a holisztikus megközelítésekre, és hisznek abban, hogy a test, elme és lélek összhangja alapvetően befolyásolja életüket. Akik úgy érzik, hogy még nem találták meg a számukra megfelelő módszert ahhoz, hogy túllendüljenek az elakadásaikon, és akik szeretnének tisztában lenni azzal, hogyan befolyásolják az életüket a korlátozó hiedelmek.

Remind Expert

Gurics Krisztina, PSYCH-K facilitátor húsz éve kezdett önismerettel foglalkozni – elakadásaira, a visszatérő, nem kívánt helyzetekre keresve a választ. Eltökéltségében bejárta a világot és közvetlenül neves tanítóktól tanult ősi szellemi bölcsességeket és modern neurobiológiai ismereteket, hogy megértse a lélek mélységeit és az elme működését. Az igazi áttörést a PSYCH-K megismerése hozta el számára: tudatalatti hiedelmeinek átalakításával korábban nem tapasztalt léptékű pozitív változásnak indult az élete. Ez inspirálta arra, hogy megtanulja facilitálni ezt a módszert és hátrahagyva korábbi hivatásait, ezzel támogassa azokat, akik elakadásaikra keresnek igazán hatékony megoldást.

Remind

Gurics Krisztina PSYCH-K facilitátort megtalálhatod a honlapján és az Instagramon keresztül!

Fotók: Anastasiia Chaikovska, Mathias Reding, Vlada Karpovich, Noelle Otto, Airam Dato-on, Anete Lusina, Bhupendra Singh, Sebastian Palomino, cottonbro studio / Pexels; portré fotó: cruamedia.com

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn