hirdetés
Zsófi hangsúlyozza, ő nem coach és nem pszichológus, hanem kommunikációs szakember, aki megtanult és megtapasztalt olyan dolgokat, amelyekről azt gondolja, érdemes megosztani másokkal, hogy még többen megtalálják az egyensúlyt a magánélet és a munka között.
A tanácsadói munkám és a pr-ügynökségem most is megvan, csak mellette új területre kalandozom. Vagyis részben új területre, mert évtizedek óta sokat szerepelek a médiában, tanítok, konferenciákon adok elő, tréningeket tartok. De eddig ezek kommunikációról, válságkezelésről vagy fenntarthatóságról szóltak, most pedig kvázi életvezetési tanácsokat adok. Arról tartok inspirációs előadásokat, hogy mit jelent a tudatosság a mindennapokban, miként tudjuk irányítani a saját életünket, és hogyan kellene egyensúlyban maradni. Mindennek az alapját a tavaly megjelent Éld az álmod! című könyvem adja, amely a tudatos teremtésről szól, vagyis arról, hogyan tudjuk a gondolatainkkal befolyásolni az életünket. A kommunikációs tudásom és a spiritualitás világába tett utazásom ér most össze abban, hogy motivációs, inspirációs előadóként is megjelenek. Össze fogom kötni az üzleti világot a tudatosság, lelki egészség, harmónia témakörével. Ez a küldetésem.
Miután egy igen határozott ember vagyok, gyermekkoromtól jellemző volt rám, hogy akkor is elmondtam a véleményemet, ha azt mások nem kérték. De az elmúlt 10-15 évben elég sokat lágyultam: ma már nem osztom az észt, nem mondom el a véleményem valakinek csak azért, hogy jártassam a számat. Csak akkor szólok, ha megkérdeznek, vagy ha azt látom, hogy valaki a vesztébe rohan. Meggyőződésem, hogy a legtöbb emberben ott van a segíteni tudás képessége, és ehhez nagyon sokszor nem is kell semmi más, csak hogy valóban figyeljünk egymásra. Különösen igaz ez akkor, ha egy ember bajban van, mert ilyenkor sokszor csak arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa anélkül, hogy a szavába vágna. Nekem ez a fajta figyelem egyre inkább a sajátom lett.
Nem hallgatok másokat egész nap, ez nem életszerű. De ha valaki bajban van, és megtalál engem, akkor azt jelnek veszem, és megpróbálok időt szakítani rá. Lehet, hogy csak két nap múlva és lehet, hogy csak éjszaka, de rászánom az időt, hogy értő figyelemmel forduljak felé. Mondok egy példát. Az édesapám fájóan fiatalon halt meg, több mint 20 évvel ezelőtt és engem ez akkor teljesen padlóra küldött. Viszont azóta többször előfordult, hogy olyan – többnyire ismeretlen – ember keresztezte az utam, aki éppen elveszítette az édesapját, és én hitelesen tudtam támogatni abban, hogy túllegyen a krízisen. A személyes tapasztalat miatt pontosan tudtam, min megy át, és mit kell hallania, ami segít neki. Ezek az emberek csak addig voltak jelen az életemben, amíg megkapták a segítséget, amire szükségük volt, aztán mindenki ment a maga útján. De ebben nincs semmi varázslat, szerintem mindenkivel gyakran előfordul, hogy rövid ideig találkozik egy másik emberrel, csak addig, amíg dolguk van egymással. Ami most foglalkoztat az egy szinttel feljebb van abban az értelemben, hogy nem csak egy-egy embernek segítek, hanem nagyon sok embernek. Akik elolvassák a könyvem a tudatos teremtés titkairól, azok olyan tanácsokat kapnak, amelyektől boldogabb lesz az életük, akkor is, ha maga a manifesztáció nem is érdekli őket.
Amiről beszélek, az elsősorban a mentális egészséghez kötődik. Nagyon hiszek abban, hogy nem lehet szétválasztani a magánéletet a szakmai élettől. Ha valaki nincs jól lelkileg magánemberként, akkor hosszú távon a munkahelyén sem tud tökéletesen teljesíteni, hiszen nem vagyunk robotok. Amikor a rendszerváltás után bejöttek a multinacionális cégek, sok tréningre elküldték az X-generáció tagjait, akik akkor kezdték a pályát, de arra nem figyeltek, hogy a lelkünk is rendben legyen. A mentális egészség helyett mindenkit az érdekelt, hogy az alkalmazottak a lehető legtöbbet dolgozzanak és tartani lehessen az évenkénti növekedést.
Leginkább ehhez a 40 pluszos generációhoz szólok – ők a mostani cégvezetők –, akik úgy nőttek fel, hogy legyél szerény, szorgalmas és alázatos, dolgozzál, mert a munka nemesít, de azt nem mondta senki, még a szüleink sem, hogy bocsáss meg magadnak, szeresd magad, higgy magadban. Mi, X-generációsok, úgy szocializálódtunk, hogy életünk és vérünk a vállalaté, éppen ezért teljesen normális, hogy túlórázunk, és este 8-ig bent vagyunk az irodában. Ennek a cégek nyilván nagyon örültek, és senki nem foglalkozott azzal, hogy egyébként lelkileg hogy vagyunk.
Éppen ezért ebből a korosztályból mostanra nagyon sokan kiégtek. Érezzük, hogy valami nincs rendben, de nem tudjuk pontosan, hogy mi a baj. Mindeközben a Z generáció – a gyerekeink – berúgta az ajtót: teljesen másként gondolkodnak, mint a szüleik, elvárják, hogy a főnökeik foglalkozzanak a lelkükkel, és nem munka-magánélet egyensúlyra törekednek, hanem magánélet-munka egyensúlyra. Nem hajlandók feláldozni magukat semmilyen cégnek az oltárán, mi, X generációsok, pedig csak pislogunk: hogy gondolják, hogy ők nem akarnak túlórázni? A vállalatok most be vannak szorítva a kiégés-közeli X-generáció és a forradalmár Z-generáció közé, s köztük ott van egy bizalmatlan Y-generáció, amely azt tapasztalta, hogy csak magára számíthat, ezért nem kifejezetten csapatjátékos. A cégeknek tehát muszáj foglalkozni a lelki egészség témakörével, ha azt akarják, hogy a munkatársak eredményesek legyenek.
Ez a megközelítés már egy sokkal tudatosabb hozzáállást kíván tőlünk magánemberként és szakemberként is.
Az szoktam mondani, a siker és a sikertelenség mögött ugyanaz az ember áll, a különbség a tudatosságban van. A tudatosság pedig azt jelenti, hogy én döntök az életemről, felismerem a saját mozgatórugóimat és gátjaimat, észreveszem, ha manipulálnak, és nem hagyom, hogy valaki más irányítsa az életem. Az előadásaim épp arról szólnak, hogyan lehet egy kizsigerelt munkatársból olyan kolléga, aki egyensúlyban van önmagával, a világgal, a munkahelyével, és ezáltal eredményes, sikeres, illetve boldog. Mert a boldog ember jól dolgozik. Ezt az összefüggést az egymásba pakolható Matrjoska babával szoktam szemléltetni, ahol az első baba a pozíciónk, a sikerünk, vagyis az, amit mások látnak belőlünk. A második baba a kapcsolati háló, a harmadik a tudásunk és tapasztalatunk, a negyedik a készségeink, az ötödik, a legkisebb pedig az ember. Ha az a legkisebb, legbensőbb Matrjoska baba nem egészséges, akkor az egész baba nincs jól. A tudatosság ott kezdődik, hogy ezt felismerem, és teszek azért, hogy a legbensőbb én jól legyen. Az előadásaimmal arra ösztönzöm az embereket, hogy keressék meg magukban a „pici embert”, és nézzék meg, hogy van. És ha nincs jól, vagy nincs teljesen jól, akkor derítsék ki, hogy mi az oka!
Szerintem ehhez az első lépés az önismeret. Olyan kérdésekkel kell szembenézni, mint hogy milyen ember vagyok, mit hoztam a szüleimtől, mit hoztam a felmenőimtől, miért viselkedek úgy, ahogy, miért haragszom magamra, tényleg szeretem magam vagy csak úgy teszek, mit nem hiszek el, miért ragaszkodom a fájdalmaimhoz és a sértettséghez, vajon futtatok mártír-programokat a fejemben?
A másik, amivel érdemes tisztában lenni, az az energia. Az energiát nem látjuk, ahogy nem látjuk a rádióhullámokat, vagy az internetet sem, mégsem kérdőjelezi meg senki a létezésüket. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, az kell, hogy az energiaszintem, a rezgésszintem magasan legyen. Arra kell törekednem, hogy kiiktassam az életemből mindazt, ami csökkenti az energiaszintem és figyeljek arra, hogy mi növeli. Mivel hasonló a hasonlót vonzza, ha sikerül magasan tartani a rezgésszintem, akkor jó dolgok történnek velem, akár napi szinten is, például elérem a villamost. Ez pont olyan, mint hogy a szerelmes ember rózsaszínben látja a világot. A világ nem változott, de ő – mivel magasan van a rezgésszintje – csupa pozitív dolgot vesz észre, vonz be. Gyakorlással bárki elérheti, hogy a jó dolgok találják meg, és jól érezze magát a bőrében, azaz boldog legyen.
Az inspirációs előadásaimon ehhez adok gyakorlati segítséget kezdve a fizikai tényezőktől, egészen addig, hogy miben segít a hála. Nyilván egy előadás nem váltja meg a világot, de arra jó, hogy elvesse a magokat, elültessen az emberek fejében fontos gondolatokat. Onnantól pedig mindenki eldöntheti, hogy mihez kezd ezekkel.
Fotó: Tóth Balázs
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
hirdetés
