Nem a sport miatt lesz alacsony növésű a tornász és ó-lábú a focista

A legtöbb szülő szorgalmazza, hogy gyermeke sportoljon. A mozgástól egészséges szívet, tüdőt és izomzatot, délceg testtartást éppúgy várunk, mint fegyelmezettségre és sportszerűségre nevelést, kifejlett jellemet és csapatszellemet. Ha a megfelelő sportágat meg is találjuk, a következő dilemma annak szintjénél érkezik: lelkes amatőr, vagy hajszolt élsportoló váljon-e belőle? Ugyanis, akár tömeg-, akár versenysport, testünkön mindkettő nyomot hagy. Erről dr. Zolnay Péter reumatológus, fizioterápiás szakorvossal Molnár-Zolnay Fruzsina beszélgetett.

Míg a vízilabdázó férfiak széles válla és a balerinák izmos vádlija sokak által áhított külső, addig egyes sportágak mestereinek ó-lába, vagy aszimmetrikus izomzata néha éppoly szembetűnő. Valóban leolvasható az ember testéről, milyen sportág művelője?

Labdarúgók esetében gyakori a „karika” láb deformitás, ám ez korántsem jelentkezik mindenkinél, női focisták esetében pedig már alig tapasztaljuk. Vagyis, általános következtetést egy testi elváltozásból arra, hogy az illető milyen sportot űz, nem lehet levonni. A mozgásforma testre gyakorolt hatása nem csak magától a sporttevékenységtől függ, hanem annak mennyiségi mutatóitól éppúgy, mint az egyén alkati, genetikai tényezőitől. Tornászok közül általában azok nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, akik alacsonyabb termetűek, tehát nem a sport állítja meg őket a növésben.

Remind magazin

Persze, bizonyos izmok dominanciája miatt szembe tűnőbb lehet más testrészek fejlődésének esetleges alulmaradása. E tényezők összeadódva már eredményezhetnek jellegzetes testfelépítést egy-egy sportág képviselői között. Teniszkönyök, vagyis a könyök külső oldalán tapadó ínak túlterheltsége, nevével ellentétben, pedig nem csak teniszezőknél alakul ki. Éppúgy lehet gyakori gépelés, egérhasználat, hangszerjáték, vagy cipekedés következménye, mint napi megszámlálhatatlan tenyeres és fonák ütésé.

Miket mérlegeljen a szülő, ha felelősen akar sportágat választani gyermekével?

Minden esetben egyéni megközelítés szükséges a sport tevékenység megválasztásánál. A tehetség és az elszántság mellett életkori, alkati, egészségügyi, logisztikai, illetve gazdasági szempontok is mérlegelendők.

Mikor érdemes elkezdeni a rendszeres testmozgást és mely mozgásformák a leginkább ajánlottak?

A sportolás megkezdése már óvodás korban javasolt. Ekkor a gyerekek még csak utánozzák mások mozgását, de miután gyorsan tanulnak, hamar megkedvelik a sportolást. Iskolás korban már a rendszeres testedzés biztosítja a gerincizmok, ízületek, szalagok helyes fejlődését, megerősödését, amely a felnőttkori leggyakoribb mozgásszervi panasz. A rendszeres mozgás a derékfájdalom kialakulását bizonyíthatóan csökkenti, ugyanis a lumbago hátterében a gerincközeli izmok fejletlensége, erőtlensége és ennek következményes tartási zavarai állnak. Ebben a korban, azaz pubertás előtt erőgyakorlatok végzését, például a súlyemelést egyáltalán nem javasoljuk. Az állóképességet javító gyakorlatok ugyanakkor már serdülők esetében is kimondottan hasznosak. Statisztikai adatok igazolják, hogy az ilyenkor végzett dinamikus mozgás hatékony megelőzője későbbi szívbetegségeknek. Minél előrehaladottabb korban kezdjük el a testedzést, annál nagyobb hangsúlyt kell fektetünk az egyénre szabott mozgásra. Különösen idősebb szervezet esetében fontos a megfelelő mozgásforma megtalálása, ahogyan az intenzitás optimalizálása is lényeges. Akinél még valamilyen betegség is fennáll, az mindenképpen vegye igénybe orvos segítségét is a sportválasztás előtt.

Remind magazin

Mi a szakorvos válasza a szülő dilemmájára, hogy tehetséges gyermekét az élsport vagy a tömegsport felé terelje?

Ma már általánosságban ismert, hogy a professzionális sporttevékenység nem szolgálja egészségünk tartós fennállását. Ezzel tudományos kutatások sora bizonyítja, hogy a tömegsport, a rendszeres és tudatos mozgás támogatja a hosszútávú egészségmegőrzést. A WHO is megerősítette, hogy az aerob, azaz az olyan dinamikus mozgásoknak mint például a futás, igazoltan nagy szerepük van a szívbetegségek, a stroke, a 2-es típusú cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések kivédésében is, és mindeközben a mentális jóllétet is eredményesen javítják.

Remind magazin

Egészségünk szempontjából az efféle dinamikus, vagy más néven kardió testedzésnek kell minden edzésmunkában a legnagyobb szerepet szánnia. Az optimális 80:20-as arányból csupán az utóbbi lehet az izomnövekedést szolgáló, például súlyzós edzés, vagyis többségében a szívfrekvenciát növelő és az állóképességet javító edzésforma legyen. Hosszútávú vizsgálatok egyértelművé tették a rendszeresség jelentőségét is. Akár napi 5-10 perc lassú futás már csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, míg a versenysport fizikai igénybevétele könnyen csap át túlzásba. Azonban, akár az élsport, akár a szabadidős tevékenység mellett döntünk, minden mozgás esetében az egyik legfontosabb dolog, hogy élvezettel végezzük.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal