Edd magad barnára! – Így napozz tudatosan!

A tartósan csokibarna szín elérése bizony nem csupán úgy lehetséges, hogy fonnyadtra napozod a bőröd. Léteznek ugyanis barnulást elősegítő vitaminok és tápanyagok, amelyek segítségével nemcsak szebb színed lesz, a bőröd egészségének is jót tesznek. Kautzky-Szemők Adrienn, okleveles természetgyógyász, fitoterapeuta-reflexológus írása.

Időről időre változik a szépségideál. A reneszánsz korában a fehér bőr kiváltság volt, hiszen azt jelentette, hogy nem fizikai munkásként telnek a napjaid. A jómódú nő teljesen hófehér bőrrel rendelkezett, kesztyűt és napernyőt hordott, hogy megóvja bőrét. A hófehér, szinte átlátszó, fehér bőr elérése miatt előfordult, hogy ólomvegyületet használtak, ami rengeteg betegséget okozott, és gyakran halálhoz is vezetett. A 1920-as évek elején véget ért a fehér bőr egyeduralma Coco Chanelnek köszönhetően, és beköszöntött a napbarnított bőr trendje. A gazdagság filozófiája egy csapásra megváltozott: a barna bőr egyet jelentett azzal, hogy az embernek akadt ideje a tengerparton süttetnie a hasát. A barnaság azóta sem ment ki a divatból, pedig a túlzásba vitt napozás és a szoláriumozás ugyanúgy veszélyeztethetik az életünket, mint anno az ólomtartalmú kencék.

A titok: a melanin

Az, hogy valakinek majdnem fehér a bőre vagy olyan sötét, hogy már képtelen tovább barnulni, a bőr melanin szintjétől függ, ami a haj, valamint a szem színét is befolyásolja. Az ezt meghatározó fő tényező a genetika: bőrszínünket szüleinktől örököljük.

Bőrünk barnulása egyfajta védekezés, szervezetünk átmeneti alkalmazkodása a túlzott napfény-, illetve UV-sugárzásnak való kitettség kockázatához, ezalatt a bőrsejtek egy sötét (barna) pigment, a melanin fokozott termelésével óvják egészségünket.

Bár a világos bőrű emberek hajlamosabbak a sugárzás okozta égési sérülésekre és bőrbetegségekre, mint a természetes sötét bőrűek, ugyanakkor gyorsabban szintetizálják a számos életfolyamathoz szükséges D-vitamint, amely a melaninnal együtt védelmet nyújt a napsugárzás ellen.

Vitaminok a barnulásért

A tartósan csokibarna szín elérése bizony nem csupán úgy lehetséges, hogy fonnyadtra napozod a bőröd a nap sugarai alatt. Léteznek ugyanis barnulást elősegítő vitaminok és tápanyagok, amik segítségével nemcsak szebb színed lesz, de a bőröd egészségének is jót tesznek. A bennük lévő vitamin- és ásványianyag-tartalomnak köszönhetően pedig elősegítik a barnulást, mert serkentik a melanintermelést, és megőrizik a bőr hidratáltságát.

A béta-karotinból májunk A-vitamint állít elő, amely a bőrünk számára fontos antioxidáns; elősegíti a bőr védelmét és helyreállítását, hozzájárul a sebek gyógyulásához, serkenti a sejtnövekedést, kijavítja és megelőzi a sejtkárosodásokat, ezzel védi bőrödet a napfény káros UV-sugárzása ellen. Nélkülözhetetlen a bőr feszességét adó kollagén felépítéséhez és erős antioxidánsként véd a szabadgyökök káros hatásától, így napozás közben a bőrrák kockázatát is csökkentheti.

Bár az A-vitamint széles körben elismerik a barnulás elősegítőjének, a tudományos bizonyítékok rámutatnak, hogy más vitaminokban is nagy potenciál rejlik. Ez a potenciál azonban a bőrsejtek védelmére vonatkozik, nem pedig a bőr sötétedésének támogatására. Az összes vitamin közül a C-vitamin a legelőnyösebb a barnulási folyamat szempontjából.

Remind magazin

Részt vesz az oxidatív stressz mérséklésében és a kollagén szintézisében, aminek köszönhetően napozás közben védőfaktort képezhet a napsugárzás hatásai ellen. Emellett a szekértők az E-vitaminra is felhívják a figyelmet annak antioxidáns potenciálja miatt.

