Ezért hasonlítanak egymásra a szerelmes párok

A pszichológia alapvetése szerint a régóta együtt élő párok tagjai mindinkább hasonlítanak egymásra. Egy új elmélet azonban rámutat, hogy már eleve hasonlóak. Kerekes Anna cikke.

Testvérek vagy szerelmesek?

Rengeteg olyan hétköznapi megfigyelés van, amelyet semmilyen tudományos bizonyíték nem támaszt alá, ám meglepő módon akadnak olyanok is, amelyek elsőre hihetetlennek tűnnek, végül mégis kiderül, van tudományos alapjuk. Ilyen a hosszú ideje együtt élő párok tagjai közötti hasonlóság.

Gyakran mondjuk, hogy egyes házastársakról vagy élettársakról nem lehet eldönteni, testvérek vagy szerelmesek-e, annyira hasonlítanak egymásra. A jelenség régóta izgatja a kutatók fantáziáját, és évtizedekig úgy tűnt, meg is találták rá a választ.

A híres szociálpszichológus, Robert Zajonc és munkatársai legalább huszonöt éve együtt élő házasok arcképét elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a felek egyre jobban elkezdtek egymásra hasonlítani az évek során. Ennek okára az volt a magyarázatuk, hogy a tartós együttélés során a pár tagjai általában ugyanabban a környezetben tartózkodnak, ugyanazokat a tevékenységeket végzik, ugyanazokat az ételeket eszik, és egymás érzelmi megnyilvánulásait utánozzák – mindez pedig kihat az arcvonásaikra is, így idővel hasonlítani kezdenek egymásra.

Mégsem hasonlítunk egyre jobban?

Egy 2020-ban végzett kutatás azonban megkérdőjelezte Zajoncék eredményeit. A kutatók először is azt kifogásolták, hogy a mintában csak nagyon kevés – mindössze 12 pár vett részt – másfelől azt, hogy a következtetéseit és eredményeit sosem ismételték meg.

Az új kutatás már felhasznált modern arcelemző technikákat is, és több száz párt vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy ugyan valóban szignifikánsan jobban hasonlítanak egymásra az egyes párok tagjai, mint idegenekre, de ez a hasonlóság nem az idő múlásával növekszik, azaz már a megismerkedéskor jelen van.








Úgy tűnik tehát, legalábbis az új eredmények tükrében, hogy nem hasonlóvá válunk a partnerünkhöz, hanem már eleve olyasvalakit választunk, aki külsejét tekintve hasonlít ránk. Az már korábban is sokszor bebizonyosodott, hogy az emberek hajlamosak olyanokhoz vonzódni, akikhez mérten hasonló az IQ-juk, a világnézetük, a szocioökonómiai státuszuk és az élettel való elégedettségük.

Több kutatás is azt találta, hogy vonzóbbnak találjuk azokat a potenciális partnereket is, akik hasonlítanak hozzánk. Ennek okai többek között, hogy a párválasztásban egyfelől a lehető legjobb partnert szeretnénk választani, másfelől szerencsével is akarunk járni – tehát értelemszerűen nem mindenki próbálja a legszebbet meghódítani, hanem igyekszik a magához mérten legszebbet választani, hiszen azzal van a legnagyobb esélye párba állni. Emellett több vizsgálat is azt igazolta, hogy hajlamosak vagyunk szüleink arcát preferálni, és az a partner tetszik, aki rájuk – ilyenképpen pedig ránk is – hasonlít.

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, olvasd el a Csernus Imrével készült interjúnkat is!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

EZ IS ÉRDEKELHET

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben