A Gerlóczi Judit szakmai vezetése alatt működő Delta Produkció egy olyan független színházi ügynökség, amelynek nem csak az igényes szórakoztatás a célja, hanem az égető vagy sokakat foglalkoztató kérdések körbenjárása is, mindezt pedig egyedi megoldásokkal, együttműködések köré építi. Olyan darabokat visznek színre, amelyek témája egy-egy fontos társadalmi ügy köré szerveződik. Ezek gyakran tabuk, vagy nem eléggé kibeszélt, adott esetben komoly problémát jelentő jelenségek.
Két nő ül egymással szemben egy, a történet sötét tónusával szöges ellentétben álló hangulatú, puha szőnyeges, rózsaszín szobában, elegáns bútorok között. Áldozat és bántalmazó, bántalmazó és áldozat. Vajon melyik ki? Vajon honnantól kell egyedül nekünk felelősséget vállalni a tetteinkért, a személyiségünkért? Hol van a társadalom, hol vannak a felnőttek, amikor gyerekek bántják egymást? Hogyan lehetne megakadályozni, hogy az iskolai bullying átélésének traumája egy életen át hasson? Hogyan érhetnénk el, hogy a súlyos bántalmazás meg se történjen? Bennem ezek a kérdések motoszkáltak, miután megnéztem ezt a fordulatokban gazdag krimit.
Judit, hogyan indult a Delta, és mi volt vele a célod?
Gerlóczi Judit: Akkor már évek óta a Katona József Színházban dolgoztam és számos független társulatnál is kipróbáltam magam különböző pozíciókban, de amikor egy ebéd alkalmával Rezes Judit bedobta nekem egy saját előadás ötletét, akkor nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy létrehozzunk valamit, ami már a gondolat megszületésétől kezdve „a miénk”. Innen indult minden és ettől kezdve színházrajongó édesanyámmal, aki az üzleti életben is jártas, a napi munkánk mellett projekt alapon karoltunk fel különféle ötleteket.
Ennek első állomása a Loveshake – Az élet összeráz című összművészeti show volt, ami Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolatának igaz történetéből készült, amelyben a szereplők önmagukat alakítják. Kíváncsi ember vagyok, figyelem a közéleti trendeket, az égető vagy újra és újra felbukkanó társadalmi problémákat, és ha úgy érzem megszólít valami, amiről beszélni kell, akkor mindent elkövetek, hogy megszülessen a hozzáillő történet, megvalósulási forma és utógondozási koncepció is, mert a Delta igyekszik feszegetni a színház határait, és a nézővel zajló interakció kereteit is, keresi, hogyan tud a színpadon túl is intenzíven hatni.
Így jöhet létre egy fenntarthatóság témáját körbejáró nagyszabású divatbemutató színházi elemekkel, vagy éppen így debütálhat az első színházi meseelőadás a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézetben.
Azt is nagyon szeretem, amikor egy-egy ilyen kérdés kapcsán együtt tudok működni valamilyen számomra értéket képviselő szervezettel, vagy egy fontos ügy mellé állhatok. A Darázs esetében erre mind lehetőség volt, amellett, hogy egy szórakoztató színdarab is született belőle. Amikor megtaláltuk Morgan Lloyd Malcolm darabját, elsőre beleszerettem, és megkértem Ördög Tamást, hogy vigye színre, mert ismertem és szerettem a munkásságát és tudtam, hogy nagyon jó lenne vele dolgozni.
Eliza, anélkül, hogy spoilereznénk, azért azt elárulhatjuk, hogy te egy várandós nőt alakítasz, aki egyszerre bántalmazó és áldozat. Egy nehéz helyzetben lévő nő, akit tudunk sajnálni és elborzadni is rajta. Amellett, hogy nem először játszol komplex várandós karaktert, akinek a terhessége a történet szerves részét képezi, mit gondolsz a szerepről?
Sodró Eliza: Szerintem nagyon fontos, hogy az általam játszott szereplő élettörténetén keresztül megértjük azt, mitől lehet valaki bántalmazó, mi ebben a környezet felelőssége. A felnőttek sokszor tehetetlenek, ha szembe kerülnek azzal, hogy egy gyereket bántalmaznak, vagy ő bánt mást. Szerintem ez elsősorban az információhiányból fakad, abból, hogy nem tudják, mit kellene tenni, és inkább passzívak maradnak, hátha azzal nem okoznak bajt. Ezért fontos, ha beszélünk a bullyingról, ha nem tabusítjuk, ha látunk pozitív példákat a megoldásra, és vannak eszközeink arra, hogyan tudjuk kezelni.
Amikor az ember elsősegélynyújtást tanul, akkor az ott elsajátítottak egy éles helyzetben automatikusan előjönnek. Az lenne a jó, ha a bántalmazás kezelésére is lennének ilyen begyakorolt eszközeink.
Akkor is, ha a mi gyerekünket bántalmazzák, akkor is ha ő csak szemtanú, és akkor is, ha ő a bántalmazó. Visszatérve a karakteremre, nagyon izgalmas volt Tominak (Ördög Tamás – a szerk.) az a módszere, hogy amikor már jól ismertük a szöveget és a szerepet, akkor kiültetett minket egy székre, és kérdéseket tett fel a karakterrel kapcsolatban olyan témákról, érzésekről, amelyek nem voltak megírva, de valahogyan mégis éreztünk, mert már annyi információnk volt a karakterről, hogy érvényes válaszokat adhattunk. Ez egy kreatív alkotófolyamat volt, melynek során mi, színészek is alakítottunk az előadáson. Mivel csak ketten vagyunk a színpadon (Kiss-Végh Emőkével – a szerk.), a fő hangsúly a kettőnk közti dinamikára helyeződik. Nagy vonalakban persze ugyanaz történik, néhány finom dolog mégis estéről estére egy kicsit máshogy alakul, annak tükrében, hogy aznap hogyan működünk egymással és a közönséggel.
Hogyan lett egy színpadi krimiből társadalmi felelősségvállalás?
Judit: A Darázs esetében az előadások után spontán közönségtalálkozók alakultak, egyértelműen látszott, hogy az emberek szeretnének foglalkozni ezzel a témával, megosztani a saját élményeiket, feltenni a kérdéseiket. Mi ezt az igényt felmérve indítottunk el először egy beszélgetéssorozatot, ahova szakértőket és sokak által ismert vendégeket hívtunk, ezekből ingyenesen elérhető podcastek születtek. Ezt követően éreztem, hogy az elméleti sík felől szeretnék elmozdulni egy gyakorlatiasabb irányba, hogy hatékonyabban tudjunk foglalkozni a témával. Így kértem fel az UNICEF Magyarországot, aki a szakmai együttműködő partnerünk lett. Az az elejétől fogva nagyon fontos volt nekem, hogy ne mi, színházcsinálók „szakértsünk”, mi a történetmesélésben vagyunk jók, de adott esetben nem tudunk jól orvosolni feltépett sebeket, nem feltétlen tudunk releváns válaszokat adni a felmerülő kérdésekre.
Így indult el, hogy az Ébresztő-óra gyerekjogi érzékenyítő programját adaptáltuk a Centrál Színház falain belülre, és most már külön jogi és pszichológiai szakemberek foglalkoznak diákokkal és a felnőttekkel. Ez egy nagyon jól bevált konstrukció, hogy a történeten keresztül tudunk kapcsolódni egy ilyen jelenséghez. Az első lépés az edukáció, hogy egyáltalán felismerhessünk, hogy amiben vagyunk, hogy ami velünk történik egy ilyen helyzetben, az nem oké. Mindez pedig a NEM OKÉ jótékonysági estben csúcsosodik ki december 9-én az Átriumban, ahol bemutatjuk az előadást, a közönség találkozhat Sodró Elizával és Kiss-Végh Emőkével, egy kerekasztal beszélgetés során pedig az iskolai zaklatásról beszélgetünk a meghívott szakértőkkel és vendégekkel. Azt est lényege az adománygyűjtés, amely arra irányul, hogy térítésmentes részvételi lehetőséget tudjunk biztosítani annak a 4000 jelentkezőnek, aki a programra várakozik jelenleg. A hatalmas érdeklődés hatására vágtunk bele a kampányba, amelynek része egy közös történetgyűjtő kampány az egykori bántalmazottaktól, hogy a jelenlegi áldozatok tudják, nincsenek egyedül, van kiút. A támogatókat színházba invitáljuk és egy jegy árából máris egy diák és egy felnőtt részvétele biztosított a programunkban.
Számotokra mi a legnagyobb tanulsága az előadásnak, a beszélgetéseknek, és azoknak a történeteknek, amelyeket a kampány indulása óta megismertetek az iskolai bántalmazással kapcsolatban?
Eliza: Számomra mindenképpen az, hogy egy megoldatlan trauma, amely a bullying kapcsán érhet egy gyereket, milyen sokáig elkísérheti az életben. Kérdés, hogy hogyan lehet az ilyesmihez felnőttként viszonyulni, és hogy milyen sebeket ejt ez az ember lelkében. Érdekes módon a darabban pont akkor jelentkezik a bántalmazás hatása, amikor az áldozat felnőve anya szeretne lenni. A darab a trauma hosszú távú hatásait vizsgálja, és ezáltal mindkét karakter nagyon komplex, hiszen mindkettő esetében vissza tudjuk vezetni a viselkedést, a személyiséget a gyerekkori bántalmazásra.
Judit: Ha most legyintünk az iskolai zaklatásra, akkor azzal az elkövetkező évtizedek társdalmát is alakítjuk. A mostani döntéseink kihatnak a jövőre. Az érzékenyítésnek, az edukációnak most kell elkezdődnie, és minél kisebb kortól, a saját szintjükön kell fejleszteni a gyerekek empátiáját – ez közös felelősségünk, és nem vonhatjuk ki magunkat alóla.
Kattints bővebb információért a darabról, a kampányról és a jótékonysági estről!
Fotó: Gordon Eszter
Tetszett a cikk? Ez is tetszei fog!
