Vajon miért kizárólag a méh, a petefészkek, a hüvely rendellensségeit szoktuk tekinteni női betegségeknek? A válasz a történelemben és a tudományos közegben is évszázadokon át jelen lévő, nemi és faji megkülönböztetésben rejlik. A nők problémáit azonosítjuk a szüléssel, a menstruációval, esetleg a menopauzával, de arról kevesen tudnak, így az érintettek legtöbbje sem, hogy köreikben kétszer magasabb az Alzheimer-kór, másfélszer a depresszió kockázata, és nagyobb a rizikója a kardiovaszkuláris megbetegedéseknek is. Ezek az adatok magukért beszélnek, miközben megelőzéssel és a nők hormonrendszerének, anatómiájának figyelembe vételével kellene nem speciális, hanem mindenkit megillető kezeléseket és felvilágosítást kapniuk. A Szenvedő nők című könyvében Elinor Cleghorn például részletesen tárgyalja a tudományt évszázadokig uraló nézetet, mely szerint a nők legtöbb problémáját a vándorló méh okozza. Ez a szervük ugyanis fel-le vándorol a testükben, és amennyiben nincs várandósság, megkeseríti a nők életet. Ez nem vicc, a 19. században is voltak elkötelezett hívei ennek az elméletnek.
Hosszú évtizedekig maradtak ki a kutatásokból
A hagyományos orvostudomány alapvetően férfi testeken vizsgálódik, az alapfelállást mindig eszerint kell értelmezni. A hatvanas években óriási felháborodást váltott ki világszerte, és a valaha volt egyik legnagyobb gyógyszeripari botrány kerekedett belőle, hogy várandós nők ezreinek születtek fejlődési rendellenességgel csecsemői, mert az orvosok reggeli hányinger ellen a thalidomide nevű hatóanyagot írták fel nekik.
A botrány után a nőket elővigyázatosságból teljesen kizárták a kísérletekből, és a nyolcvanas évekig kellett várni, hogy újra részt vehessenek bármilyen kutatásban. 2019-ben már 40 százalékra ugrott a nők részvétele a gyógyszerkutatások fellegvárának számító Amerikában. Ez azonban még mindig elmarad az ötven-ötven aránytól, várandós nőket pedig egyáltalán nem engednek a kísérletekbe. Világszerte a fekete nők helyzete pedig még rosszabb a fehér nőkhöz képest.
A legtöbben nem ismerik a saját testüket
A nőket gyerekkoruktól kezdve kondicionálja arra a közvetlen környezetük és az egészségügy, hogy a fájdalmat csendben viseljék, akkor is, ha az a mindennapi életvezetést is ellehetetleníti. Hányan hallották vajon tiniként, hogy menstruációs görcsökre nem lehet hivatkozni a tesiórák alóli felmentésként. Az elfojtott fájdalom és magára utaltság miatt ma egy endometriózissal élő nőnek akár hét évébe is telhet, amíg diagnózishoz és megfelelő kezeléshez jut. Gondoljunk csak Palvin Barbara történetére, aki nemrég számolt be arról, hogy hosszú évek utánajárása kellett neki, mire egy hazai szakember felismerte az endometriózisát, pedig privilegizált nőként rendelkezésére állnak a legjobb ellátások. Becslések szerint a nők 10, de akár 20 százalékát is érintheti a PCOS, melynek megállapítása szintén éveibe telhet a páciensnek mire hozzáértő orvoshoz és labordiagnosztikához jut, hiszen a PCOS mai napig elfogadott “gyógymódja”, hogy fogamzásgátló tablettával leállítják a ciklust, így persze a tünetek is enyhülnek, de a háttérben inzulinrezisztencia, mentális problémák, pajzsmirigyműködés zavarai lehetnek. Tévhit, hogy normálisnak számítanak az erős menstruációs görcsök, a kimaradó menstruáció, a pecsételő vérzés. A szülés utáni rehabilitáció és a szülés utáni depresszió témája szinte el sem hangzanak a nőgyógyászati rendeléseken. Érdemes végighallgatni a világ vezető women’s health szakértőinek podcast beszélgetését a The Diary of a CEO legújabb epizódjában.
Valamiért még mindig óriási tabutéma a menopauzát érintő diskurzus is, éppen ezért az érintetteknek kevés infomációjuk van arról, hogy mennyi mindennel enyhíthetnék a változókor kellemetlen tüneteit. Nemrég nálunk is olvashattatok egy cikket a hormonpótlást illető aktuális, tudományos álláspontról, amiben az is szerepel, az időben megkezdett hormonpótlással megelőzhetünk számos tipikus, a menopauzának tulajdonított betegséget, állapotot és tünetet. Csökkenthető a nőket ebben az életszakaszban még inkább érintő szívbetegségek kockázata, a csontritkulás esélye és számos, az öregedésnek tulajdonított, normálisnak tekintett állapot is elkerülhető. Mégis, rendkívül kevesekhez jutnak el ezek az információk, vagy ha mégis, sokan ódzkodnak a hormonok szedésétől. Sok nőben bizalmatlanság alakult ki, ami ennyi év mellőzöttség után nem is csoda. A Magyar Menopauza Társaság ugyanakkor aktív, és érdemes rendszeresen követni a publikációikat, most éppen a menopauza alatti táplálkozásról írnak.
Ideje a világnak a nők egészségére (is) több figyelmet, erőforrást fordítani, nem különleges bánásmódról van szó, hanem az alapvető vizsgálatokról, megelőzésről és tájékoztatásról, ami minden magyar nőt is megillet. Évszázadokon átívelő mellőzöttséget nem lehet egyik napról a másikra behozni a tudományban, de valahol el kell kezdeni, és talán végre a jó úton járunk egy igazságosabban működő egészségügyi rendszerhez.
Fotó: pexels.com
