A kérdés rendkívül összetett, egy cikk nem is elég arra, hogy a fogyasztói társdadalomban értelmezni és analizálni tudjuk az anyaság intézményét. Az biztosan kijelenthető, hogy az ipari forradalommal és a nők munkába állásával gyökeresen megváltozott a mindennapok életvitele, az anyákról pedig a rendszer megfeledkezett, és lehetetlen elvárások elé állította őket. Többműszakos munkavállalóként kellett volna a családi életet menedzselniük, és bár a helyzet némileg javult az elmúlt száz évben, azért gyökeres változások nem következtek be. Ha úgy érezzük, napjainkban sem természetes, hogy anyaként egyszerre kell családfentartóként, gondos szülőként és a családi élet menedzsereként zsonglőrködnünk, az intuíciónk jól súg. A termelés felgyorsulása ugyanis nem hozta magával az anyák helyzetének drasztikus javulását.
Mikor lett ennyire nehéz az anyaság?
Az ipari forradalommal együtt a családok is feldarabolódtak, a városodással az emberek kisebb lakásokba, házakba költöztek, úgynevezett nukleáris családok formájában, ez az új felállás váltotta a nagycsaládos együttélést, melyekben akár több generáció is közösen élt. Ennek a hagyományos együttélésnek az volt az előnye, hogy a gyerekekről nem csak az anya gondoskodott, hanem a család több nőtagja felváltva, így a napjainkban elterjedt modellel ellentétben, nem egyetlen nőre hárult a nevelés minden feladata. Magyarországon napjainkban a két-három évet felölelő “GYES” az elterjedt ( a köznyelv úgy hívja, hogy “GYES-en van, valójában a mai családtámogatások sokféle néven futnak), ami nem csak fizikailag és mentálisan, de anyagilag is rendkívül megterhelő a családoknak.
A családtámogatási rendszert még a szocializmusban vezették be Magyarországon, ezzel próbálták biztosítani, hogy a nők a munkában is helytálljanak amellett, hogy gyereket nevelnek. Viszont a terheik így csak növekedtek, és ez sajnos a mai napig nem változott. Az anyák mentális és fizikai egészsége is sokkal több törődést, rendszerszintű változást igényelne, mert a gyerekeinkből is csak így válhatnak rezisztens, mentálisan kiegyensúlyozott felnőttek. Már a szülésről való gondolkodást is át kellene kereteznünk: ahogy Máté Gábor mondja, a társadalmi változást egészen konkrétan innen, a születéseinktől kellene kezdenünk.
Irányzatok az anyaságban – van jó döntés?
Információs zajban élünk, így a gyerekneveléssel kapcsolatos ismeretek között is nehéz eligazodni: jót mond a védőnő vagy nincs képben a legújabb ajánlásokkal? Mi a helyzet a hozzátáplálással, darabosat vagy püréset? Melyik a jó kiscipő és mi az igazság a babaalvást illetően? Anya és apa legyen a talpán, aki ennyi irányzat és szakértő, jó tanács között még meghallja a saját, ösztönös hangját, és képes eligazodni az információs tengeren. Talán ebből is adódik, hogy a gyereknevelésről mindenkinek van véleménye, és nem fél megosztani is azt. A versengés gyakran a szülők között is zajlik, kinek a gyereke csinálta ezt vagy azt előbb, beszél-e már, megnyerte az ovis szavalóversenyt stb. Ezzel viszont csak további stresszt helyezünk magunkra feleslegesen, mert a szakemberek állítják: minden gyerek más ütemben fejlődik, és minden gyerek másban jó. Lehet, hogy ez közhely, de a benne rejlő igazságot, ha egyszer magunkévá tesszük, sokat könnyíthetünk a magunk, és végeredményben a gyerekünk lelkén is.
Az anyák megítélése és kérés nélküli kritizálása szintén nem újkeletű jelenség, a patriarchális berendezkedés eredménye, ami a nők közötti összetartást átfordította nők közötti versengésbe. Természetesen azért a sisterhood jelenséget megszüntetni nem lehet, a női szolidaritás ma is létezik, csak a túlhajszoltságunk miatt sokszor hajlamosak vagyunk inkább ítélkezni a nőtársunk felett.
Számos országban létezik már pospartum anyai ellátás, Dánia élenjáró a témában, szülés után rögvest anyakörökbe rendezi az újdonsült anyákat, mert hisznek benne, hogy a közösségi összetartás gyógyító erejű, és a nőknek nem izolálva kellene megélniük a szülés utáni első heteket. Nem véletlen az előrelátás, ugyanis a szülés utáni depresszióval küzdő nők aránya magas, ennek ellenére rengeteg eset rejtett marad. Ma már itthon is sok baba-mama kör létezik, a Mamafonó vagy a Mamakör talán a legismertebbek Budapesten, szakemberek által vezetett csoportokban. Ma már országosan is sok helyen elérhetőek ezek a közösségek, védőnőnél vagy baba-mama csoportokban érdemes érdeklődni róluk.
Nem kell ennek így lennie, kapcsolódjunk!
Szerencsére sok család felismeri, hogy egyedül boldogulni szinte képtelenség, a nagyszülők, rokonok sokszor más településen élnek, vagy nincsenek a család életében jelen, így szomszédok, barátok összefognak, és váltásban felügyelik egymás gyerekeit. Az intézményi felügyelethez, bölcsődei és óvodai ellátáshoz jutni egyre gördülékenyebb, de például (tanév)év közben, ha az élet úgy hozza, igencsak nehéz bárhol elhelyezni a kisgyerekünket. Közösségbe rendeződni, megbízni a barátainkban, csatlakozni más szülő vagy anyakörökhöz – mint sokszor máskor, most is a szocializáció jelentheti a kiutat a szülőség sokszor magányos és nehéz útjain, merjünk és próbáljunk kapcsolódni.
Fotó: Elina Fairytale, Atlantic Ambiance/pexels.com
Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!
