Mikki Brammer: Minden, amit megbántam
„Talán az a legnagyobb kockázat az életben, ha egyáltalán nem vállalunk kockázatot.”
Clover Brooks harminchat éves, egyedülálló nő, aki haláldúlaként dolgozik New Yorkban. Különleges munkája során rengeteg ember történetét ismeri meg, és újra meg újra ugyanazokkal a kérdésekkel találkozik: mit bánunk meg az életünk végén, mit csinálnánk másképp, és mi az, ami igazán fontos számunkra?
Ő maga azonban meglehetősen óvatosan éli a saját életét. Nem enged túl közel magához senkit, hiszen a kötődésben mindig ott van a veszteség lehetősége is. Inkább marad a megszokott, biztonságos magányban, egészen addig, amíg egy idős asszony története rá nem kényszeríti, hogy végre saját magára is figyeljen.
Megható, de nem szomorú történet a veszteségről, a gyászról, a szeretetről és arról, hogy mennyi mindent halasztunk el azért, mert félünk attól, hogy egyszer elveszíthetjük. Mert néha a legnehezebb lépés nem az elengedés, hanem annak a megengedése, hogy végre igazán éljünk.
Matt Haig: Az élet lehetetlen
„Talán az igazán nevetséges, hogy soha a szemünk sem rebben amiatt, mennyire valószínűtlen az életünk itt, ezen az űrben forgó sziklán. […] Lehetetlen élet. Mázli, amit nagy becsben kell tartani.”
Grace Winters nyugdíjas, özvegy nő, aki egy régen nem látott barátnőjétől váratlanul egy házat örököl Ibizán. A furcsa örökség nem hagyja nyugodni, ezért fogja magát, vesz egy csak oda szóló repülőjegyet, és mindenféle terv nélkül elindul a mediterrán szigetre.
Ibizán a barátnője múltját és halálának körülményeit kezdi kutatni, közben pedig új emberekkel találkozik, barátságokat köt, és lassan egy olyan élet lehetőségét fedezi fel, amelyről azt hitte, neki már nem jár.
Grace története arra emlékeztet, hogy az újrakezdésnek nincs feltétlenül életkori határa. Nem kell hozzá húszévesnek lenni, és nem kell mindent előre tudni. Néha elég egyetlen döntés, amelyben először nem azt kérdezzük, hogy „mi a biztonságos?”, hanem azt, hogy „mi lenne, ha megpróbálnám?”
Forró Bence: Kérésztánc
„Tudom, sokan mondják, hogy szégyelljem magam, mert sok ember cserélne velem, aki kilátástalan helyzetben szenved. Én meg azt mondom, ne akarj senkivel cserélni, mert csak a saját sorsodat vagy képes cipelni, máséba rögtön beletörnél.”
Adott egy ötvenes, kiégett televíziós műsorvezető, aki úgy érzi, már mindent megélt, amit az élet tartogatott számára. Volt házasság, válás, karrier, család, anyagi biztonság, és már azt sem érzi igazán, hogy bármi várna még rá. Ha pedig ennyi volt, akár a halál is jöhet.
Hevessy Endre különös döntése azonban nemcsak a saját életét forgatja fel, hanem mindazokét is, akik körülötte vannak. Miközben az ő történetét követjük, egyre több hangon keresztül rajzolódik ki, mit jelent kívülről nézni egy ember életét, és milyen hatással lehet egyetlen döntés a családra, a barátokra, a társadalomra.
A regény közben olyan kérdéseket tesz fel, amelyek valójában mindannyiunkat érintenek: mit kezdünk az időnkkel, amikor rájövünk, hogy talán mégsem végtelen? Mihez kezdünk, ha úgy érezzük, már nincs előttünk semmi? És vajon lehet-e új értelmet találni akkor is, amikor már azt hittük, minden fontos dolog megtörtént velünk?
Kíméletlen, helyenként abszurd és elgondolkodtató történet az élet végességéről, a magányról, a kapcsolatainkról és arról, hogy talán sosem késő másképp nézni arra az életre, amelyről azt hittük, már pontosan ismerjük.
Útravaló
A három könyv nagyon különböző történeteken keresztül beszél ugyanarról: az életünket nem mindig mi választjuk meg, de az, hogy mit kezdünk azzal, amit kaptunk, már részben rajtunk múlik. És talán az újrakezdés első lépése éppen az, hogy nem fogadjuk el véglegesnek azt, amiről eddig azt hittük, hogy az.
