hirdetés
Miközben napestig a négy fal között gubbasztunk – és ha ki is dugjuk az orrunkat a lakásból, az irodából, autóba ülünk vagy égig érő épületek árnyékában közlekedünk – könnyen elfelejthetjük, hogy a természet bármely emberi találmánynál csodálatosabban működő gépezet, és fontos, hogy a részeiként kapcsolódjunk hozzá. Ezen a véleményen van Philippe J. Dubouis ornitológus és író, illetve Élise Rousseau filozófus, újságíró és környezetvédő is, akik hisznek benne, hogy ha szemügyre vesszük a természetet, az kimondottan hasznunkra válhat. A Short Philosophy of Birds (A madarak rövid filozófiája) című könyvükben friss kutatásokra és saját megfigyeléseikre támaszkodva osztják meg olvasóikkal, hogy mennyi mindent tanulhatunk a madaraktól, ezektől a különleges lényektől, akik már 150 millió éve lakják bolygónkat.
A madarak életében különösen fontos a vedlés időszaka. Ilyenkor cserélik le régi tollazatukat újra. Ez nemcsak abban segíti őket, hogy képesek legyenek repülni, megfelelő minőségű tollbundájuk testhőmérsékletük fenntartásáról is gondoskodik. A vedlés az újjászületés folyamata, a régi, elnyűtt tollakat szebbek és jobbak váltják fel, viselőik pedig megerősödve törnek az ég felé.
Ez az időszak azonban különösen sebezhetővé teszi a madarakat. Néhányan közülük – például bizonyos kacsafajok – repülni sem képesek. Mivel tisztában vannak védtelenségükkel, a vedlés ideje alatt kerülik a feltűnést, rejtekük mélyén húzzák meg magukat, és türelemmel várják, hogy újra repülhessenek.
A vedlés találó szimbóluma az emberi lét veszteségeinek feldolgozására. A mi életünkben is vannak olyan helyzetek, amikor kiszolgáltatottak vagyunk: ha összetörik a szívünket, ha elveszítünk valakit, akit szerettünk, ha megszűnik a munkánk vagy éppen egy új helyre költözünk. Ezek a szituációk mind egy új életszakaszt hoznak magukkal, de ahhoz, hogy erre felkészüljünk, meg kell tanulnunk, hogyan engedhetjük el a múltunkat.
A 21. századi rohanó világa folyton folyvást azt várja tőlünk, hogy ha elesünk, azonnal felálljunk, mintha mi sem történt volna. Nem adunk helyet a szomorúságnak, a gyásznak, sebeink begyógyulásának. Hiszen „az élet megy tovább”, hajtogatjuk. Pedig ahhoz, hogy újjászülethessünk, időt kell adnunk ezeknek az érzéseknek is. Ne akarjuk megúszni a sebezhetőséget! Éljük meg, hogy utána ismét szárnyalhassunk!
Ha kíváncsiak vagyunk, hogy mit jelent a madarak számára a boldogság, elég csak a légáramlatokon szánkázó sirályokat, szárnyukat a napsugarakban melengető galambokat vagy a nyári hőségben a pocsolyában lubickoló seregélyeket figyelnünk.
Természetes élőhelyükön a madarak számára ismeretlen a csüggedtség – kivéve, ha elveszítik fészküket, tojásukat vagy madárfiókájukat. A fogságban élő madarak ugyan mutathatják levertség jeleit, elhullajthatják tollaikat – a dél-amerikai quetzál vagy a halászsas számára a bezártság végzetes is lehet – azonban elérő lehet, hogy melyik faj hogyan viseli a bezártságot. Előfordul, hogy a friss víz és élelem, a ragadozóktól mentes környezet ellensúlyozza a szabadság hiányát.
Ez is jól mutatja, hogy nehéz lenne szavakba önteni, mit jelent a boldogság egy madár számára – ahogyan mi, emberek is nehezen fogalmazzuk meg, hogy mi tesz bennünket boldoggá. A madarak viszont kísérletet sem tesznek rá. Nem töprengenek azon, hogy szebb lenne-e az életük a tenger mellett, ahogyan azon sem aggódnak, hogy mihez kezdenek, ha nem találnak élelmet. A madarak valódi bonvivánok, akik a pillanat örömeit élvezik. Ha jól mennek az dolgok – tele van a hasuk, szép az idő és talán még egy kis játékra is akad lehetőség –, boldogok, és nem rágódnak azon, hogy mit hoz a másnap.
Nyár vagy tél, alkony vagy hajnal, tomboló vihar vagy szélcsend – a madarak életét a folyton változó környezetük rendezi. Az evés, a pihenés, a szaporodás vagy a vándorlás idejét az határozza meg, hogy a természet éppen milyen évszakba vagy napszakba lépett, vagy hogy hogyan alakul az időjárás.
Talán nem meglepő, hogy nem rajonganak sem a szélért, sem az esőért. Viharban és zuhogó esőben ritkán látni eget szelő madarakat. Ilyenkor inkább elrejtőznek, hogy kivárják a cidri végét, és amikor kisüt a nap, élelemért indulhassanak vagy felmelegíthessék tollaikat.
Az emberi élet ennél sokkal kiszámíthatóbbnak, egyúttal monotonabbnak tűnhet. Reggel felkelünk, munkába megyünk, eszünk, alszunk, és másnap mindent előrül kezdünk. A lakásunk melegének vagy az autónk menedékének hála szinte az sem számít, ha odakint esik az eső vagy tikkasztó hőség tombol. Bekapcsoljuk a klímát, a fűtést, felkapcsoljuk a villanyt, a monitorunkba temetkezünk, és ha nem pillantunk ki néha-néha az ablakon, a külvilág megszűnik létezni. Mindeközben elfelejtjük vagy nem is tudjuk, hogy a természet mennyi apró örömet, milyen sok meglepetést tartogathat számunkra, ha odafigyelünk rá: szikrázó napsütést, frissítő nyári záport, mesebeli hóesést.
Hányszor ocsúdtunk fel nyáron arra, hogy anékül telt el a tavasz, hogy megszagoltuk volna a parkban nyíló virágokat? Hányszor terveztük, hogy előhalásszuk a pincéből a szánkót vagy a sílécet, hogy hóembert építünk a kertben, de mire időt teremtettünk rá, elolvasd a hó? Vagy észrevesszük-e télen a fecskék hiányát az égbolton? És feltűnik-e, amikor tavasszal visszatérnek hozzánk?
Sokkal színesebbek, kevésbé monotonak lennének a napjaink, ha odafigyelnénk arra, hogy mi történik az ablakon túli világban. Fedezd fel az apró örömöket, amelyeket a természet változásai nyújtanak. Süt a nap? Vedd fel a kabátodat, és idd meg a kávédat a szabad ég alatt. Közeledik a tavasz? Kutasd a költöző madarakat az égbolton. Beköszöntött az ősz? Keresd a bokrokon az érett csipkebogyókat, és készíts belőlük C-vitaminban gazdag teát. Ha csak egyetlen dolgot tanulsz meg a madaraktól, az legyen az, hogy ha kapcsolódsz a természethez, az életed sokkal gazdagabb, érdekesebb és élvezetesebb lesz.
hirdetés
