„Az egészség nem cél, hanem életforma” – a Tudatos döntések podcast vendége Lakatos Péter

Lakatos Péter neve sokak számára egyet jelent a tudatos mozgás, a kitartás és a komplex szemléletmód szinonimájával. A több mint harminc év edzői tapasztalattal rendelkező és számos könyvet jegyző longevity coachról kevesen tudják, hogy ő kettlebell sport hazai atyja. Az utóbbi években pedig az egészséges, hosszú élet tudatos építésében segít a hozzá fordulóknak.

A test csak egy belépőpont

„Az egészség, esztétika és teljesítmény által alkotott háromszög motiválja az embereket, amikor sportolni, mozogni kezdenek. A legtöbben az esztétika miatt jönnek el az edzőterembe, aztán látva az eredményeket, ahogy erősödnek, gyorsulnak, fejlődnek, a minél jobb teljesítmény lesz a motiváló erő. Az egészség ritkán motiváció, pedig azzal kezdődik minden.” – fogalmazott Lakatos Péter, aki Szilágyi Gábor vendégeként azt is elmondta, hogy a legtöbben csak akkor keresnek a megoldást az életmódváltásra, amikor már baj van az egészségükkel. Pedig több példa is igazolja, hogy az életmódváltás sokszor képes visszafordítani még a krónikus állapotokat is.
„Az emberek hajlamosak kizárólag a gyógyszerekben gondolkodni, miközben a szervezetnek elképesztő öngyógyító kapacitása van – csak támogatni kell benne.”

A mozgás csak a jéghegy csúcsa

Bár edzőként vált ismertté, Lakatos Péter ma már holisztikus szemlélettel dolgozik. Meggyőződése, hogy a mozgás, az étkezés, az alvás és a mentális egészség elválaszthatatlan egységet képeznek.
„Ha valaki leül elém, és csak két potmétert tudok meghúzni – a mozgást és a táplálkozást – az is jó kezdet. De a problémák sokszor mélyebben gyökereznek, és ha nincsenek eszközeim, nem tudok igazán segíteni.” – vallja a longevity coach, aki már ismert és elismert sportemberként vágott neki az Egyesült Államoknak, hogy táplálkozási és alvásszakértői képzéseken vegyen részt, mert meggyőződése, hogy minden mindennel összefügg: a légzés az alvással, az étkezés a viselkedésünkkel, a test pedig a lélekkel.
Lakatos Péter különösen nagy hangsúlyt fektet az izomerő szerepére a hosszú, egészséges életben. Ugyanis az elegendő izomerő megszerzése alapfeltétel. Ha ez megvan, lehet fejleszteni a robbanékonyságot, ami a gyorsaságért felel. Az erő és a gyorsaság pedig sokszor életet is menthet.

Az önfegyelemből szokás, a szokásból identitás lesz

Lakatos Péter szerint a tartós változás kulcsa az önismeret és a fokozatosság. Az életmódváltással a cél nem csupán egy diéta vagy edzésprogram betartása, hanem az, hogy az új viselkedésformák az identitás részévé váljanak.
„A fejlődés akkor lesz fenntartható, ha az ember már nem csak csinálja, hanem valóban azzá válik, amit a változással el szeretne érni.” – vallja a szakember.

„Mondd meg, miért akarsz sokáig élni”

Lakatos Péter szerint a longevity, azaz a hosszú élet igazi kérdése nem csaupán az, hogy hogyan éljünk tovább, hanem az is, hogy miért szeretnénk tovább élni.
„Tegye fel mindenki magának a kérdést: miért akarok élni olyan sokáig, és magyarázzuk is meg, hogy az nekünk miért jó. Mert ha tudjuk, miért van értelme sokáig élni, akkor lesz hozzá energiánk és fegyelmünk is.”

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Kun_Zoltán

„A hosszú távú siker kulcsa nem a folyamatos hajtás, hanem a tudatos regeneráció” – a Tudatos döntések podcast vendége Kun Zoltán

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

Mitől válik egy közönség valódi közösséggé, és hogyan születhetnek mély emberi kapcsolatok az online térben? Kovács Eszter, a Mat on...

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

Az emlősebészet fejlődésének köszönhetően ma már olyan beavatkozások is elvégezhetők, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A robotasszisztált műtétek új...

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Mit jelent az otthon, ha bármikor elveszíthetjük? És mennyire ismerjük valójában önmagunkat, ha a legfontosabb igazságokat is képesek vagyunk elrejteni?...

EZ IS ÉRDEKELHET

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Harmincöt év egyetlen napba sűrítve – ilyen volt a Toyota 35. évfordulója

Elolvastad? Beszéljünk róla! – A könyvklubok új kora

Közösséget csak bizalomra lehet építeni – interjú Yasur Majidivel, a Jenna Import Kft., Z. Textile ügyvezető igazgatójával