A tudatosabb hétköznapok titkának nyomában – Így zajlottak az eddigi Remind Connect estek

Hiszünk benne, hogy a kiegyensúlyozott élet egyik alapköve kapcsolódásaink minősége. Ugyanolyan fontos, hogy milyen kapcsolatot ápolunk önmagunkkal, mint környezetünkkel. A Remind Connect eseménysorozatot nemcsak azért indítottuk el, hogy szélesebb rálátásunk legyen arra, hogyan boldogulhatunk a 21. század útvesztőiben, hanem azért is, hogy olvasóinkkal a bookazine oldalain és az online magazin tartalmain túl személyesen, izgalmas beszélgetések által is tudjunk kapcsolódni.

Egyre gyarapodik azoknak a tábora, akiket foglalkoztat az önismeret, akik szeretnék felfedezni saját erőforrásaikat, és tudják, hogy a tudatosság nélkülözhetetlen társ a kiegyensúlyozottabb élet felé vezető úton. 

A Remind Bookazine csapata azért álmodta meg fél évvel ezelőtt a Remind Connect rendezvénysorozatot, hogy egy visszatérő beszélgetős esten találkozhassanak a világ dolgaira és önmagukra kíváncsi emberek és azok az ismert és elismert szakemberek, akik hitelesen járják körbe a tudatossággal kapcsolatos témákat. 

Élj tovább egészségesen!

A legelső Remind Connect eseményt idén májusban rendeztük meg. Mivel manapság egyre többen ismerik fel időben az egészségmegőrzés és a betegségek megelőzésének fontosságát, ezért ezen az estén a longevity világába szerettünk volna betekintést nyújtani. 

A longevity kifejezés a hosszú és egészséges életre utal, egyúttal az emberi élet meghosszabbítására irányuló törekvéseket, kutatásokat és gyakorlatokat foglalja magában – például az egészséges életmódot, táplálkozást, a testmozgást, valamint az öregedéssel járó betegségek megelőzését és kezelését. 

A téma minket, a Remind Bookazine alkotóit, olyannyira lázba hozott, hogy márciusi lapszámunkban külön figyelmet szenteltünk neki, májusban pedig a Remind Connect meghívott szakértőivel – dr. Almási Kitti szakpszichológussal, dr. Schwab Richard gasztroenterológussal, Szente Mónika longevity tanácsadóval, Tomán Szabina üzletasszony és a beszélgetés moderátorával, Tatár Csilla műsorvezetővel – jártuk körbe a longevity-vel kapcsolatos kérdéseket.  

Belső erőforrásaink nyomában

A magas – és reális – önértékelés, a rugalmasság, a jó alkalmazkodóképesség, az egészséges önbizalom, a mások iránti empátia, és általánosságban a mentális jóllét legalább olyan fontosak az életben való boldoguláshoz, mint a magas IQ, a kreativitás és az ambíció. Mégis utóbbiakhoz képest méltánytalanul elhanyagoljuk az előbbieket, vagyis sokkal többre tartjuk a kultúránkban a tárgyi tudást és intelligenciát, mint az érzelmi IQ-t.

A legelső, teltházas estet novemberben követte az eseménysorozat második része, amelyen belső erőforrásaink, az önelfogadás és megküzdési stratégiánk kerültek a középpontba. Többek között olyan kérdéseket tettünk fel, hogy hogyan hat a közösségi média és a legújabb trendek az önképünkre, vagy hogy milyen kapcsolat van a külső megjelenés és a belső harmónia között? 

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész, dr. Zacher Gábor főorvos, oxyológus és Szilágyi Gábor, a Remind márka alapírójának iránymutatásával abban szerettünk volna az esten résztvevők segítségére lenni, hogy hogyan fejleszthetik a rezilienciájuk, vagyis lelki ellenálló képességedet a mindennapi kihívásokkal szemben.

Triplázunk!

Február 11-én érkezik a Remind Connect következő rendezvénye. A legújabb est tematikája egyelőre maradjon meglepetés, de ha szeretted az előző kettő rendezvényt, esetleg lemaradtál róluk, de bizalmat szavaznál nekünk, már elérheted honlapunkon a kedvezményes jegyeket, amelyek ára a belépőn túl egy Remind Bookazine-t, egy, a partnereink által összeállított ajándékcsomagot és más meglepetéseket tartalmaz. 

Felkeltettük az érdeklődésedet? Kattints, és foglald le a helyedet!

Fotó:  Schumy Csaba

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Te szereted magadat? – Fedezd fel az önértékelés titkát egy különleges beszélgetős esten

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

etiketthiba_online_kommunikacio_foto_pexels

5 etiketthiba az okosórától a szülinapi posztig

Előfordult már veled, hogy a barátod teljesen félreértelmezte egy elküldött üzenetedet? Vagy hogy attól féltél, megbántasz valakit, ezért inkább figyelmen...
szepsegapolas

Az érzékek luxusa – Illatok, rituálék és a láthatatlan élmények ereje

A modern szépségápolás ma már jóval túlmutat pusztán a látványos eredményeken. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a láthatatlan, mégis mélyen...
csabi_boroka

Legyél alázatosan nagyképű

Tudom, hogy ez a cím provokatív, és azt is, hogy ez így, ebben a formában oximoron. De szükség volt rá,...
kezapolas

Az egyik legárulkodóbb testrészünk: a kézfejünk

Miközben arcunk ápolására külön rituálékat alakítunk ki, a kezünkről sokszor megfeledkezünk, pedig ez a testrészünk folyamatosan szem előtt van, és...
mellrak_eletmod_taplalkozas_voros_hus_foto_freepik

Túlzott vöröshús-fogyasztás és dohányzás – mely szokások növelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát?

„A témában végzett eddigi legnagyobb tanulmány megállapította, hogy az emlőrák miatt elvesztett egészséges életévek több mint negyede olyan életmódbeli tényezőknek...
geszti_peter

„A külső ráncok nem számítanak, a belsőkkel kell foglalkozni” – Krizsó Szilvia vendége Geszti Péter

Az előadóművész, dalszerző, produkcer Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok! podcastjében őszintén mesélt arról, hogyan tanulta meg elfogadni az idő múlását,...
Török-Illyés Orsolya

„A Pipás szerepe közelebb hozott egy olyan oldalamhoz, amelyről nem is tudtam, hogy létezik” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Marosvásárhelyről indulva vált a magyar független szcéna egyik kiemelkedő színészévé, alkotótársként és egykori élettársként is meghatározó szerepet játszva Hajdu Szabolcs...
Gryllus_Dorka

„Szia, új élet!” – interjú Gryllus Dorkával

A választások utáni hétfő reggelen, egy új élet hajnalán Gryllus Dorkával a változásról beszélgettünk. A színésznő László Krisztinának élete nagy...
Pistyur_Veronika

„Nem bizonyítani akartam, hanem hiányérzeteket betölteni” – a Tudatos döntések podcast vendége Pistyur Veronika

A siker mögött ritkán húzódik meg egy egyenes út, leginkább kanyarok, hiányérzetek és újrakezdések sorozata van a háttérben. A Tudatos...
fashion

Tegyél te is a fenntarthatóbb divatért! – programajánló az áprilisi Fashion Revolution Weekre

Kollektív cselekvés – ez a 2026-os Fashion Revolution Week hívószava. Az április 22-28. közötti kampány célkitűzése, hogy egy igazságosabb, méltányosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

etiketthiba_online_kommunikacio_foto_pexels

5 etiketthiba az okosórától a szülinapi posztig

Előfordult már veled, hogy a barátod teljesen félreértelmezte egy elküldött üzenetedet? Vagy hogy attól féltél, megbántasz valakit, ezért inkább figyelmen...
szepsegapolas

Az érzékek luxusa – Illatok, rituálék és a láthatatlan élmények ereje

A modern szépségápolás ma már jóval túlmutat pusztán a látványos eredményeken. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a láthatatlan, mégis mélyen...
csabi_boroka

Legyél alázatosan nagyképű

Tudom, hogy ez a cím provokatív, és azt is, hogy ez így, ebben a formában oximoron. De szükség volt rá,...
kezapolas

Az egyik legárulkodóbb testrészünk: a kézfejünk

Miközben arcunk ápolására külön rituálékat alakítunk ki, a kezünkről sokszor megfeledkezünk, pedig ez a testrészünk folyamatosan szem előtt van, és...
mellrak_eletmod_taplalkozas_voros_hus_foto_freepik

Túlzott vöröshús-fogyasztás és dohányzás – mely szokások növelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát?

„A témában végzett eddigi legnagyobb tanulmány megállapította, hogy az emlőrák miatt elvesztett egészséges életévek több mint negyede olyan életmódbeli tényezőknek...
geszti_peter

„A külső ráncok nem számítanak, a belsőkkel kell foglalkozni” – Krizsó Szilvia vendége Geszti Péter

Az előadóművész, dalszerző, produkcer Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok! podcastjében őszintén mesélt arról, hogyan tanulta meg elfogadni az idő múlását,...

„Szia, új élet!” – interjú Gryllus Dorkával

„Nem bizonyítani akartam, hanem hiányérzeteket betölteni” – a Tudatos döntések podcast vendége Pistyur Veronika

Tegyél te is a fenntarthatóbb divatért! – programajánló az áprilisi Fashion Revolution Weekre

Ez a virágkertész 3 aranyszabálya kiskertbe és erkélyre

Set-jetting Torinóban: a Lidia ügyvédnő forgatási helyszínei

A könnyedség luxusa: mit tanít a fröccs a mai nőnek?