Miért játszanak a felnőttek? Ezért virágzik a társasjáték-kultúra

A társasjátékok reneszánszukat élik, és réges-rég ósdi berögződésnek számít, hogy csupán gyerekek játszanak velük. Szalóky Bálint írása.

Ha a gyerekkori élményeinkben vájkálva szeretnénk előszedni, melyik játékokkal töltöttek hosszú órákat a körülöttünk lévő felnőttek, a különféle kártyavariációk mellett minden bizonnyal a Gazdálkodj okosan! vagy valami hasonló, akkoriban mindenki számára elérhető játék ugrik be az emlékeinkbe. A világ szerencsére már réges-rég túlhaladt a ma már borzasztó monotonnak és ötlettelennek tűnő szocialista Monopolyn, és a jelenlegi társasjátékpiac tömve van jobbnál-jobb, alapvetően felnőtteket megcélzó játékokkal.

Remind magazin

Társasjáték felnőtteknek

Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint a piac 2022 és 2028 között 13,27%-kal fog növekedni, és ez jelentős részben annak köszönhető, hogy a kínálat sokkal izgalmasabb lett. Sok innováció van, például egyes játékok a rendelkezésre álló digitális eszközöket is segítségül hívják, hogy kibővítsék a játékélményt. Bizonyos játékokban megjelennek fontos társadalmi és szociológiai kérdések, sőt a játékoknak ma már alapvető célkitűzése, hogy az érzékenység mellett valamilyen edukációs célt szolgáljanak. Az egymással való versengés helyett gyakran előtérbe kerül a csapatszellem, a közösségi élmény – azaz a társasjátékok nagy részénél nem a másik valamilyen formájú legyőzése a cél, hanem közösen, egymást kiegészítve jutunk előre.

A fejlesztéseket tekintve nem elhanyagolható, hogy finanszírozás szempontjából könnyebb dolga van az alkotóknak: hiába nőnek az egekbe a nyomda és szállítási költségek, a Kickstarteren és más oldalakon a jó ötletek villámgyorsan mecénásokra találnak, így a nagy kiadókat kikerülve kerülhet egy-egy játék a boltokba. A Board Game Geek oldal igyekszik minden megjelent táblajáték adatbázisául szolgálni, szerintük évről-évre legalább 3000 új játék jelenik meg – és ebbe nem számolják bele a korábbi játékok különféle kiegészítőit.

Remind magazin

Az elmúlt évek nagy sikere például a Fesztáv (Wingspan), amiben a játékosok madárrajongók bőrébe bújva próbálják a legszebb és legkülönlegesebb példányokat saját madárházukba csábítani. A többszörös díjnyertes, immár több kiegészítőt és videójáték adaptációt is megélt játék igazi közönség és kritikus kedvenc. A benne megjelenő 170 madárfaj leírása mind tudományos alapú, hiszen a játék alkotóinak hobbija a madármegfigyelés volt.

A Homályrév (Gloomhaven) olyan körökre osztott kalandjáték, amely még azokat is meg tudta nyerni, akiket a szerepjáték vagy a lapozgatós könyvek világa korábban egyáltalán nem tudott megragadni. A minden idők legjobbjai között számon tartott kaland a szerepjátékok és könyvek legjobb tulajdonságait ötvözte. A főhős kalandorok (egytől négy fő) szövetkeznek, hogy új és új helyszíneket felfedezve, szörnyeket legyőzve jussanak előbbre. A játék másfél-két óra alatt lejátszható úgynevezett scenariókra tagozódik – azonban a nagy történet-egészhez akár több mint egy év szükséges, így bőven lehet indok az újabb találkozókra.

Játszunk, de hol?

A játékok népszerűségével a társasjátékos kávézók is előretörnek. Ezek olyan külső helyszínek, amelyek valamilyen konstrukcióban lehetőséget kínálnak arra, hogy a helyszínen játsszunk – elvárás lehet a helybeli fogyasztás, vagy akár időalapú asztalfoglalás. Mindez persze érthető, hiszen egy-egy modern társasjáték rendkívül költséges tud lenni, a Homályrév fogyasztói ára például 60 ezer forint körül mozog. Ugyanígy az sem evidencia, hogy valamelyikünknél lesz akkora tér, ahol kényelmesen elférhet egy nagyobb társaság. Hasonló helyekkel Európa-szerte, így természetesen Magyarországon is találkozhatunk.

A modellnek némi kényelmetlenséget kölcsönöz, hogy több szervezési feladat hárul ránk: immár nem lesz elég összeegyeztetni a játékostársainkkal az időt és találkozási pontot, a kiválasztott helyen kell, hogy éppen akkor legyen szabad asztal és természetesen az áhított játék. Ugyanis egy-egy népszerű tábláért valószínűleg többen ácsingóznak, mint amennyi példány az adott kávézóban hozzáférhető, és bizonyára éppen mindenki péntek vagy szombat este érne rá.

Remind magazin

Népszerűségi index

Bár azt hihetnénk, hogy az innovatív táblajátékok fejlődése miatt éppen ezek állnak az eladási lista első helyein, a népszerűségi index sokkal konzervatívabb, és a különböző puzzle-ökből, logikai vagy készségfejlesztő játékokból adják el továbbra is a legtöbbet. Ebbe a csoportba tartozik egyébiránt hazai büszkeségünk, a Rubik-kocka is, bár sajnálatos módon a bevétel már nem Rubik Ernőt és hozzátartozóit gazdagítja: a fejlesztő és a másik korábbi jogtulajdonos 2020-ban 50 millió dollárért vált meg a brandtől. Az eladási listákon második helyen állnak a táblajátékok, harmadik helyen a gyűjtögetős kártyajátékok, és csupán negyedikek a kártya- és kockajátékok.

A Washington Post a témával kapcsolatos cikkében kitér rá, hogy a jelenlegi népszerűség bizonyára összefügg azzal, hogy a járvány után újra felértékelődtek a társas programok, hiszen váratlan körülmények között megtapasztaltuk, milyen az, amikor akár hónapokig nem találkozhatunk a barátainkkal. Így viszont értékeljük az együtt töltött időt, és akár tudat alatt, de ez formálta a mindennapjainkat.

Remind magazin

Hazai pálya

A Rubik-kocka sikere alapján azt gondolhatnánk, hogy világelsők között vagyunk a játékfejlesztésben. Bár Rubik Ernő sikertörténetének folytatása még a valóságban várat magára, de mindenképp bizakodásra ad okot, hogy országhatáron belül számos játék készül különböző műfajban, különböző célcsoportnak. Izgalmas példa Győri Zoltán munkássága, aki már tucatnyi játékot fejlesztett, a legismertebb talán közülük az Igen. Munkái közül mindenképp említést érdemel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megrendelésére készült beszélgetésindító kártyajáték, a Hogy folytatod? A pakli segíti a játékost, hogy megnyíljon és kifejezze érzéseit mások előtt, ami akár kulcs lehet a különféle traumák feldolgozásában. A játék eredetileg az alkoholizmussal küzdők gyerekeivel foglalkozó Apa, Anya, Pia program foglalkozásait támogatja, de mivel a játékoson múlik, mennyire hajlandó mélyre menni a saját érzéseiben, bárki számára ajánlható. Győri Zoltán a játékosok számára az Mit játsszunk? vlog egyik vezetőjeként is ismerős lehet, ráadásul az elmúlt hetekben újabb játéka jelent meg: a Mi a szitu?, az illemszabályok elsajátítására fókuszáló, családi és edukációs kártyajáték.

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el könyvajánlónkat, amelyben erős női karakterekről szóló történeteket ajánlunk a figyelmedbe!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?