Több mint fitneszapp: Samsung Health, a digitális segítőtárs a mindennapi jóllétben

Egyre többen keresünk olyan megoldásokat, amelyek segítenek jobban figyelni testi-lelki egészségünkre. A Samsung hazai kutatása (1) szerint a magyarok többsége kevésbé elégedett az alvásminőségével, motiváció hiányában pedig sokan inkább lemondanak a rendszeres testmozgásról, emellett a stresszkezelés és a női egészség tudatosabb nyomon követése is hagy maga után kívánnivalót. Erre kínálhat átfogó választ a Samsung Health (2) alkalmazás, amely a Galaxy okoseszközökkel együttműködve támogathatja a mindennapi jóllétet.

A Samsung Health jóval több lehet mint egy adatokat rögzítő alkalmazás: egy komplex, személyre szóló digitális segítőtárs. Támogathatja a pihentető alvást, ösztönözhet a rendszeres mozgásra, segíthet a stresszkezelésben, és a női egészség terén is új lehetőségeket kínálhat. A Galaxy ökoszisztéma készülékeivel összekapcsolva pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy tudatosabbak legyünk, és apró lépésekkel egy kiegyensúlyozottabb, egészségesebb életmódot alakíthassunk ki.

Pihentető alvás a regeneráció szolgálatában

Az alvás az egészség egyik alappillére, azonban csak minden harmadik magyar érzi magát kipihentnek reggelente. A Samsung Health az okosórák, többek közt a Galaxy Watch8, valamint a Galaxy Ring gyűrű mérései alapján részletes alváselemzést kínál (3), amelyből az Alvási Pontszám mellett személyre szabott tippeket is adhat a minőségibb pihenés érdekében. A funkciók között megtalálható az alvási fázisok és légzésfigyelés, a keringési terhelés (4) mérése, alvás közbeni környezeti jelentés (5) (például hőmérséklet, páratartalom), valamint az alvási tanácsadás (6), amely szimbólumokkal (pl. „kimerült cápa” vagy „nyugodt oroszlán”) segít megérteni szokásainkat, majd tréninget is nyújt a javuláshoz. Az adatalapú önismeret így nemcsak tudatosságot hoz, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy a felhasználók valóban kipihenten kezdjék a napot.

Mozgásra ösztönző társ

A kutatásból kiderült, hogy a magyarok negyede nem sportol rendszeresen, sokaknál az idő- vagy motivációhiány áll a rendszeres mozgás útjában. A Samsung Health ebben is segíthet: a Galaxy Watch és a Galaxy Ring rögzíti az edzések adatait – lépésszám, pulzus, elégetett kalória –, és mindezt vizuálisan átlátható formában jeleníti meg. Ez a visszajelzés önmagában is motiváló lehet, ráadásul az alkalmazás a Galaxy AI segítségével személyre szabott tanácsokat kínál, hogy a testmozgás fokozatosan épülhessen be a napi rutinba.

Samsung_Mobile

Stressz és mentális egészség

Az alkalmazás nemcsak a fizikai, hanem a lelki egészséget is figyelemmel kíséri. Az okoseszközök mérni tudják a pulzusszám változékonyságát, és a Samsung Health segítségével a felhasználók stressz-szintjüket is nyomon követhetik. A tudatosítás mellett az alkalmazás meditációs tippeket és relaxációs gyakorlatokat is kínál, amelyek segíthetnek a kiegyensúlyozottság elérésében.

Női egészség fókuszban

A Samsung kutatásából kiderült, hogy a menstruáló nők többsége fontosnak tartja ciklusának nyomon követését, de sokan bizonytalanok a pontos szakaszt illetően. Ebben is segítséget nyújt a Samsung Health Cikluskövetés (7) funkciója, amely a Galaxy Ring bőrhőmérséklet-mérése révén még pontosabb előrejelzést biztosít. A tünetnaplózás és menstruációs előrejelzés így nemcsak a mindennapok megtervezését könnyíti meg, hanem hozzájárulhat a hormonális egyensúly tudatosabb kezeléséhez is.

galaxy_ring

Összekapcsolt életmód, holisztikus támogatás

A Samsung Health a Galaxy ökoszisztémához kapcsolódva működik. A SmartThings rendszerrel együtt például az okoseszközök érzékelhetik, ha elalszunk, és automatikusan elindíthatják a Good Sleep (szép álmokat) módot, amely a szoba hőmérsékletét is a pihenéshez igazítja. A magasan fejlett technológia mellett a holisztikus megközelítés teheti a Samsung Health alkalmazást valódi társunkká a testi-lelki jóllét megőrzésében.

A fenti cikk támogatott tartalom.

(1) A kutatást az Europion kutatócég végezte a Samsung megbízásából, 2025 májusában. A felmérés reprezentatív a 16 év feletti magyar lakosságra. A menstruációs tudatosság, egészség és jóllét kapcsán végzett felmérés kizárólag nők körében készült, összesen 641 válaszadóval.
(2) A Samsung Health egészségkövető funkciói kizárólag általános jólléti és fitnesz célokra alkalmasak. Nem használható betegség kimutatására, diagnosztizálására, gyógyítására, megfigyelésére vagy kezelésére. Az eszközön és/vagy alkalmazáson keresztül elérhető, egészséggel kapcsolatos információk nem kezelhetők orvosi tanácsként. Egészségügyi állapotuk felmérésére és gyógyászati segítségért a felhasználóknak ki kell kérniük kezelőorvosuk véleményét. Egyes funkciók elérhetősége piaconként, szolgáltatónként, valamint a párosított eszköztől függően eltérhet.
(3) Az alváskövető funkciók csak általános wellness és fitnesz célokat szolgálnak. Nem használható bármilyen egészségügyi állapot vagy alvászavar kimutatására, diagnosztizálására, kezelésére. Az eredmény csak a felhasználó személyes tájékoztatását szolgálja. A felhasználónak tanácsért egészségügyi szakemberhez kell fordulnia.
(4) Használatához az elmúlt 14 napból legalább 3 napon keresztül viselni kell a Galaxy Watch okosórát alvás közben.
(5) A Samsung Health AI funkciókhoz a Samsung Galaxy Ring által nyomon követett egészségügyi adatokat szinkronizálni kell a Samsung Health alkalmazással. Szükség van legalább az előző napi aktivitási és alvási adatokra, valamint alvás közbeni pulzusszámra. Nem szolgál semmilyen egészségügyi állapot kimutatására, diagnosztizálására és kezelésére.
(6) Az Alvástréning kizárólag általános jólléti célokra alkalmas. A funkció elalvási adatai csak személyes használatra szolgálnak. Nem használható semmilyen egészségügyi állapot vagy alvászavar kimutatására, diagnosztizálására, kezelésére. Tanácsért forduljon orvoshoz. Elérhető a Samsung Health mobilalkalmazás 6.21-es vagy újabb verziójában. Android 8.0 és újabb verzió szükséges.
(7) A Cikluskövetés a Natural Cycles-szel együttműködve elérhető a ciklus és periódus előrejelzéséhez. A Szoftver orvosi eszközként (SaMD) való jóváhagyására/regisztrációjára vonatkozó országbeli korlátozások miatt a bőr hőmérsékletén alapuló cikluskövetés csak azokban az országokban vásárolt telefonokon és viselhető eszközökön működik, ahol a szolgáltatás jelenleg elérhető. NEM FOGAMZÁSGÁTLÁSRA IRÁNYULÓ CÉLZATTAL KÉSZÜLT. Ha jelenleg hormonális fogamzásgátlót szed, vagy olyan hormonkezelésen vesz részt, amely gátolja az ovulációt, ez a szolgáltatás nem lesz hasznos az ovuláció nyomon követésére. A megjelenített előrejelzések csak személyes tájékoztatást szolgálnak. Az előrejelzések pontosságának javítása érdekében ajánlatos a Galaxy Ringet legalább 4 órán keresztül viselni alvás közben, heti 5 alkalommal. Az előrejelzések a Galaxy Ring helyes használatától, a bevitt adatoktól, a környezeti feltételektől stb. függően eltérhetnek. 18 éves és idősebb felhasználóknak készült. A felhasználók nem értelmezhetik vagy hajthatnak végre klinikai intézkedéseket az előrejelzések alapján, anélkül, hogy szakképzett egészségügyi szakemberrel konzultáltak volna. A Samsung Health alkalmazás legújabb verziója szükséges.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz