Az életmódunk középpontjában mindig az emberi kapcsolataink állnak – Interjú Erdődi-Ádám Veronika dietetikussal

Hogyan segíthetnek emberi kapcsolataink jóllétünk elérésében? Miben rejlik a közösség ereje? És hogyan lehet becsempészni a vállalati kultúrába az egészségmegőrzést. Erdődi-Ádám Veronika dietetikus válaszol.

Szerinted mit tehet egy átlagember azért, hogy hosszú távon megőrizze az egészségét, és mennyiben számít ebben, hogy kikkel veszi körül magát?

Szerintem az egészségmegőrzés alapjai a legtöbb ember számára ismertek: megfelelő táplálkozás, rendszeres mozgás, pihentető alvás, a stressz tudatos kezelése. A kihívás nem is az ismeretek hiányában van, hanem abban, hogy ezeket a mindennapi életünkbe ténylegesen be tudjuk-e építeni – és itt válik döntővé a közösség szerepe. Ha olyan emberek vesznek körül, akik szintén az egészségesebb életmód felé tartanak, az óriási támogatást ad.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Úgy látom, hogy az életmódunk középpontjában mindig az emberi kapcsolataink állnak. A táplálkozás, a mozgás, ezek nem pusztán biológiai folyamatok, hanem közösségi aktivitások. Még ha egyedül megyek el futni, valahol akkor is a családom, a barátaim napirendjéhez igazodom. Ha valódi változást akarunk, akkor nemcsak új szokásokat kell kialakítanunk, hanem sokszor új inspirációkra, új társas kapcsolatokra is szükségünk van. Egy támogató közeg szinte láthatatlanul emel bennünket, és sokkal könnyebbé teszi az utat.

Együttműködsz a HaverVagy! közösségi programmal. Milyen szerepet látsz benne dietetikusként?

Dietetikusként nap mint nap látom, hogy a tudás önmagában kevés. Hiába tudjuk, hogy mit kellene ennünk, mennyit kellene mozognunk, ha a közvetlen környezetünk nem támogatja ezt, akkor nagyon nehéz változtatni. Amikor megismertem a HaverVagy! közösséget, rögtön tudtam, hogy itt valami sokkal mélyebb dologról van szó. Ez nem csak arról szól, hogy „csináld jobban az egészségedért”, hanem arról, hogy találj társakat a változáshoz. Pontosan ezt ismertük fel, amikor elindítottuk az együttműködést Kéri Csabával, a HaverVagy! alapítójával. A célunk az volt, hogy olyan közeget építsünk, ahol a változás nem magányos küzdelem, hanem közös élmény, ahol az egészséges élet nemcsak elérhetőbb, hanem élvezetesebb is, mintha egyedül próbálnánk küzdeni a változásért. És ahogy ezt láttuk működni a HaverVagy! közösségben, egyre inkább úgy éreztük, hogy ezt a koncepciót még szélesebb körben is alkalmazni kellene.

Az, hogy cégeknél, vállalatoknál is elérhető legyen, még inkább hangsúlyozza a közösség erejét, hiszen a munkahelyi környezet is alapvetően meghatározza a munkavállalók életmódját. A WellBiom – A Vállalati Kék Zóna programunk is ebből a felismerésből született.

Mit takar a WellBiom program, és miért lehet ez fontos egy vállalat számára?

A munkahelyeken töltjük az életünk nagy részét, ha itt nem kapunk támogatást az egészséges életmódhoz, akkor nagyon nehéz hosszú távon fenntartható változást elérni. A Vállalati Kék Zóna programot azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmód ne csak az egyéneken, hanem a munkahelyi közösségeken keresztül is pozitívan befolyásolja a jólétünket.

Az amerikai rezidensek mottója: „nem megfigyelőket keresünk, hanem aktív résztvevőket.” Ezt a szemléletet alkalmazzuk mi is a programunkban. Az egészséges életmód eléréséhez fontos, hogy ne csak figyeljünk, hanem aktívan részt vegyünk, felgyűrjük az ingujjainkat, és kapcsolatba lépjünk másokkal. A program célja, hogy mindenki megtalálja a saját csapatát, és ebben a közegben vállalja a feladatát, miközben támogatást kap a többiektől. Minden csapat 5-10 főből áll, és őket egy mentor segíti. A mentorok azok a vállalati innovátorok, akik kapcsolatot tartanak csapatukkal, segítik őket a program követésében, motiválnak és támogatják az életmódbeli változásokat. Illetve a mentorok havonta egyszer egy csoportos tanácsadás keretein belül konzultálnak dietetikussal a csapatban felmerülő kérdésekről, problémákról. Így a résztvevők személyre szabott tanácsokat kaphatnak a táplálkozással, életmóddal és a felmerülő egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban, így biztosítva a folyamatos szakmai támogatást a programban való előrehaladás során.

Fontos, hogy a program nem arról szól, hogy kötelező „egészségesnek lenni”, hanem arról, hogy természetes módon, közösen, támogató légkörben tudunk fejlődni. Az a tapasztalatunk, hogy amikor egy munkahelyi közösség együtt indul el ezen az úton, a csapatkohézió is erősödik, a munkavállalók energikusabbak lesznek, és a mindennapi együttműködés is sokkal gördülékenyebbé válik. Én hiszek abban, hogy az igazi változás közösségekben születik. Akár egyéni, akár vállalati szinten: ha jó közegben vagyunk, minden cél könnyebben elérhetővé válik.

Kiemelt kép: Yan Krukau / Pexels

Szeretnél az egészséges, mi több, hosszú élet titkáról? Csatlakozz hozzánk május 8-án, a Remind Connecten, hogy szert tehess a longevity eszköztárára. Kattints, és foglald le a helyedet!

Remind magazin

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Elektromos dolce vita – Škoda Peaq tesztvezetés a Comói-tó partján

Ha visszagondolok, hányszor voltam már a Comói-tó partján az elmúlt húsz évben, tényleg nem tudnám megszámolni. Ismerem a hangulatát, a...
utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...

EZ IS ÉRDEKELHET

Elektromos dolce vita – Škoda Peaq tesztvezetés a Comói-tó partján

Ha visszagondolok, hányszor voltam már a Comói-tó partján az elmúlt húsz évben, tényleg nem tudnám megszámolni. Ismerem a hangulatát, a...
utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával