Napfény és árnyék: miért életmentő a melanómaszűrés?

A melanóma alattomos betegség, gyakran tünetmentesen indul, de gyorsan súlyossá válhat. A megelőzése nem bonyolult feladat: oda kell figyelni a mindennapos fényvédelemre és évente el kell járni szűrővizsgálatra. Két egyszerű lépés, amely akár életet menthet. A melanóma világnapján mindenképpen beszélnünk kell erről. Szerző: László Krisztina

Szeretek napozni. Bevallom, ösztönösen vonzódom a napfényhez, egészen másképp érzem magam, amikor tavasszal megérkeznek az első melegebb sugarak, és az arcomat a nap felé fordítom. A téli álom után, mintha visszatérne belém az élet. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, és ennek a jóérzésnek magyarázata is van. A napfény létfontosságú a szervezetünk számára, egyebek között segíti a D-vitamin termelődését, ami nélkülözhetetlen a csontjaink egészségéhez, az immunrendszer megfelelő működéséhez, sőt még a hangulatunkra is hatással van, mivel közvetett módon rásegít a „boldogsághormon”, a szerotonin termelődésére.

Remind magazin

A napozás negatív oldala

Miközben élvezzük a nap melegét, gyakran megfeledkezünk arról, hogy ugyanaz az életet adó forrás komoly veszélyeket is hordozhat. A bőrünk mindenre emlékszik. Minden egyes leégés, minden védelem nélküli napozás nyomot hagy rajta, akkor is, ha ezt szabad szemmel még nem látjuk. Hiába tudunk egyre többet az egészségmegőrzésről, még mindig hajlamosak vagyunk alábecsülni a napfény káros hatásait.
A napfénynek nem minden sugara egyforma. Két fő típust különböztetünk meg: UVA és UVB sugárzást. Az UVB okozza a látványos leégést, a bőrpírt, a fájdalmas hólyagokat. Az UVA viszont csendesebb ellenség: mélyebbre hatol a bőrben, és hosszú távon károsítja a sejteket, gyorsítja az öregedést és hozzájárulhat a daganatok kialakulásához. A probléma oka, hogy az UVA egész évben jelen van, még felhős időben is, és az ablaküvegen is áthatol. Vagyis nem csak a strandon, napozás közben ér minket. A napi szintű fényvédelem az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy csökkentsük a bőrkárosodás és a daganatok kockázatát.

Remind magazin

Nem a ránc a nagy ellenség

Nem lehet elégszer ismételni, hogy a fényvédelem nem pusztán esztétikai kérdés. Nem csak azért kell védeni a bőrünket, hogy elkerüljük a ráncok vagy a pigmentfoltok kialakulását. A fényvédelem sokkal inkább arról szól, hogy megelőzzünk egy olyan alattomos betegséget, amely sokszor észrevétlenül alakul ki, és amelynek kimenetele az időben történő felismerésen múlik. Ez a melanóma.

Hogyan alakul ki a melanóma?

A melanóma a bőr festéktermelő sejtjeiből, a melanocitákból indul ki. Ezek a sejtek felelősek a bőrünk színéért és azért is, hogy lebarnulunk a napon. Amikor azonban az UV-sugárzás károsítja a DNS-üket, a sejtek kontroll nélkül kezdhetnek osztódni. Ez a folyamat sokáig teljesen észrevétlen lehet. Egy apró anyajegy változása, egy új, szokatlan folt megjelenése, ezek az első jelek, amelyek könnyen elkerülik a figyelmünket.
A melanóma egyik legnagyobb veszélye, hogy gyorsan képes növekedni és áttéteket képezni, akár hónapok alatt is eljuthat olyan stádiumba, amikor már nem csak a bőrt érinti, hanem más szervekbe is átterjedhet. Éppen ezért kulcsfontosságú a korai felismerés. A kezdeti stádiumban felfedezett melanóma jó eséllyel teljesen gyógyítható. Később viszont a kezelése jóval bonyolultabbá válik.

Mi történik a melanómaszűrésen?

A melanómaszűrés sokak számára még mindig egy távoli, „majd egyszer” kategóriába tartozó terv. Pedig valójában az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módja annak, hogy időben észrevegyük a bajt.
Sokan azért halogatják a szűrést, mert nem tudják, mire számítsanak. Pedig a vizsgálat gyors és fájdalommentes, egyetlen kellemetlenség, hogy le kell alsóneműre vetkőzni. Én a MelanomaMobil szűrőközpontba járok rendszeresen, ahol bőrgyógyász, vagy szakasszisztens nézi végig az egész testfelületemet és kis matricákat helyez azokra a pontokra, ahol anyajegyek vannak.

Remind magazin

Ez egyfajta iránymutatást jelent a fotós kollegájának, aki távoli és közeli felvételeket készít nemcsak a gyanús, de az összes anyajegyről. Ez átlagban 50 felvételt jelent. Ezeket a felvételeket többszörös nagyításban egy senior orvos ellenőrzi és kiszűri a leges legkisebb, akár milliméterekben mérhető elváltozásokat. A melanóma nemcsak a már meglévő anyajegyből alakulhat ki, hanem teljesen új pigmentált képletként is jelentkezhet a bőrön, ezért, ha már másodszor megyek el a szűrővizsgálatra, az orvos össze tudja hasonlítani a felvételeket a régebbiekkel. Az eredményt hat hét múlva néhány jótanács kíséretében emailben szoktam megkapni. Az egész vizsgálat általában 10-15 percet vesz igénybe, és már ennyi idő is elegendő lehet ahhoz, hogy egy komoly problémát időben észrevegyenek.

Figyelem a saját bőrünkre

A bőrgyógyászomtól azt tanultam, hogy a rendszeres önvizsgálat is fontos, és én betartom ezt a szabályt is. Időnként tusolás után átnézem az anyajegyeimet, és figyelem a változásokat, és persze nem feledkezzem meg a fényvédők használatáról a hétköznapokban sem.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Edd magad barnára! – Így napozz tudatosan!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal