„Megtanulhatjuk tőlük, hogy kapcsolatokat kialakítani és fenntartani akkor érdemes, ha kölcsönös előnyökkel járnak és egyenrangúak, továbbá, ha saját lényünk és működésünk elfogadásra, megértésre talál bennük” – írod a márciusban megjelent Terápia macskákkal című könyvedben. Hogyan kezdjük a tanulást és hogyan ültessük át a megfigyelt viselkedési mintákat a saját hétköznapjainkba?
Első lépésként érdemes lehet csak figyelni magunkat, a reakcióinkat a különböző társas helyzetekben. Észrevenni, ha valami örömet okoz, vagy éppen bánt minket. Megfigyelni, hogy bizonyos helyzetek, reakciók hogyan hatnak ránk, és elkezdhetjük ezt a fajta érzékenységet elfogadni magunktól, ahelyett, hogy mindent ki akarnánk bírni. Ha működik az érzelmi jelzőrendszerünk, vannak határaink, amiket ki tudunk jelölni, tudunk kommunikálni az igényeinkről, az mindenképpen hasznos képesség, és érdemes dolgozni rajta, akkor is, ha hosszú és rögös az út odáig. Sok szó esik arról is a könyvben, mennyire fontos, hogy biztosítsuk a macskáknak azt a környezetet és azt az életritmust, amire nekik szükségük van ahhoz, hogy jól legyenek. Ez legalább ilyen fontos nekünk, embereknek is, de sokszor nem is igazán tudjuk megfogalmazni, hogy pontosan mi is az, amire szükségünk van ahhoz, hogy jól tudjunk lenni. Ráadásul ebben kell, hogy legyen rugalmasság is, hiszen más-más élethelyzetek más megoldási módokat kívánhatnak meg. Szóval nagyon fontos ez a fajta önismeret is, mert amíg én sem tudom, mire van szükségem, addig nem igazán fair dolog a másik féltől elvárni, hogy ő viszont tudja ezt helyettem is, sőt, biztosítsa is az ehhez szükséges feltételeket.
Mennyire ellentétpár ebből a szempontból a macska és a kutya? Laikusként azt szoktuk megállapítani, hogy a kutya meg akar felelni a gazdájának, a macska pedig elvárja, hogy a gazdája járjon az ő kedvében. Szakemberként erről mi a véleményed?
A macska nem vált embertől függő lénnyé, ezért megfelelni sem akar. Ugyanakkor képes arra, hogy egyfajta barátságot kössön a számára fontos személyekkel, képes együttműködni, szabályokat megtanulni, kéréseknek eleget tenni, elfogadni, sőt kérni a közelséget, simogatást. Maga a kapcsolódás minősége alapvetően más, mivel a kutya függ az embertől, de semmiképpen sem mondanám azt, hogy ez egy kevésbé fontos kapcsolat, kevésbé értékes kapcsolat. Ebből a fajta másságból pedig előnyt is kovácsolhatunk, hiszen vannak olyan emberek, akiknek azt gondolom, hogy az életmódjukhoz sokkal jobban passzolhat egy macska, és terápiás szempontból is más célok tudnak kirajzolódni, ha macskával dolgozunk. Azt nem mondanám viszont, hogy a macska elvár tőlünk bármit is, nem hiszem, hogy ez valóban így van. Egyszerűen csak elvan a saját világában, amit nagyon szívesen megoszt a kétlábú barátjával, ha a közeledés módját megfelelőnek találja.
Számodra is önismereti úttá vált a macskákkal való együttműködés. Mi az, amit utoljára „tanultál tőlük”, amikor legutóbb eszedbe jutott, hogy ezt vagy azt a felismerést, előrelépést valamely téren a velük való munkának köszönheted?
A határok meghúzása terén mindenképpen a példaképeim, az élet sok-sok területén, és igyekszem is tanulni tőlük. Persze sokszor nem tehetem meg, hogy ha frusztrál egy helyzet, akkor se szó, se beszéd fogom magam és elmegyek, de azt például bármikor megtehetem, hogy felismerem és tudatosítom, hogy most legszívesebben amúgy ezt csinálnám. Lehetek ilyenkor empatikus magammal, és végiggondolhatom, hogy van-e bármi, amit tehetek a helyzetben azért, hogy ne legyen ennyire nyomasztó. Például meg tudok-e fogalmazni egy kérést a másik fél felé, tudok-e esetleg időt kérni magamnak, esetleg van-e lehetőségem arra, hogy valamilyen önmegnyugtató stratégiát bevessek? Vagy tudom-e azzal bátorítani magamat, hogy 10 perc múlva úgyis vége, és akkor majd inkább sétálok buszozás helyett, hogy kifújjam magam. Ezek apróságoknak tűnhetnek így leírva, de napi szinten alkalmazva ezeket a megoldásokat, lényegesen javíthatunk az életminőségünkön.
Korábban kutyákkal tartottál terápiás foglalkozásokat, őket készítetted fel a terápiás munkára. Miért váltottál és mennyiben különbözik a kutyák és a macskák tanítása, felkészítése arra, hogy segítők legyenek?
A váltás kezdetben nem volt tudatos, egyszerűen lett macskám is, és sok gyerek jelezte, hogy macskával szívesebben dolgoznának. Tehát eleinte ez inkább egy alternatíva volt a kutya mellett. Később, főleg a felnőtt önismereti csoportokon, már arra jutottam, hogy a macska az érzékenységével és a jó értelemben vett függetlenségével nagyon jó kis modellállat lehet, úgyhogy nálam átkerült rájuk a fókusz. A tanításuk technikailag nem igazán különbözik a kutyákétól, inkább abban van eltérés, hogy milyen típusú feladatokban van nagyobb kihívás. A macskáknál az idegen helyszínen történő munka egyértelműen nehéz, míg kutyáknál ez nem szokott fennakadást okozni.
Hogy néz ki a gyakorlatban egy macskaterápiás foglalkozás?
Ha felnőtt önismereti csoportokra gondolunk, akkor általában igyekszem olyan gyakorlatokat vinni, amelyek során a résztvevők és a macskák között sok-sok interakció létrejöhet, és aztán ezek kapcsán tudunk beszélgetni az élményekről. Lehet akár akadálypálya, színdarab, trükkbemutatás, a lényeg, hogy legyen mód a saját élmények begyűjtésére.
Milyen helyzetekben „vethetők be” leginkább a terápiás macskák?
A szakember kompetenciájától függően meglehetősen széles skálán mozog a bevethetőségük. Rudolf Panka irodalomterapeuta kollégámmal most például állatasszisztált irodalomterápiás csoportokat is tartunk felnőtteknek, amit nagyon élvezek.
Ha otthon szeretnénk „szintet lépni” a macskánkkal, megtanítani neki dolgokat, mit javasolsz, hogyan induljunk el?
Az etetési rutin optimalizálása és a stabil kézből evés az első lépés, onnantól el lehet indulni a klikker tréninggel bátran, azzal nem igazán lehet mellélőni.
Fotó: Natalie Bond
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
