Ez a magyar Cirque du Soleil, vagy valami egészen más?

Világklasszis művészek, lehengerlő látvány és akrobatikus mozdulatok, de van, ami mégis különbözik. Az újcirkuszt a Cirque du Soleil tette világszerte népszerűvé, egy magyar társulat, a Reciruel az elmúlt évtizedben a művészi teljesítményének köszönhetően emelkedett nemzetközi viszonylatban a műfaj legjobbjai közé. Várnagy Kristóffal, a Recirquel művészetivezető- helyettesével jártunk utána, miben nyújt merőben más élményt egy Recirquel-produkció és egy Cirque du Soleil-show, mik a hasonlóságok és a különbségek a műfaj két főszereplője között.

Régi szereplője vagy a magyar táncművészet és újcirkusz világának, szakmai karriered során sokat dolgoztál külföldön is. Hogyan kerültél a tánc, a cirkuszművészet vonzásába?

A Táncművészeti Főiskolán végeztem balett szakon, és bár a Főiskolán leginkább balettképzésben volt részünk, azért volt lehetőség egy-egy külföldi kurzuson modern, kortárs órákon részt venni. Így találkoztam Marseilleben először kortárs alkotókkal, Jorma Uotinennel és Bill T. Jonesal és azonnal megragadott az a közös gondolkodás, ami jellemzi ezt a műfajt. Ezzel szemben a klasszikus balett lényegesen kötöttebb formanyelv, az előadónak sokkal kisebb szabadsága van hozzátenni a kreatív folyamatokhoz. Ezt a kreatív szabadságot keresve, több stílusban is kipróbáltam magam a balettől indulva a kortárstáncon át a cirkuszig, és pályám során dolgoztam egyebek mellett olyan együttesekkel, mint a Svéd Királyi Balett, Ballet Preljocaj, Frenák Pál Társulat, Cullberg, vagy a Cirque du Soleil.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba Vági Bencével és a Recirquel Társulattal?

A 2017-es FINA Vizes Világbajnokság Záróünnepségén dolgoztam először együtt Bencével, aki az est Víz képének megkoreografálásával bízott meg. Ezt követően előadóként 2020-ban csatlakoztam a társulathoz, és azóta szerepeltem a Solus Amor, Kristály és az IMA című produkciókban, de az új darabokban már nem játszom. Az utóbbi három évben az előadói munka mellett elkezdtem produkciós menedzserként a kreatív fejlesztésben dolgozni.

A Cirque du Soleilnél eltöltött időszak után, mennyiben más itt a Recirquel Társulatnál dolgozni?

A két együttes először is méretében különbözik. A Cirque du Soleil egy hatalmas vállalkozás, mostanra már több mint négyezer alkalmazottal. Ugyanakkor művészként ezt a léptékbeli eltérést csak akkor érezni, amikor a felvételi kapcsán Montreálba kell utazni és az ember belép a Soleil központi épületébe. Utána, amikor bekerül a saját darabjába, az ottani csapat mérete már nem sokkal nagyobb, mint például a Recirquelnél a Solus Amoré. Itt már mindenki ismer mindenkit, a színpadmestertől az előadókon át az irodai stábig. Amellett, hogy mindkét együttes a kompromisszum nélküli professzionalizmust képviseli, fundamentális különbség, hogy míg a Soleilben minden előadás külön stábbal dolgozik, addig a Recirquel társulatában van egy alkotói és így egy kreatív kontinuitás. Más szóval, ha egy művész tíz évet tölt a Soleilben és ez alatt öt előadásban vesz részt, akkor ő öt különböző rendezővel és koreográfussal dolgozott. Míg, ha egy művész tíz évet tölt a Recirquelben, akkor öt különböző előadás alatt végig Bencével dolgozik, így egyre jobban megismeri a művészeti víziót, a formanyelvet, az előadások gondolatiságát. Ennek köszönhetően olyan kölcsönös bizalom alakul ki alkotó és előadó között, ami egyre elmélyültebb előadások létrehozását teszi lehetővé.

Remind magazin
Remind magazin

Hogyha össze kellene hasonlítani pár mondattal az átlagemberek számára, hogy miben más a Recirquel Társulat és a Cirque du Soleil, mit mondanál?

A Cirque du Soleil felé van már egy nagyon világos elvárás a közönsége részéről, ahol elsősorban a szórakoztatás a fő szempont, míg a Recirquelnél az alkotói üzenet átadása a kiindulópont. Mi nem piaci mutatók mentén hozunk létre előadásokat. A Recirquel munkájánál első a megtermékenyítő gondolat, az alkotói szándék: Vági Bence víziója arról, hogy milyen előadást szeretne létrehozni. Ez egy érzelmi tartalom, amit Bence el akar mesélni. Ehhez keresi meg azt a formátumot, ami ezt az érzést, gondolatot a legjobban kiszolgálja és azokat az előadókat, zsánereket, akik a legalkalmasabbak arra, hogy ezt a történetet visszaadják. Ezért van az, hogy a Recirquel repertoárját jellegében egymástól nagyon eltérő előadások alkotják. A Solus Amor például egy nagyszínpadi előadás, Wagneri díszletekkel és mellette helyet kap az IMA című, intim előadásunk, ahol egyszerre maximum 50-80 nézőt invitálunk egy közös meditációra a darabot előadóművésszel. Megint mást a Kristály, amely egy nagy immerzív térbe hívja meg a nézőket és a most készülő hatalmas immerzív produkciónk a Millenárison, a Walk My World.

A Cirque du Soleil-ben ugyanúgy vannak táncosok és artisták, különböző zsánerek, mint nálatok. Másfajta tudást követel a művész részéről az egyik vagy a másik társulat?

Mind a két társulat kiemelkedő művészeket – táncos, artista – foglalkoztat. Az alapvető különbség a filozófiában van. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy nem másfajta tudást, hanem másfajta hozzáállást igényel a két együttes a művészektől. A Cirque du Soleil kész „termékeket” vásárol, kész számokat, kész előadókat. Nem cél, hogy fejlesszék a művészeiket. Ezzel szemben a Recirquelnél alapvető feltétel az újra való nyitottság és hogy társulatunk folyamatosan továbbképzi a művészeit. Artistákat képzünk a táncművészet irányába, és táncművészeket a cirkuszművészet irányba. Így születik meg az a hibrid előadó, aki mindkét mozgásnyelvben egyformán kompetens. Felhoznám példának Horváth Zita művészünket, aki fantasztikus táncművész karriert tudva maga mögött csatlakozott a Recirquel csapatához, és mostanra teljes értékű cirkuszművésszé vált. Légtornászként ugyanolyan magabiztosággal mozog a színpadon, mint táncművészként. Így a koreográfiában nincs határ a két előadóművészeti forma között, ami Bencének egy olyan maximális kifejezési szabadságot ad, hogy bármit kérhet a művészeitől, ők meg tudják valósítani.

Szerinted mit érez a néző, amikor kijön egy Cirque du Soleil előadásról és mit érez, egy Recirquel darab után?

Mindkét előadás után lenyűgözve távozik a néző, csak a Cirque du Soleil élményének lángja hamarabb kialszik. Soleil után a nézők jellemzően arról beszélgetnek, hogy milyen elképesztő trükköket láttak. Míg Recirquel előadásokat követően arról, hogy az miképpen érintette meg a lelküket. Nekünk mindennél fontosabb a belső tartalom, az érzelmi töltet, ami az összes előadásunkat átitatja. Többször kapunk visszajelzést a nézőktől, napokkal, hetekkel később írnak üzenetet, hogy még mindig dolgozik bennük az előadás. Nálunk is megszületik az attrakció, csak a mi előadásainkban ezt a mondandó hívja életre. Hogyha a mondandóban nincs helye a triplaszaltónak, akkor nem lesz triplaszaltó, hanem egy olyan ugrás lesz, ami kifejezi az adott helyzetben a szereplő lelkiállapotát. Nézőként ugyanúgy megélem az emberfeletti teljesítményt, hogy Jézusom, ott lebeg 12 méter magasban egy artista, de nem azt fogom érezni, hogy ez egy trükk, hanem azt, hogy ez a pillanat engem milyen lelki magasságokba emel.

Van átjárás a két társulat között? Ha valaki pár évet eltöltött nálatok és tovább megy a Cirque du Soleil-be, ez előrelépés, vagy inkább visszalépés számára?

Van előadó, akinek éhsége van a változatosságra, és adódhat olyan élethelyzet is, amikor egy művésznek új impulzusokra vagy új kihívásokra van szüksége. Ezért van egy természetes fluktuáció az együttesek között. Sokat elmond egy társulatról, hogy milyen irányú ez az áramlás és hogy egy együttes hova ad művészeket. Rangot ad a társulatnak, hogy olyan neves együtteshez mennek művészeink, mint a Cirque du Soleil, mert ez azt jelenti, hogy olyan minőségű műhelymunka zajlik nálunk, ami azonnal felhasználható egy világhírű nagy együttes számára is. Ugyanakkor nem csak mi adunk előadókat a Cirque du Soleilnek, hanem tőlük is érkeznek hozzánk művészek. Ez azt igazolja, hogy ma már a szakma is egy szinten gondol a Recirquelre és a Cirque du Soleilre, hogy minden értelemben versenyképesek vagyunk velük és vonzóak a művészek számára.

Fotók: Babai Dénes

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

https://remind.hu/immerziv-szinhaz-nezo-kamera-a-rendezo-es-a-vago-egyszemelyben

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália