Amitől félünk
Nem mindennapi film. Beau mindennapjai folyamatos rettegésben telnek, számára még a szemközti boltba tett látogatás is felér egy tortúrával. Csak a pszichiátere által felírt gyógyszer segít abban, hogy leharcolt lakása falai között vegetálva a víz felett tartsa a fejét. Egy nap aztán egy megrázó telefonhívás hatására elhagyja az otthonát, és útra kel, hogy visszatérjen a szülői házba. Ekkor veszi kezdetét groteszk kalandokkal átszőtt utazása, amely során nem kerülheti el, hogy szembenézzen félelmeivel.
Az Örökség és a Fehér éjszakák rendezője, Ari Aster az Amitől félünk című filmben szabadjára fantáziáját. Nézőként nehéz megállapítani, hogy a kaffkai fordulatokat idéző történetben mi a valóság, és mi az, amit Beau képzelete szült. Az Oscar-díjas Joaquin Phoneix zseniálisan alakítja a pánikbeteg főhőst, akivel ugyan képtelenek vagyunk teljesen azonosulni – és akit a három órás film végéhez közeledve már szánni is nehezünkre esik –, de akiben az őrületfolyam egy-egy pillanatában magunkra ismerhetünk.
Ki ne tartott volna már attól, hogy ha nem az előírásoknak megfelelően veszi be a gyógyszerét, annak végzetes következményei lehetnek; hogy a látszólag segítőkész idegeneket rossz szándék vezérelheti; vagy hogy az élete nem a saját kezében van? A filmet nézve egyre gyarapodnak bennünk a kérdések, amelyek közül a leghúsbavágóbb, hogy vajunk hagyhatjuk-e, hogy a félelmeink határozzák meg, hogyan éljük az életünket?
A sziget szellemei
Írország fiktív szigetén, Insherin zöld lankái és sziklaszirtjei között él két barát: az együgyű, de mélyérzésű Pádraic és a marcona Colm. Különbözőségeik ellenére jól kiegészítik egymást, délutánjaikat egymás társaságában töltik, mígnem egy nap Colm látszólag minden előzmény nélkül úgy dönt, nem kér többet barátja társaságából, Miután már megette élete kenyerét, szeretné hasznosabban tölteni hátralevő idejét a kocsmában töltött iszogatásoknál, szeretne maradandót alkotni, és Pádraic-ot hegedűjére cseréli. Pádraic azonban képtelen elfogadni Colm pálfordulását, és addig jár a nyakára, addig unszolja, hogy fogadja őt vissza, mígnem az események drámai fordulatot vesznek.
Martin McDonagh, A sziget szellemei című film rendezője és forgatókönyvírója, fekete humorral átitatott történetében arra a kérdésre keresi a választ, amelyet előbb vagy utóbb mindenki feltesz magának: mi rövid földi létünk értelme? Hogy nyomot hagyjunk a világban? Vagy hogy megelégedjünk azzal, amit a sors ránk mért, és ennek fényében boldogok legyünk? És vajon kizárja-e a kettő egymást? A csodálatos szereplőgárda – élén a két főhőst alakító Colin Farrell-lel és Brendan Gleesonnal – gyönyörűen mutatja be az esendő ember boldogságkeresésének finom árnyalatait.
Mások gyerekei
A negyvenes évei elején járó Rachel (Virginie Efira) pezsgő életet él: napközben tanárnőként dolgozik, munka után gitárórákra jár, esténként a barátaival találkozik. Talán maga sem tudja, mi hiányzik teljes boldogságához, mígnem nőgyógyásza rávilágít, ha anyává szeretne válni, eljött az idő, hogy gyereket vállaljon, különben kifut az időből.
Ekkor ismerkedik meg Alival, akivel minden tökéletesnek tűnik, beleértve az elvált férfi négyéves kislányát, Leilát is. Lassan valódi családdá válnak: Rachel viszi haza Leilát a kislány edzései után és együtt mennek nyaralni. Rachelt mégsem hagyja nyugodni a kérdés: feláldozhatja-e vágyát, hogy saját gyereke szülessen közös életük oltárán?
A Rebecca Zlotowski bemutatott történet, a Mások gyerekei rámutat, hogy nem kaphatunk meg mindent, de ha bátran, szívvel és lélekkel éljük az életet, a boldogság úgy talál majd ránk, ahogyan nem is számítottunk rá.
Kiemelt kép: Mozinet
Kattints, és olvasd el a cikkünket, amiben életre szóló tanulsággal szolgáló filmeket ajánlunk!
