Mennyi pénzt illik nászajándékba adni?

Javában zajlik az esküvői szezon, és sokaknak okoz fejtörést, mennyi pénzt illik adni nászajándékba a házasulandóknak. Fekete Gábor protokollszakértővel Juhász Marianna beszélgetett.

Senki nem szeretne kínos helyzetbe kerülni amiatt, mert rosszul méri fel, és a szokásosnál, vagy a vártnál kevesebb pénzt tesz az esküvői ajándékot rejtő borítékba. Igen ám, de honnan tudhatjuk, hogy jól kalkuláltunk vagy sem? Egyáltalán közmegegyezés híján milyen íratlan szabályhoz kellene tartani magunkat ebben az esetben?

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Illik megkérdezni, mire gyűjtenek

Lejárt az ideje annak, hogy a házasulandók étkészletet, edénykészletet, állólámpát, vasalót vagy ágyneműgarnitúrát kapjanak nászajándékba. Talán bő két évtizede jött divatba hogy a sok fölösleges, olykor megduplázott, sőt megtriplázott meglepetés helyett, a kellemetlen szituációk elkerülése érdekében, az életüket összekötő fiatalok inkább kerek perec megmondják a vendégeknek, hogy ajándék helyett sokkal jobban örülnének az arra szánt összegnek. A trend azóta mit sem változott, a jegyesek ma is pénzt kérnek és remélnek ajándékba. Ám azt, hogy ki mennyit szán rájuk, azt a vendégekre bízzák.

„Miután a házasulandók nem mondják meg, hogy mennyi pénzt szeretnének kapni, ezért a vendégnek illik érdeklődni, hogy vajon mire gyűjt az ifjú pár. Ez jó támpont lehet ahhoz, hogy behatároljuk, mennyit szánjunk rájuk. Más összeg kell, hogy a borítékba kerüljön, ha a fiatalok lakást szeretnének vásárolni, és más, ha az esküvő költségeit szeretnék belőle fedezni” – mondja Fekete Gábor protokolltanácsadó hozzátéve: nyilvánvaló, hogyha az első közös otthonra gyűjtenek a házasulandók, akkor illik nagyobb összeget adni ajándékba. Ha pedig az esküvő vagy a lakodalom kiadásaira szánják majd a friss házasok a nászajándékba kapott pénzt, akkor illik azt a költségminimumot a borítékba tenni, amibe egy vendég ellátása nekik kerül.

Legalább a saját költségünket fedezzük

Na de mégis, mennyi legyen az annyi? Ahhoz, hogy számolni tudjunk, nem árt tisztában lenni azzal, hogy manapság mennyibe is kerül egy lakodalommal egybekötött esküvő megszervezése. Gábor ennek kiderítésében is segítségünkre van, hiszen ceremóniamesterként és rendezvényszervezőként évek óta aktívan részt vesz esküvők lebonyolításában. 

„Míg néhány évvel ezelőtt jellemzően száz fős esküvőket és lakodalmakat szerveztek, manapság általában hatvan-hetven vendéget hívnak meg. Már extrém esetnek számít, és csak a tradíciókhoz kifejezetten ragaszkodók lépik túl az utóbb említett vendégszámot, hogy a tágabb rokonság, a szomszédok, a barátok és mindenki más ott lehessen a jeles napon. A Covid azonban jelentősen átírta a szokásokat. A járvány óta főként az egyetemista barátok, haverok, ismerősök, vagyis a »mi korosztályunk«, a »mi barátaink«, illetve a legszűkebb család, tehát a nagyszülők, a testvérek, a keresztszülők és a sógorok kapnak meghívást. Vagyis nagy többségében fiatal korosztály van az esküvőkön, és nem a klasszikus vendégsereg, amely korábban főként a rokonokból állt” – osztja meg tapasztalatait Gábor.

A vendégek létszámcsökkenése ellenére is napjainkban átlagosan 3-5 millió forintba kerül egy esküvő megszervezése. Ez a költség már magába foglalja a vendéglátást, a menyasszony és a vőlegény öltözékét, a virág- és egyéb dekorációt, a fodrászt, a kozmetikust, a videóst és a fotóst is.

Remind magazin

„A megcsappant vendégsereg mellett a másik spórolási lehetőség az étkezések gyakoriságának csökkentése. Ma már nem ebéddel indul a vendégfogadás, mint régen. Sokkal inkább jellemző, hogy a meghívottak az esküvő helyszínén találkoznak, ez lehet a városháza házasságkötőterme vagy a templom előtti tér, és csak ezt követően, a vacsorával startol a lakodalom. Ennek egyik oka, hogy nagyon megdrágult az élelmiszer, az italok ára pedig az egekbe szökött. Egy levesből, főételből és desszertből álló menüsor korlátlan italfogyasztással most körülbelül húszezer forintba kerül fejenként. Tehát, ha arra keressük a választ, hogy mennyi pénzt illik manapság nászajándékba adni, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy húszezer forintnál kevesebbet nem illendő adni” – javasolja a protokollszakértő.

Ez az összeg csupán támpont, irányadó lehet, hiszen a menü összeállítása befolyásolhatja az árat. Nem árt figyelembe venni, hogy ma már egyre többen vannak, akik saját döntés alapján követnek valamilyen diétát, például vegetáriánusok, vegánok, vagy ételallergiájuk miatt nem tudnak komplett esküvői menüt enni, és ez is befolyásolja, sokkal inkább növeli az árat. Nem beszélve arról, ha a vendég elszállásolásáról is gondoskodni kell. A nászajándékba ezek költségét is bele kell kalkulálni, és mindez duplán számít, ha házastárssal vagy kísérővel érkezünk.  

„Mindennek ismeretében úgy számoljunk a nászajándékba szánt pénzzel, hogy nem annyit kell adnunk, amennyit tudunk, hanem legalább annyit, amennyibe a mi vendéglátásunk kerül. Hiszen most már látjuk, hogy egy esküvő, lakodalom megszervezése nem olcsó mulatság” – hangsúlyozza Fekete Gábor.

A keresztszülők százezret is adnak

Most pedig nézzük meg, hogyan néz ki a való életben az esküvői ajándékozás, átlagosan mennyit szánunk nászajándékra. A protokollszakértő tapasztalata szerint a keresztszülők 100 ezer forintot, a közelebbi rokonok, például a nagynénik, nagybácsik 50 ezer forintot, a haverok, barátok 20 és 40 ezer forintot adnak ajándékba az ifjú párnak. Mindez lehet készpénz vagy akár ajándékutalvány is.

A nászajándékba szánt pénzt illik borítékba tenni, amire szintén illik ráírni a „feladót”, vagy mellékelni az összeghez egy kísérő szöveggel ellátott képeslapot. Ha előre tudjuk, hogy a lakodalomban olyan menyasszonytánc lesz, ahol az új ara pénzért lehet majd táncolni, az erre szánt 2000, 5000 vagy 10 ezer forintot akár bele is kalkulálhatjuk a borítékba zárt összegbe.

Természetesen anyagi helyzete és saját belátása, elhatározása szerint bárki adhat akár több pénzt is nászajándékba.

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattits, és olvasd el cikkünket, amelyből kiderül, hogyan vásárolhatsz takarékosan kismamaként!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Mi történik, ha egy testnevelő tanár egyszer csak rájön, hogy az igazi munka nem a tornateremben, hanem a testünk legmélyebb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

„Nem a kommunikáció sok, a zaj túl nagy” – a Tudatos döntések podcast vendége Bőhm Kornél