Tudatos öregedéssel vehetjük fel a kesztyűt az ageizmussal

Az ötben év felettiek aránya Magyarországon már most meghaladja a 40 százalékot, többségük azonban nem tudja, hogyan maradjon aktív a nyugdíjaskor előtt és azután is, és hogyan öregedjen egészségesen. A magyar lakosság öregedéssel kapcsolatos attitűdjét és az életkorral kapcsolatos negatív előítéletek (ageizmus) magyarországi hatásait vizsgálta egy friss, reprezentatív felmérés, melyet a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány (HCAF) és a Haleon egészségügyi vállalat felkérésére a Medián végzett 2024. decemberében.
 

A magyarok kétharmada szerint az egészségügyi problémák az idősödés óhatatlan velejárói. Az 50-69 évesek fele gondolt már magára úgy, hogy túl idős bizonyos tevékenységekhez, és több mint harmaduk nem is vágott bele valami újba a korával kapcsolatos aggodalmak miatt – derült ki a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon közös kutatásából. Szakértők szerint az öngondoskodás-szemléletű hozzáállás támogatná az egészség megőrzését és segítene megkérdőjelezni az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiákat.

 

Mit hoz a jövő?

Szakértők szerint 2030-ra minden harmadik magyar munkavállaló 55 év feletti lesz. Bár az 50–69 évesek többsége még aktívan dolgozik, és elvárás velük szemben, hogy továbbra is tevékenyek maradjanak, a legtöbbjüknek nincs erre mintája. Mint ahogyan arra sem, hogyan gondolkodjanak pozitívan az idő múlásáról.

 

Nem mindegy, hogy gondolsz az öregedésre

Az idősödéssel kapcsolatos gondolataink és hiedelmeink hatással vannak arra, hogy mennyire teszünk aktív lépéseket a pozitív öregedés elérése felé. Egy, a Yale Egyetemen 2002-ben folytatott kutatás szerint azok, aki pozitívabban tekintenek az öregedésre, átlagosan 7,5 évvel tovább élhetnek.

 

A Tudatos Öregedés és a Haleon hazai felmérése pedig arra mutat rá, hogy azok, akik negatívan tekintenek az öregedésre, általában rosszabb jövőbeli kilátásokra számítanak, kevésbé hajlandóak proaktív lépéseket tenni a jóllétükért, és kevésbé érzik képesnek magukat ezek alakítására.

 

A számok magukért beszélnek

A magyarok kétharmada (69%) szerint az egészségügyi problémák az öregedés óhatatlan velejárói, és 60%-uk azt gondolja, hogy a folyamat rendszeres fájdalommal is jár. Valóban, az 50-69 éves korosztály 75%-a tapasztalja, hogy időnként fájnak az ízületei. Pedig szakértők szerint ennek nem feltétlenül kellene így alakulnia ebben a korban.

A felnőtt lakosság 58%-a tévesen úgy véli, hogy az öregedéssel együtt a rossz fogak és a fogászati problémák elkerülhetetlenek. Ezt a számok is alátámasztják: az 50–69 évesek 48%-a tapasztalja fogai állapotának romlását. Ugyanakkor ez mindössze 21%-ukat zavarja, és az érintettek fele nem aggódik emiatt. Az adatok alapján jól látszik, hogy a magyarok milyen könnyen elfogadják a feltételezett, de nem szükségszerű, életkorral összefüggő kellemetlenségeket.

 
ageizmus
 

Az ageizmus bennünk van

Az ageizmus – vagyis az életkor alapján történő megkülönböztetés és sztereotipizálás – nemcsak kívülről ér minket, hanem belsővé téve, saját gondolkodásunkban is megjelenik. Az 50-69 éves magyarok 27%-a tapasztalta már, hogy környezete túl öregnek tartotta valamihez. Ugyanakkor több mint fele (56%), azaz kb. 1,4 millió ember gondolt már magára úgy, hogy túl idős bizonyos tevékenységekhez, harmaduk (37%) pedig nem vágott bele valami új dologba a korával kapcsolatos aggodalmak miatt.

 

A legtöbben az új dolgok tanulásától fosztották meg magukat a korukra hivatkozva. Pedig szakértők szerint ez volna az aktív öregedés egyik kulcsa, hiszen az új dolgok megtapasztalása és megtanulása frissen tartja az elmét és lassítja a hanyatlás folyamatát.

 

Az öngondoskodás volna a kulcs

„Bár az aktív, tudatos öregedés képe az elmúlt években egyre hangsúlyosabban jelent meg a közbeszédben, ez a szemlélet még mindig nem terjedt el széles körben. Pedig elemi érdekünk, hogy az öregedésről konstruktívan gondolkodjunk, tervezzünk, és tudatosan készüljünk fel egy aktív időskorra. Ha valami, akkor ez biztosan nagyon jó beruházás a saját, és a családunk jövőjébe” – mondta el Milánkovics Kinga, Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója.

„Tovább élünk, mint valaha – aktívan törekednünk kell arra, hogy a plusz éveket jó egészségben töltsük. Az öngondoskodás az egészség megőrzésének egyik alapvető, de gyakran alábecsült része: a betegségek megelőzésére, a kisebb egészségügyi problémák kezelésére és az általános jó közérzet fenntartására irányuló tudatos lépések megtételét jelenti” – magyarázta a lehetséges megoldást Lember Szilvia, a Haleon Hungary Kft. Country Managere.

Mivel az ageizmus valós probléma Magyarországon, a Haleon hosszú távú együttműködést kezdeményezett a Tudatos Öregedés Alapítvánnyal. A két szervezet közösen indít szemléletformáló kampányt azzal a céllal, hogy az 50 felettiek pozitívabban viszonyuljanak az öregedéshez és felismerjék az öngondoskodás fontosságát.

 

Fotó: Moe Magners / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

5 szokás az egészséges és hosszú életért

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Az ország többsége a Cápák között befektetőjeként ismerte meg dr. Varga Esztert, de a sikeres bankár, jogász és befektető története...

EZ IS ÉRDEKELHET

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz

„A siker nem magányos műfaj” – Krizsó Szilvia vendége Pataki Ági