Néhány hete túl vagytok a budapesti bemutatón, előtte még a nyáron Szigligeten is játszottátok jó néhányszor a darabot. Tamás, hogy érzed, a nézők szeretik az előadást? Olyan a reakciójuk, amit vártatok?
Puskás Tamás: Igen, úgy érzem a darab megtalálta a helyét a színházban, Szigligeten még a pótszékekre is eladtunk minden jegyet, Pesten is telt házzal játsszuk. Jót tett az előadásnak a szigligeti előjáték, itt jól begyakoroltuk és aztán teljes fegyverzetben tudtunk megjelenni vele itt a Centrál Színházban.
Én is ott voltam a budapesti bemutatón, megvallom őszintén, régen tudtam ennyit nevetni színházi előadáson. Rám is jó hatással volt Molnár Ferenc nosztalgikus világa, jólesett az időutazás a múlt század elejére, amire az előadás korhű díszlete és jelmezei is rásegítettek. Gondolom, ez volt a célotok ezzel a darabbal.
Puskás Tamás: Valóban a darabban megvan ez a nosztalgikus életérzés, amit mondasz, ezt ki is használtuk a rendezéskor, ugyanakkor, ha ez egy lezárt múlt lenne, akkor nem rajonganál ennyire érte. Ha a darab a jelenkor nézői számára nem mondana semmit, ha a történet nem érintené meg őket valamilyen módon, a hatás nem működne. A Molnár Ferenc darabokat sokszor adaptálják a jelen világhoz, például a Játék a kastélyban darabnak van olyan rendezése, ahol a színpadon a kézzel írt szövegkönyvet egy pendrive formájában adják át a színészt játszó szereplőnek. Nekem ez nagyon kiábrándító. Nem beszélve arról, hogy ez a színdarab a színházról, a színház tulajdonságairól, képességeiről, botladozó hatalmáról mesél. Hogy fér ebbe bele a számítógép meg a pendrive? Szerintem a nézők nagyon hálásak azért, amikor felmegy a függöny és a színpadon egy olyan színpadképet látnak, Bagossy Levente díszletének és Szakács Györgyi jelmezeinek köszönhetően, ami elvarázsolja őket.
Samu, te, mint a fiatalabb generáció képviselője könnyen tudtál azonosulni ezzel a világgal és Ádám szerepével, aki egy kissé álmatag, naiv hősszerelmes?
Puskás Samu: A világgal nagyon könnyen azonosultam, a szereppel már kevésbé. Nehezen találtam rajta fogást, kevés volt az azonosulási pont. Tényleg rettenetesen naiv kölyökember, szélsőséges érzelmek vezérlik, miközben nélkülöz mindenfajta rációt. Persze velem is előfordul, hogy elragadnak az érzelmek, de a tetteim mögött azért általában könnyen fellelhető némi józan ész. Édesapám sokat húzott a szövegből, Ádám megszólalásai jócskán le lettek rövidítve, ennek köszönhetően egy emberibb, szimpatikusabb karaktert játszhatok. A kritikusok több helyütt írták, hogy a darabban általában Ádám a kakukktojás, de ebben a rendezésben végre sokkal könnyebb azonosulni vele.
Miből tudtál építkezni a szerep megformálásában? Honnan szerezted az inspirációt?
Puskás Samu: Nehezen találtam rá magyarázatot, hogy mit miért csinál, miközben ha nem állok mögé teljes vállszélességgel, nyilván idézőjeles, hamis és hiteltelen lesz, ahogy játszom. Májusban még próbák után éjszakánként egy játékfilmet forgattam, ezért nem jutott kellő idő a személyiségelemzésre. Gyorsan valami erős támpontra volt szükségem, úgyhogy Keanu Reeves Veszedelmes viszonyokban játszott zeneszerző karakterét lőttem be, mint alapirányt. Hasonló figura és mivel távolinak éreztem magamtól ezt az archetípust, felidézve sokat segített, hogy egy ilyen csávó hogyan szólal meg, hogy vesz levegőt, hova teszi kezét-lábát, hogy néz, mintha folyton minden csupa varázslatos újdonság lenne, ezért aztán mindig le is van esve az álla, résnyire nyitva van a szája és a többi. Ebből már valahogy el tudtam kezdeni építkezni.
Tamás, te azonnal beleláttad Samuba a hősszerelmes figuráját?
Puskás Tamás: Samut azért is választottam a szerepre, mert az egész lényében van valami romantikus. A megjelenése, a termete, a hosszú haja, szakálla, a megszólalásai abszolút a romantikus zeneszerző archetípusához illenek. Tudtam, hogy megbirkózik a szereppel, és igazam is lett.
Hogyan történik nálatok a Centrálban a darabválasztás? Az előző évadban a Fekete Pétert vittétek újra színre, aminek hasonló a feelingje és az üzenete is.
Puskás Tamás: A darabválasztás esetében fontos szempont, hogy legyenek olyan színészeink, akikel tudják játszani. De fordítva is igaz, a színészeinknek is keressük a megfelelő darabot. Mi az előadásinkkal szeretnénk élni segíteni a nézőt, aki fáradtan, elhasználtan, kedvtelenül érkezik a színházba és végignézve a színpadon a szereplők értékes küzdelmét, az este végére fényesebben látja a világot. A Fekete Péter új bemutatóval tavaly a Centrál Színház 20. születésnapját ünnepeltük, nagyon sokszor játszottuk ezt a darabot a múltban, többek között vele alapoztuk meg a Centrál sikerét.
Samu, áldás vagy átok, hogy abban a színházban játszol és rendezel is, amelyben az apukád a színházigazgató, anyukád, Básti Juli pedig a színház oszlopos tagja?
Puskás Samu: Alapvetően rettentő ambivalens szituáció, nyilvánvalóan megvan az árnyoldala és napos oldala is. Igyekszem keveset foglakozni a helyzetem adottságaival, inkább végzem a dolgom. Gyűjtöm a tapasztalatot és bízom benne, hogy majd a munkámra figyelnek, nem rám.
Tamás, milyen együtt dolgozni Samuval? Mennyire tudsz elvonatkoztatni attól, hogy ő a gyereked?
Puskás Tamás: Samu nemcsak színészként dolgozik nálunk, de rendez is, ő rendezte például a Fekete Péter darabot tavaly. Mind a kettőt nagyon nagy örömmel és nagyon jól csinálja. Veszélyes üzem a mienk, magánszínház vagyunk, tehát nem babra megy a játék. Ha nem látnám, hogy jó kezekben van a rendezői pálca, amikor bízom meg a rendezéssel, ha nem gondolnám, hogy a rá kiosztott szerep pofán csapja, akkor nem adnám neki a szerepet, és nem bíznám rá a rendezést.
A Centrál egy magánszínház, s egyszer majd eljön az az idő, amikor Tamásnak tovább kell adni a stafétabotot. Gondolkodtál már azon, hogy a jövőben majd egyszer te vidd tovább a színház irányítását?
Puskás Samu: Ez nyilván attól függ, hogy ő egyáltalán nekem szeretné-e majd tovább adni a stafétabotot. Most azt, hogy életem azon pontján erre mit felelhetek, azt nem próbálnám megjósolni. Egy biztos, ha ő búcsút int, lezárul egy korszak. Amit kicsit költőien talán nagy korszaknak is nevezhetünk. A Centrál márkanév szorosan az ő személyéhez fűződik. Ez a pár évtized, amely során az ő vezetésével ilyen sikeresen működött ez a teátrum Budapest közepén, és ezt jelentette nézőknek és alkotóknak egyaránt, ez egy egyszeri és megismételhetetlen időszak. De reméljük jó sokáig nem merül még föl ez a kérdés, addig meg ki tudja, mit hoz az élet.
Tamás, hogy látod a jövőt, mennyire nehéz egy magán színházat vezetni Magyarországon?
Puskás Tamás: Én azt látom, hogy nehéz idők következnek és nemcsak a színház számára, hanem minden tekintetben. Gazdasági recesszióban élünk, minden területen érezhető a fogyasztói visszaesés, ne legyek jós, de ez az állapot tovább romlik majd. A Centrál Színház azzal dicsekedhet, hogy a 13 darabból álló repertoárunkból számos darab megérte a 300 előadást, sok pedig a 250-et. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a repertoárunk öreg. A színház szépszámú rajongóköre, a visszatérő nézők már minden darabot láttak, akár többször is, ezért kellenek az új előadások. Idén minimum hat bemutatónk lesz, a Játék a kastélyban volt az első, a kis színpadot is megszórjuk új előadásokkal. Nagyon igyekszem majd, hogy a nézők a nehézségekből semmit ne vegyenek észre.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el a Básti Julival készült interjúnkat is!
Fotó: Szente Lulu, Centrál Színház
