Békés út a gazdasági viták megoldására: a gazdasági mediáció

Az üzleti életben gyakran adódnak vitás helyzetek, konfliktusok akár cégen belül, akár cégek között. Különös odafigyeléssel és óvatossággal kell megoldást találni ezekre a helyzetekre, mivel jelentős hatással vannak az érintettek üzleti kapcsolataira és eredményességére is. Leggyakrabban a felek saját álláspontjukat mereven képviselve hosszadalmas és igen költséges peres eljárásokba hajszolják magukat és már nem a valós megoldás, hanem az egyéni győzelem, az erőfitogtatás, saját igazuk tűzzel-vassal való védelme a cél. Meggyőződésem, hogy az üzleti életben is eljött az idő a szemléletváltásra. Törös Judit ügyvéd írása.

A gazdasági vitáknak nem feltétlenül kell hosszú, költséges és ellenséges viszonyt eredményező peres eljárásba torkollniuk. A gazdasági mediáció olyan méltatlanul háttérbe szorult alternatív megoldás, amely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy békés úton rendezzék vitáikat, pénzt, időt és bosszúságot spórolva maguk és cégük számára. Ahhoz, hogy a módszer széles körben is a mindennapos vitarendezési gyakorlat részévé váljon, szükség van egyfajta szemléletváltásra, arra, hogy az úttörő gondolkodású cégvezetők elérjék a kritikus tömeg szintjét, így mutatva példát az üzleti élet más szereplői számára. Ez feltételez egyfajta tudatosságot, amely képes átkeretezni az erő, hatalom, befolyás fogalmát az üzleti életben. Olyanfajta vezetőkre van szükség, akik saját és üzleti erejüket nem a félelemkeltés és hatalom, hanem a biztonság és a termelékenység szolgálatába állítják. Tapasztalataink szerint míg a pereskedés falakat emel és elszigetel, úgy a mediáció új kapukat nyithat meg.  

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Remind magazin

A gazdasági mediáció

Ha az üzletfelek nyitottak maradnak egymás helyzetének megértésére, tényleges és értő párbeszédre, illetve van bennük együttműködési hajlandóság, mindenképpen érdemes egy próbát tenni a mediációval. Fontos kiemelni, hogy ezzel senki nem veszíti el a lehetőséget a későbbi jogérvényesítésre, perben továbbra is érvényesíthetjük érdekeinket. Nyilván tagadhatatlanul adódnak olyan helyzetek, amikor valós eredményt, az érdekek hatékony védelmét csak perben lehet elérni, ilyenkor mi magunk is ebbe az irányba tereljük megbízóinkat.

Érdemes olyan mediátorhoz fordulni, aki ügyvédi praxist is folytat, mert a megfelelő szakember egyrészt előre látja, hogy az adott üggyel melyik irányba érdemes haladni, másrészt amennyiben békés megoldásra lát lehetőséget, azt jogi értelemben is kifogástalan és végehajtható egyezség megfogalmazásával zárja le. Irodánkban kétlépcsős rendszert alakítottunk ki, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy minden ügyet először abból a szempontból vizsgálunk meg, hogy van-e lehetőség a felek alternatív vitarendezésére. Amennyiben igen, a lehetőségről tájékoztatjuk ügyfeleinket, akik dönthetnek arról, hogy kívánják-e igénybe venni ezt az alternatív módszert. Amennyiben nem, a következő lépés a peres stratégia felállítása.

A mediáció előnyei

  • Gyorsaság: a mediáció belátható idő alatt lezajlik (általánosságban 3 ülés szükséges), míg egy peres eljárás sokszor évekig is elhúzódhat
  • Költséghatékonyság: nincs illeték, egyéb perköltség, és a mediátor díja messze alulmarad egy évekig tartó per esetében fizetendő ügyvédi munkadíjhoz képest
  • Megmaradnak a felek közötti üzleti kapcsolatok: mivel mindenki nyitott a másik álláspontjának megértésére és figyelembevételére, az érintettek közötti viszony nem mérgesedik el, a közös megoldás kimunkálását követően gyakran elmélyül
  • Rugalmas megoldások: innovatív,  változatos, egyedi, kreatív megoldások születhetnek
  • Kontrollfok magasabb: a felek maguk döntenek felelősen saját ügyükben, nem egy kívülálló bíró vagy jogi szakértő
  • Üzleti titoktartás: a mediáció során sem kell a feleknek attól tartaniuk, hogy az általuk megosztott információk bármilyen formában kikerülnek
  • Önkéntes végrehajtás: a vizsgálatok alapján a felek hajlandósága a mediációs folyamat során létrejött megállapodásban foglaltak végrehajtására jelentősen nagyobb

Bízunk benne, hogy a jövőben egyre több üzleti szereplő ad esélyt ennek a hazánkban még kevésbé elfogadott, azonban rendkívül előremutató módszernek, amelynek eredményeként egy jogi szempontból is helytálló, a résztvevők számára elfogadható, és végrehajtható megállapodás kerülhet aláírásra. Kezdjük el tehát megteremteni az együttműködés kultúráját, mert míg a pereskedés elszigetel, addig a mediáció új kapukat nyithat meg.

Fotók: Pexels

Törös Judit ügyvédet a Törös Ügyvédi Iroda honlapján keresztül érheted el!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Törös Judit előző cikkét arról, miért fontos a vagyonjogi szerződés egy házasságban.

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Mi történik, ha egy testnevelő tanár egyszer csak rájön, hogy az igazi munka nem a tornateremben, hanem a testünk legmélyebb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

„Nem a kommunikáció sok, a zaj túl nagy” – a Tudatos döntések podcast vendége Bőhm Kornél