A lutein egy sárgás színű karotionid, ami nemcsak a bőr színét élénkíti, de a szemek erős fénysugarak elleni védelmében betöltött szerepe miatt a szem vitaminjának is nevezzük. 50 éves kor felett érdemes az év folyamán többször, kúraszerűen fogyasztani!

A bőr barnulásáért felelős melanin pigment termelését serkentő aminosav az L-tirozin, mely nem esszenciális aminosav, ennek ellenére egy nagyon fontos neurotranszmitter. Érdekes összefüggés, hogy  a napsütéshez hasonlóan  segít a depresszió, szorongás és stressz leküzdésében, javítja a kedélyállapotot és csökkenti a fáradtságot is.

Edd magad barnára!

A nyár különösen gazdag azokban a gyümölcsökben és zöldségekben, amelyek segíthetnek abban, hogy sokáig napbarnított bőrünk legyen. A szakemberek azt javasolják, hogy a siker érdekében legalább 30 napig rendszeresen fogyasszuk őket.

A sárgarépa A-vitaminban gazdag, így az egyik legjobb zöldség annak érdekében, hogy megőrizzük a nyári barnaságunkat. Szintén kiváló A-vitamin forrás a sárgadinnye  leginkább akkor fejti ki hatását, ha frissen fogyasztjuk, vagy főként piros gyümölcsökkel együtt gyümölcssalátához adjuk. 

A zeller szintén hasznos alapot adhat a barnuláshoz. Belekeverhetjük salátába, de zellerből egészséges zöldségturmix is készíthető sárgarépa, paprika és paradicsom hozzáadásával. A zöldségek mellett nagyon jó ízkombinációt alkot a mangóval, különféle piros színű gyümölcsökkel és a naranccsal. 

Más piros gyümölcsökhöz képest a cseresznye jóval több béta-karotint tartalmaz, így ideális eperrel, görögdinnyével, málnával és áfonyával együtt, vagy ezekkel felváltva fogyasztva, ha nem csupán szép barnák, hanem egészségesek is szeretnénk lenni.

A paprika A-vitaminban és C-vitaminban is gazdag. Ez utóbbi erős antioxidáns, így segít csökkenteni a gyulladások kockázatát és serkenti a melanin termelését. A paradicsom az A-vitaminon kívül antioxidánsokban gazdag, emellett likopint is tartalmaz, így harcol az öregedés ellen, és megvédi a bőrt a káros napsugaraktól. Fogyasztható nyersen, főzve, vagy gyümölcslébe keverve. 

Remind magazin

Bár a fent említett ételek és táplálékok megteremtik tested számára az egyenletes, szép bőrszínt, mégis rendkívül fontos a napozás aranyszabályait betartani!

  • Kerüld a közvetlen sugárzást 11 és 16 óra között! Ebben az időszakban ugyanis az UVA és UVB sugarak sokkal rövidebb utat tesznek meg a föld légkörében, így intenzitásuk lényegesen nagyobb.
  • Használj ezen az időintervallumon kívül is megfelelő fényvédőkészítményt!
  • Ne feledkezz meg szemed védelméről sem, UV-szűrős napszemüveg mindig lapuljon a strandtáskában!
  • Napozás közben gondoskodj a tiszta folyadékpótlásról! Fogyassz naponta min 3 liter cukor-, alkohol- és szénsavmentes folyadékot!

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Kautzky-Szemők Adrienn előző írását is, amiből megtudhatod, hogyan lassíthatod le az öregedés folyamatát!

Kautzky-Szemők Adriennt megtalálhatod a kezedbenazegeszseged.hu-n és a kautzkyadrienn.hu-n keresztül is!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

A longevity kifejezésről sokaknak elsőre a biohacking, a különleges étrendek, a hidegzuhany, a vörösfény-terápia vagy a legmodernebb genetikai vizsgálatok jutnak...

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Esther Perel húsz évvel ezelőtt megjelent Erotikus intelligencia című könyve ma talán aktuálisabb, mint valaha. Miközben biztonságra és állandó kapcsolódásra...

EZ IS ÉRDEKELHET

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával

Szerelem második látásra – teszteltük a Toyota bZ4X Touringot

Nem kell művésznek lenned ahhoz, hogy megtaláld a saját hangod