A testünk mindenkor bennünket véd
Soha nem gondoltam bele, hogy mire képes a testem, pedig a stresszben töltött évek során teszteltem rendesen. Sőt, nem csupán csak teszteltem, hanem bevallhatom, hogy sokszor kíméletlen voltam vele, túl nagy elvárásokat támasztottam, és ő mindig megugrotta ezeket, csak én nem voltam tudatos, hogy ezt észre is vegyem. A testünk mindig mindenkor bennünket véd. Nem ellenünk dolgozik, például traumák után, hanem értünk. A tünet pedig nem „hiba”, hanem védelmi intelligencia. Trauma alatt nem minden esetben kell „tragédiára”, vagy veszteségélményre gondolni, hisz a testnek sok minden lehet trauma, például egy olyan élmény, amelyet abban az adott pillanatban valamiért nem tudunk teljesen „átérezni”, mert kezelhetetlenül sok lett volna. A testünk ilyenkor nem magát a traumát tárolja, hanem azt a mintát, ahogyan akkor túlélt. A feszültséget, a tartást és az állandó „készenlétet”, amely akkor megvédett minket.
Ezek teljesen különféle tünetek formájában jelentkezhetnek, az álmatlanságtól az emésztési zavarokon, az intoleranciákon, vagy a különféle izomhúzódásokon át egészen a kínzó fájdalmakig, vagy a nem múló ízületi gyulladásokig. Persze, hogy ezek kellemetlenek és fájdalmasak, és érthető, hogy minél előbb meg akarunk szabadulni tőlük, de az elmúlt évek során megértettem, ha a tünetekre ellenségként tekintek, a test szorongani kezd. A gyógyulás első lépése az, hogy meghalljuk, és legfőképp megértjük, a testünk így vigyáz ránk.
Van, amit senki nem „úszhat meg”
A szomatikus megközelítésben azt mondjuk, a testünk soha nem „ront el” semmit. Ő mindig jobbat próbál találni, a megoldásra és a gyógyulásra törekszik, csak néha „bekapcsolva” marad a régi stratégia. Ezeket a kellemetlen tüneteket félreértelmezve kezdjük el néha még akár „ellenségként” is kezelni a saját testünket, és vagyunk vele türelmetlenek, hogy miért nem képes már gyógyulni, reagálni a különféle kezelésekre, táplálékkiegészítőkre, személyre szabott diétákra, és még ki tudja mire, amit kipróbálunk annak érdekében, hogy jobban legyünk végre. Megállás nélkül „szerelgetjük”, javítjuk magunkat, kezeljük a tüneteket, miközben a testünk semmi másra nem vágyik, csak megértő párbeszédre, és annak megengedésére, hogy ezeket a mintákat végre átírhassa, a készenléti állapotot elengedhesse, és saját tempójában gyógyulhasson. A fordulat akkor tud megtörténni, amikor meghalljuk a saját testünk hangját, megértjük a mintát, tudatosítjuk, hogy miért történt mindez, és szívből megengedjük magunknak, hogy mostantól máshogyan működjünk.
És – saját megélésem szerint – itt jön a lényeg: hogyan is tudnánk meghallani a testünk hangját ekkora zajban? A külvilágból érkező ingerek, a folyamatos teljesítménykényszer, a tengernyi teendő, és magunkra vállalt plusz feladatok, terhek és a megfelelési kényszer hatására elvállalt szerepek mellett ki az, akinek ilyenkor marad ideje, lehetősége meghallani azt a bizonyos belső hangot? Közben mindenhonnan érkezik a „slow life” iránymutatás, hogy lassíts, figyelj befelé, legyen „énidőd”, és ennek terhe is egyre jobban nyom bennünket.
Viszont nagy igazság, hogy van, ami nem „úszható meg”. A lelassulás, az idegrendszer számára biztosított pihenés nem spórolható meg, ha azt érezzük, hogy nem vagyunk jól a bőrünkben. Persze van, amin nem tudunk változtatni, hisz a világból ránk ömlő információáradatot nem tudjuk csökkenteni, de megválogathatjuk, hogy hogyan reagálunk rá, mennyit engedünk be belőle. A social media tevékenységünket is mi tudjuk szabályozni, és csak mi dönthetünk arról is, hogy még milyen esti eseményre megyünk el „muszájból”, vagy mert „már megígértem” annak ellenére, ha egy fárasztó nap után leginkább csak otthon maradnánk, és bekuckóznánk egy jó könyvvel és egy finom teával. Ezt én is tanulom, minden nap.
Az üzleti életben eltöltött több, mint 25 év „ráállított” egy működési pályára, amelyben a teljesítmény főszerepet kapott. Mindig jól lenni és mindig maximumot nyújtani. A szomatikus gyakorlatokon keresztül jutottam el oda, hogy realizáltam, mennyire nem volt kapcsolatom a saját testemmel, és mennyire nem tudtam értelmezni a jelzéseit. A gyakorlásokon keresztül tapasztaltam meg a kapcsolódást, és azt, hogy a testünk képes kioldani ezeket a blokkokat, elengedni a traumák lenyomatát, és újra írni a programunkat. Elkezdtem kommunikálni a testemmel, megfigyelni, hogy melyik érzést hol érzem.
A gyógyulás belül kezdődik
Amikor ki tudjuk mondani: „Értem, te így védtél meg engem eddig…” egy szomatikus hangolást végez, lezárja a konfliktust a saját testünkkel, megszűnteti az „önjavító” szorongást, és elkezdi helyreállítani a harmóniát. Az igazi gyógyulás tehát véleményem szerint sohasem kívülről történik, hanem belülről „engedődik” azzal, hogy a testünk elenged egy régi védelmet.
Ez persze nem történik meg egyik pillanatról a másikra, de ha megértjük, hogy nem erőből áthangolást igényel, hanem bizalmat a test ritmusában, akkor már az úton vagyunk. Az óráimon, az általam összeállított, szomatikus gyakorlatok során az idegrendszerünk számára azt üzenjük, hogy biztonságban van, és elengedheti a folyamatos „alarm” üzemmódot, az állandó figyelést, hiszen ebben elképesztően kifáradunk. Hisz a biztonságérzet nem akkor jön, amikor minden rendben van, hanem amikor már nem kell éberen figyelni. Ezt az éber figyelmet érezheted te is, ha bármikor a múltban történt valami, amikor a tested azt tanulta meg, hogy ha nincsen készenlétben, akkor baj történhet. Lehet, hogy nem is emlékszel ilyen eseményre, hisz elegendő ehhez a folyamatos, éveken át tartó, napi munkahelyi stressz is, de az is lehet, hogy valami olyasmi trauma lenyomata ez, amelyet esetleg kognitív szinten már feloldottál, például terápiában, vagy egyéb segítő módszerrel, de a tested még raktározza ennek lenyomatait.
A szomatikus gyakorlatok csodálatosan támogatják ezeknek a lenyomatoknak a feloldását. Megtanulunk újra érzékelni, mikor és hol feszes egy-egy testrészünk, milyen érzet van a mellkasunkban, hol van hely a kilégzésben. Amikor a testünk azt érzi, hogy meghalljuk őt, megnyílik. Hisz amikor nem megjavítani próbáljuk, hanem igazán meghallani, akkor a régi minta el tud kezdeni oldódni. Nem gyorsan, nem látványosan, hanem lágyan és belülről. Ekkor tud megnyílni a gyógyulás kapuja is. Mert a test mindig haza akar találni. Csak időt és figyelmet kér.
Próbáld ki a szomatikus gyakorlatokat
Ha szeretnéd ezt a finom és biztonságos visszatérést megtapasztalni, vagy csak szívesen lelassulnál egy picit, szeretettel várlak az óráimon. Együtt kísérjük a testünket, hogy hazataláljon a saját ritmusához.
Breathe & Flow Somatic Training
Studio Beige – minden hétfőn 17.30-19.00
Villa11 – minden csütörtök 11.00-12.30
Bejelentkezés nálam a social media platformokon.
Fotó: Jaksa Tímea
