„Nagyon megszerettem a vidéki életet” – Interjú Fáy Zsolttal, a MagNet Bank vezetőjével

A bankárok között csodabogárnak számít, nemcsak bankjának tevékenységével, a közösségi bankolással tűnik ki a többiek közül, de megjelenésével is: soha nem hord nyakkendőt, nincs divatosra vágott frizurája és egy jógaszőnyeg mindig a közelében van. Másik vállalkozásában permakultúrás mezőgazdasággal, fesztiválszervezéssel foglalkozik, amelyben pénzügyi tudását ügyesen kamatoztatja. A Remind Bookazine téli lapszámában László Krisztina beszélgetett vele. Most jöjjön néhány inspiráló gondolat ebből az interjúból!

Itt állunk ezen a gyönyörű birtokon, Lengyeltóti belterületén. Horgásztó, fürdőtó, erdő, 30 hektáros szántó és egy, a szocialista idők hangulatát árasztó szállodaépület vesz körül minket, ez mind a te családod tulajdona. Milyen jeleket követve találtatok rá erre a földi paradicsomra?

2021-ben a feleségemmel és a fiammal erre jártunk autóval, megláttuk a kapun a táblát, hogy eladó. Senki nem volt itt, mi kvázi birtokháborítást hajtottunk végre azzal, hogy bejöttünk a területre és körbe néztünk. Azonnal beleszerettünk. Utánanéztem a tulajdoni viszonyoknak, a területben rejlő lehetőségeknek, aztán döntöttünk: megvettük. Persze nem minden annyira idilli, mint aminek tűnik, egy-két nehézséggel rögtön szembesültünk. Amikor a permakultúrás szakemberekkel megvizsgáltuk a talajt, kiderült, hogy a múltbéli nagyüzemi mezőgazdasági termelés miatt összesen 40 centi vastag termőtalaj van a földben. A másik baj az volt, hogy az egész terület lejt a horgásztó felé, és azt a műtrágyát, amit az elődeink minden évben rászórtak az itt termelt napraforgóra, az esővíz folyamatosan bemosta a tó vizébe. Úgyhogy jelenleg permakultúrás talajregenerációt folytatunk, és reméljük, 3-4 év múlva elkezdhetjük a zöldségtermesztést. A tó vize pedig magától jó irányba fejlődik, mivel nem szórunk bele műtrágyát.

Három éve elektronikus zenei fesztiválokat is szerveztek itt. A gyerekeid vettek rá arra, hogy nyaranta átengedd a terepet a fesztiválozóknak?

Jól tippeltél, a fiam vágya teljesült a fesztiválokkal, ő egyébként DJ is. De üzleti alapja is van a programoknak. A permakultúra egy jövőbe mutató vállalkozás, de pénzügyi szempontból nem fog megtérülni. Ez egy hatalmas, gyönyörű terület megfelelő infrastruktúrával, a szocializmusban, a KISZ idejében 3-5 ezer fős táborokat tartottak itt, úgyhogy adja magát a turisztikai jellegű bevételláb is. Csakhogy a Balatontól 20 kilométerre nem lehet egész évben rentábilisan működtetni egy szállodát, egy kempinget, az előző tulajdonsok ezért is adták el. Nekünk kell szervezni rendezvényeket, amelyek megtöltik a szálláshelyeket. Jelenleg két brandünk van, a Manas Fesztivál, ami pszichedelikus trance zenei irányzatokra szakosodott és a Microasis nevű fesztivál, ahová a techno zene rajongói jönnek el. Emellett mi tartjuk a Gyüttment Találkozót is, és kiadjuk a helyszínt különböző más rendezvényeknek.

fay_zsolt

Mit csinál egy háromgyerekes, ötven pluszos apuka a fesztiválokon? Egyáltalán részt szoktál venni ezeken?

Abszolút, és én is táncolok, akár a többiek. Meg jógaórákat tartok más jógaoktatókkal a hatalmas jógateraszunkon mind a két fesztiválon. A Manas fesztiválnak van egy pszichológiai lába is, ami a különlegességét adja: body work, pszichodráma és egyéb önismereti foglalkozásokon lehet részt venni napközben. A fiam a fesztivál fő szervezője, ő hívja meg a DJ-ket, a feleségem, aki pszichológus, viszi a pszichológiai animációt, én pedig gazdaságilag próbálom kézben tartani ezt a vállalkozást.

Hogyan tudod mindezt a bankár léteddel összeegyeztetni? Ha választani kellene a kettő között, melyik mellett tennéd le a voksot?

Tulajdonképpen egy picit már választottam, mivel 2020-ban a Covid-járvány idején leköltöztünk Balatonszárszóra, a nyaralónkba, és azóta is itt élünk. Lengyeltóti 20 perc autóútra van tőlünk, Budapestre kicsit tovább tart az út. Nyilvánvalóan ingáznom kell, szoktam feljárni Budapestre, de az üzleti élet óriási része átment az online térbe, így jól tudom ezt a két vállalkozásomat menedzselni. Ha szükséges, délelőtt átugrom Lengyeltótiba ügyeket intézni, és a délutánomat MagNet Bank-os online meetingekkel töltöm. Jelenleg még nem kényszerülök a választásra, de megmondom őszintén, nagyon-nagyon megszerettem a vidéki életet.

A teljes interjú a Remind Bookazine 2025 téli lapszámában olvasható.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

„A természet alázatra nevel bennünket” – Interjú Wertheim László Mátyás ferences szerzetessel

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Különleges, kizárólag a Sziget Fesztivál közönsége számára látható produkcióval tér vissza idén a Recirquel. A társulat augusztus 11. és 15....
legszinesebb_varos_lisszabon_foto_pexels4

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Tengerpart vagy hegyek? Forgalmas nagyváros vagy nyugodt vidék? Gazdag kultúra vagy pihentető természet? Általában ilyen és ehhez hasonló kérdések fordulnak...

EZ IS ÉRDEKELHET

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik

3 magyar kötődésű nemzetközi regény a nyár végére

Amikor a randizásba is beszivárog a ChatGPT – tényleg „ick” lett az AI használata?