A boldogság nem párkapcsolat kérdése

A párkapcsolatban élők többnyire elégedettebbnek hiszik magukat mint facér társaik – valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Kerekes Anna írása.

Azok, akik kielégítő párkapcsolatban élnek, általánosságban boldogabbnak ítélik magukat, mint szingli társaik, mutat rá több kutatás. Természetesen ezekből a kutatásokból nehéz kivonni a szubjektivitás faktorát – könnyen lehet ugyanis, hogy aki boldog párkapcsolatban él, az úgy gondolja, illik is boldogabbnak lennie, mint az egyedülállóknak, ez pedig befolyásolja a kérdőíveken adott válaszait és szubjektív élményét is. Emellett pedig ha éppen szerelmesek vagyunk, életünk egyéb gondjai könnyen eltörpülnek az intenzív érzelem mellett, tehát akkor is boldogabbnak ítéljük az életünket, ha objektíven nem az. Ez tehát egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy jó párkapcsolatban élő embernek az élete minden területe kielégítőbb, mint annak, aki társ nélkül él.

A jó párkapcsolat ápolásra szorul

A sikeres párválasztás nemcsak evolúciós szempontból fontos, ugyan elengedhetetlen feltétele a fajfenntartásnak, sokan vágyunk arra, hogy megosszuk valakivel az életünket. Társas lények vagyunk, ezért lételemünk, hogy kapcsolódjunk a környezetünkhöz, ennek a kapcsolódásnak pedig az egyik legbensőségesebb, legnagyobb biztonságot nyújtó formája egy intim társkapcsolat. Érthető tehát, hogy azok, akik egy megértő társra támaszkodhatnak, számíthatnak rá jóban és rosszban, megoszthatják velük örömüket és fájdalmukat; vélhetően több pozitív érzelmet élnek meg, mint azok, akiknek nincs ilyen személy az életükben. Az azonban kérdés, hogy vajon ezek közül hány párkapcsolat valóban kielégítő, és mi a helyzet azokkal, akik amellett, hogy facérok, rengetet szeretetkapcsolatot ápolnak rokonaikkal és barátaikkal, akikre támaszkodhatnak, és akikkel megoszthatják jó és rossz élményeiket?

Remind magazin

Előbbire kézenfekvő a válasz: egy rossz párkapcsolat negatívabb hatással lehet az ember életére, mint az elfogadott szingli lét. Természetesen a rossz párkapcsolatoknak is különböző fokozatai vannak: nem mindegy, hogy bántalmaz a párunk, vagy csak lecsökkent a kettőnk közötti intimitás.

Az mindenesetre biztos, hogy egy jó párkapcsolatért meg kell dolgozni, az ideális esetben is csak az elején működik „magától”.

A kölcsönös munka során fontos, hogy folyamatosan ápoljuk a kapcsolatot, odafigyeljünk arra, hogy világosan fejezzük ki szükségleteinket, miközben meghallgatjuk a partnerünk vágyait, és elengedhetetlen a nyílt, őszinte kommunikáció és a kompromisszumkézség is.

Ma már az is alapvető egy egészséges kapcsolatban, hogy egyenlő legyen a munkamegosztás – ideális esetben már nem csak az egyik fél vállát nyomja a háztartással kapcsolatos összes teendő, ahogyan nem kizárólag egy ember dolga eltartani a családot. Az egyik legfontosabb jellemzője a jó párkapcsolatnak az az érzés, hogy egy csapat tagjai vagyunk: ha egymásért teszünk, azzal magunkért, a közös jövőnkért is teszünk.

Egyedül is boldogan

Azt a biztonságérzetet és szabadságot, amit egy jó párkapcsolat adhat, kihívást jelenthet máshonnan pótolni, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyedülállóként nem lehetünk boldogok. Egy friss kutatás éppen arra volt kíváncsi, mi határozza meg, hogy szingliként boldogtalanabbak vagyunk-e, mint párkapcsolatban.

A kutatás kifejezetten fiatal felnőttekre összpontosított, közel ezer 18 és 35 év közötti fiatalt kérdeztek meg. A tanulmányból kiderül, hogy nagy általánosságban véve boldogabbak a párkapcsolatban élők, ugyanakkor azok az egyedülállók, akik nem vágytak párkapcsolatra, boldogabbak voltak, mint azok a szinglik, akik szerettek volna romantikus partnert találni. Emellett a párra nem vágyó fiatalok számára terhesek voltak azok a társadalmi elvárások, amelyek az elköteleződés felé tolták őket.

A kutatás tehát arra jutott, hogy azok, akik teljesnek érzik az életüket romantikus kapcsolat nélkül, ugyanolyan boldogok is lehetnek, mint párban élő társaik. Azok a fiatalokat pedig, akik jelen pillanatban nem feltétlenül a párkeresésre koncentrálnának, de a társadalmi nyomás arra ösztönzi, hogy a romantikus kapcsolat létesítését tartsák a legfontosabbnak, boldogtalanná válhatnak. Sokkal fontosabb lenne tehát inkább arra használni a szingliként töltött időt, hogy fejlesszük magunkat és teljesebbé tegyük az életünket.

Fotó: Pexels / Cottonbro Studio

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

A szerelem vak – Vonzalmunk tényleg csak kémia eredménye?

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...
japan_magyar_sef

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A sushi pultnál nincs kapkodás. Inkább a csend és a koncentrálás uralkodik. Az olaj itt nem serceg a serpenyőben, a...

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Az utóbbi időszakban egyre többen fogalmazták meg, hogy a Gen Z már nem az a generáció, amelyik csak vár és...

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

Május első vasárnapján az anyaságot ünnepeljük. Amikor ezen a napon az érzéseimen gondolkodtam, eszembe jutottak azok az idők, amikor minden...

EZ IS ÉRDEKELHET

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

„A jó szex nem luxus: hormonálisan és lelkileg is véd az öregedés ellen” – Krizsó Szilvia vendége Bibók Bea

Nem a sport miatt lesz alacsony növésű a tornász és ó-lábú a focista

„Ami korábban félelmetes volt, ma már szabadság” – a Tudatos döntések vendége Pokorny Lia