Hivatalos chat – nem kell, hogy merev legyen, elég, ha stílusos

A digitális etikett és azon belül a chat egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi kommunikációnkban, hiszen sok esetben már nem csak baráti beszélgetésekre vagy családi üzenetváltásra, hanem a munkában, az üzleti életben és az oktatásban is használjuk. Éppen ezért protokoll szempontból már ugyanolyan kulcsfontosságú szerepe van a chatnek, mint a levélváltásnak. Szerző: Juhász Marianna

A chat kifejezetten praktikus abban az esetben, ha nincs idő vagy lehetőség a formális kommunikációra, de gyors együttműködésre van szükség. Ilyenkor a szabályokat pontosan követő levelek helyett elég egy villámgyors üzenetváltás. De egyáltalán nem mindegy, milyen stílusban születik meg a szöveges üzenet például egy hivatalos egyeztetés esetén. A chatírás szabályairól Fekete Gábor protokollszakértőt kérdeztük.

Ezért szeretünk chatelni

A chat gyors és hatékony, hiszen míg az e-maileket általában naponta csak néhányszor frissítjük, és van, hogy csak órákkal később olvassuk el az érkezés után, addig a chat üzeneteket a legtöbb esetben azonnal megkapjuk és elolvassuk.
Míg a szó elszáll, addig a szöveges üzenetnek írásos nyoma marad. Ugyanúgy, ahogyan egy levél, a chat is dokumentálható, visszakereshető, ami különösen fontos a hivatalos kommunikációban.
A hangvétel illetően ha baráti beszélgetésre használjuk, nyugodtan lehet kötetlen az írásos beszélgetés, sőt hivatalos ügyben sem kell mereven fogalmazni, csupán arra kell ügyelni, hogy megtaláljuk a megfelelő stílust.
„A szóhasználat és az emojik alkalmazása – amit formális kommunikáció során jobb, ha elkerülünk – , valamint a megszólítás formája mind-mind sokat elárul a másik fél tiszteletéről vagy annak hiányáról. A protokolláris egyensúly akkor marad meg, ha egyszerre tudunk közvetlenek és udvariasak lenni.” – hangsúlyozza Fekete Gábor.

A rövidítések nem helyénvalók

A chatprotokollban is különösen fontos, hogy a köszönés és az elköszönés ne maradjon el, a stílus legyen személyre szabott, de udvarias, és természetesen az is sokat számít, hogy az üzenet megérkezését követően mikor válaszolunk. A túl késői reakció protokolláris szempontból chatelés közben is tiszteletlenségnek számít. Ilyen esetben is illik egy üzenetre legalább 24 órán belül válaszolni, így az üzenet nem veszíti el a hír- és az információ értékét. Ha nincs időnk érdemleges üzenetváltásra, legalább jelezzük a küldőnek, hogy később válaszolunk neki. A protokollszakértő szerint egy „Köszönöm, megkaptam, később tudok válaszolni” válaszüzenet még a legelfoglaltabbaknak is bele kell, hogy férjen az idejébe, hiszen nem kerül többe 20 másodpercnél.

chat

Fontos, hogy az emojikhoz hasonlóan ne használjuk az olyan, a szlengben gyakori rövidítéseket se, mint a „vok”, „szal”, „tom”, „NM”, „thx”, mert az komolytalanná tesz minket. Azonban, ha a kapcsolat minősége megengedi, a köszönöm helyett egy köszi, nyugodtan elküldhető.
Üdvözölni chateléskor is elég csupán csak a beszélgetés megkezdésekor egymást, még akkor is, ha az üzenetváltás órákra megszakad napközben. Gondoljunk csak arra, hogy a nap folyamán is csak az első találkozás alkalmával köszönünk egymásnak, és ezt nem ismételjük meg valahányszor elmegyünk egymás mellett a folyosón.

Erre soha ne használjuk a csevegést

A protokollszakértő azt javasolja, semmiképpen ne osszunk meg a chaten másokkal olyan információkat, amelyek diszkréciót követelnek, miután a chat egy könnyen hozzáférhető kommunikációs platform, ami nem igényel többlépcsős azonosítást a belépéshez, ráadásul az e-mailekkel ellentétben a szöveges üzeneteket nem tudjuk például mappákba rendszerezni, és a jelszavunkat sem változtatjuk sűrűn.
Éppen ezért ha bizalmas dolgot szeretnénk valakivel megbeszélni, akkor a chatet csak arra használjuk, hogy megkérdezzük tőle, mikor hívhatjuk fel, neki mikor lenne alkalmas egy telefonbeszélgetés, vagy mikor tudnánk személyesen találkozni, esetleg jelezzük neki, hogy küldünk majd egy e-mailt, amiben minden bővebben benne lesz.
Az örömünket kivéve az érzelmeinket se közöljük chaten minden esetben, mert az írásba foglalt érzelmek gyakran félreérthetők a hangsúly, a hanghordozás, a mimika és a gesztikulációk hiányában. Emellett vannak olyan kényes és érzékeny témák, melyeket jobb egy kávé vagy íróasztal mellett, illetve a hálószobában megbeszélni.

Fotó: Pixels

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália