Válótársas, Munkatársas, Házastársas, Kortársas, Pedagógus Munkatársas, Útitársas és Xmas Rehab – hét olyan improvizációs színházi előadás, amit Gönczi Dorka és Varga Zsolt mediátorok álmodtak és valósítottak meg. Tették ezt azért, hogy segítsenek rávilágítani, a hétköznapi konfliktusos helyzeteket nem feltétlenül lehetetlen megoldani, hiszen létezik a mindenki számára elérhető alternatív vitarendezés, vagyis a mediáció módszere. A siker egyértelmű, hiszen az előadások száma – melyekben ismert és elismert színészek lépnek színpadra – immár meghaladta az 500-at. Hogy miként lehet őszintén, de humorral megtalálni a magánélet legmélyebb gödreiből is a kiutat, arról Gönczi Dorkát Juhász Marianna kérdezte.
Nemrég közzétetted egy posztban, hogy a nyár végén és az ősz elején hol találkozhat a közönség az improvizációs színházi előadásaitokkal, és a bejegyzés végén ironikusan megjegyezted, egyhamar nem lesz időd megsütni a citromos-mákos túrótortát, amire már régóta készülsz. Az előadásdömping előtt sem jutna időd a pihenésre, kikapcsolódásra?
Ahhoz először el kellene mennem citromot és túrót venni, de ehhez semmi kedvem. Tegnap voltam palackokat visszaváltani, és majd fölrobbantam, mert megint nem volt jó az automata és az applikáció sem működött, és ilyenkor, amire odaérnék, hogy leveszem azt az egy darab citromot a polcról, addigra elmegy a kedvem attól, hogy én bármit is sütögessek. De az a gyanúm, hogy a jövő héten azért mégis csak meg fogom sütni azt a tortát, amíg a csupazöld Mátrában leszünk.
Ezekre az elvonulásokra azért van szükséged, mert telítődsz azzal a rengeteg impulzussal, amivel a munkád során mediátorként, vagy a színpadon találkozol, vagy ettől függetlenül is igényled néha a csendet?
Mindig is extrovertáltnak tartottam magam, aki szeret más emberekhez kapcsolódni, nyilván nem véletlen, hogy segítő szakmában dolgozom mediátorként és coachként. De érdekes, mert ahogy telnek az évek, egyre inkább felüdülést jelent, ha nem kell a zajos hétköznapok valamelyik szerepében lennem. Sokszor azt érzem, mindennél többet ér, amikor tréning nadrágban lehetek, izzadtan, csatakosan a hőségtől, vagy éppen azért, mert mákos túrótortát sütök a picike házikó picike konyhájához mérten hatalmas lelkesedéssel. Ez a pillanat számomra a feltöltődés időszaka, ami nemcsak abból áll, hogy csak sütögetek. A párommal, Zsolttal az aktív kikapcsolódás hívei vagyunk. Visszük magunkkal a bringáinkat és a túrabakancsot, és a nyakunkba vesszük a természetet. A többszáz méteres szintkülönbségek, a biciklivel vagy gyalog megtett kilométerek mind-mind feltöltenek és kikapcsolnak abból a nagyon zajos életből, amiben egyébként élünk. Ezek az elvonulások valóban arra szolgálnak, hogy kapjon az agyam is egy kis levegőt vagy lehetőséget arra, hogy egybites üzemmódban üzemeljen.
Hogyan lesz egy magyar szakos tanárból mediátor? Miért döntöttél úgy, hogy pályát módosítasz?
Gyerekkorom óta szeretem magam körül a békét. Emlékszem, már az óvodában és kisiskolásként is gyakran az volt a „feladatom”, hogy elsikáljam a feszültséget a társaim között. Mindig szívesen beszélgettek velem az emberek. Természetesen gyerekként még semmiféle önreflexióm nem volt, így nem tudtam, hogy ez miről szól, majd, amikor felnőttként egyre több értelmetlen munkahelyi konfliktust láttam, rájöttem, hogy a konfliktusok sok esetben nem azért vannak, mert van értelmük, hanem egyszerű hatalmi harcokról szólnak. Számtalanszor sikerült ezeket rendezni, amikor meghallgattam mind a két oldalt, és amikor megbeszéltük a nézeteltéréseket, mindenki fellélegzett. Ilyenkor mindig sikerült külső szemlélőnek megmaradnom, de nem is akartam soha mélyen involválódni, ha nem voltam érintett. Amikor pedig a saját konfliktusaimmal szembesültem, akkor még hangosabban dörömbölt bennem, milyen jó lenne békében élni. 2009-ben kezdtem el mediációval foglalkozni. Közben a Kossuth Rádióban – ahol megismertem az előadásainkban szereplő színészek többségét – eltöltött meglehetősen sok évem is szerepet játszott abban, hogy Zsolttal a mediációnak egy olyan indirektebb módját is kipróbáljuk, ami az edukációról is szól. Arról, hogy könnyedebb, szórakoztató formában is megmutassuk, lehet normálisan is kommunikálni egy-egy konfliktusról, sőt meg is lehet oldani azokat.
A pároddal, Varga Zsolttal egyedi módon páros mediációt is végeztek. Mitől más ez és miben tud többet adni a hagyományos mediálásnál?
Így megmarad a női-férfi egyensúly, ami – a mi tapasztalatunk alapján – roppant sokat ad egy párkapcsolati vagy válási mediációhoz, de ez nem jelenti azt, hogy csak ez a jó, hatásos és sikeres módja a házasságon belüli vagy a párkapcsolati konfliktusok rendezésének. Nálunk nagyon jól működik a kettőnk összhangja, hiszen van, amit én látok meg, és van, amit épp Zsolt vesz észre, ami nekem ott éppen valamiért nem tűnik fel. Egymást kiegészítve sokkal hatékonyabbak és ügyesebbek tudunk lenni akár a mediációban, de a munkában vagy a közös alkotásban is.
Nem szeretnék indiszkrét lenni, de kíváncsi lennék arra, hogy ti otthon hogyan rendezitek a konfliktusaitokat? Elméleti síkon fogtok hozzá vagy ti is először ösztönből reagáltok krízishelyzetben?
A mediátor is ember, és ahogyan a fodrász sem saját magának vágja a haját, így a magánéletben mi sem csak mindig kimérten és udvariasan tárgyalunk egymással, hiszen hús-vér emberek vagyunk érzésekkel, impulzusokkal, más vérmérséklettel. Szerencsére nekünk is vannak csatáink, mert ahol nincs csata, az egyáltalán nem jó, hiszen általában az azt jelentheti, hogy vannak szőnyeg alá söpört dolgok. Alapvetően mi is úgy vitatkozunk, ahogyan minden más ember, tehát vannak sértődések, durcázások, békülések, összeröhögések. A kis hétköznapi cicaharcainkban azonban mindig jó, ha lesz megoldás, hiszen az olyan közös eredmény, amely még előrébb löki és megerősíti a kapcsolatot.
Párkapcsolati mediátorként mi a tapasztalatod, milyen konfliktusokkal keresnek meg leggyakrabban benneteket?
Gyakori az elhidegülés, a szeretői státusz megjelenése miatti válás vagy szétköltözés, de sokan vannak, akik a megfáradt kapcsolatukat szeretnék rendbe tenni. Amikor elkezdtem mediálni, akkor 35 éves voltam, így a velem egykorúak kerestek meg többségében. Az utóbbi években is leginkább az X generációsok találnak meg, ami egyúttal egyfajta társadalmi, generációs változást is jelent, illetve utal arra is, hogy a párkapcsolatok eljutottak egy újabb fázisba. Vannak, akik az elköteleződést szeretnék valahogy megkoronázni, vannak, akik elvesztik az önmagukba vagy a másokba vetett bizalmukat. Esetenként a párok elhidegülnek egymástól, emiatt megjelenik egy harmadik, vagy a harmadik árnyéka a kapcsolatban. Ez a háromszög a legtipikusabb jellemzője ennek a korosztálynak. De a mai ötvenesek másik jellemzője az úgynevezett üres fészek szindróma is, amikor a gyerekek már jószerével a kirepültek otthonról, ezután a szülők sokszor nem tudnak egymással mit kezdeni, mert időközben ők is radikálisan megváltoztak. Ilyenkor felvetődik egyéni és a párkapcsolati szinten is az újra identifikálás kérdése, legyen szó szexualitásról, intimitásról vagy önmegvalósításról. Ami azonban nagyon érdekes, hogy az utóbbi időben egyre több generációk közötti konfliktus rendezésével keresnek meg bennünket. Az elmúlt másfél évben több szülő-gyerek mediáción is túlvagyunk, hiszen a szülők és a gyerekek is szeretnék kevesebb konfliktus árán jobban megérteni egymást. De a válás és a párkapcsolat mellett felkérnek bennünket munkahelyi mediációra is, ebből látszik, hogy a cégvezetők egyre inkább nyitottak arra, hogy ha a kollégák között nézeteltérés van, akkor arra gyors és békés megoldás szülessen. Szintén égetően fontos az iskolai mediáció, hiszen egyre több a bántás, a bántalmazás. Én magam sok iskolában jártam, és járok mind a mai napig, ahol beszélek a gyerekeknek a mediáció lehetőségéről, a tanár-gyerek, a szülő-tanár és a szülő-gyerek megértésről, valamint ezek lehetőségeiről. Meg kell említenem azt is, hogy a BKK felkérésére, a cég dolgozóinak belső használatra idén egy érzékenyítő előadást is készítettünk, ami hatalmas sikert aratott. Mindeközben megszületett a rendőrség-balesetmegelőzési bizottságának felkérésre az „Útitársas – közúti túlélőkalauz” című előadásunk is, amely ősszel debütál majd. Ebben reflektálunk arra az agresszióra és indulatra, ami az utóbbi években egyre hangsúlyosabban tapasztalható a hazai közutakon. Az előadás során megmutatjuk, hogy a konfliktusokat ott helyben azért kell emberi módon megoldani, mert muszáj, hogy mindannyian épségben hazaérjünk este.
Az érzékenyítő előadások és az improvizációs színházi játékok, melyekben a mediációk során megszerzett szakmai tapasztalataitokat használjátok fel, már eddig is nagy sikert arattak. Melyik volt a legérdekesebb, legemlékezetesebb visszajelzés számodra, amit a közönségtől kaptatok?
Számításaink szerint az eddigi előadásainkkal csaknem félmillió emberhez jutottunk már el az elmúlt hét év alatt. Ez azt jelenti, hogy potenciálisan ennyi ember már legalább tudja, miről szól a mediáció és nekik maguknak is van lehetőségük ezt kipróbálni. Azt gondolom, a szakmában dolgozó emberként nem is nagyon tehettünk ennél többet a mediáció népszerűsítéséért, és mindeközben nagyon sok ügyfél azzal keres meg, hogy látták az előadást és kipróbálnák a mediációt. Ez már önmagában nagyon jó visszajelzés, és egyben siker is – bár csak egyetlen alkalomra terveztük az előadást 2018-ban. Már az első előadásunk is úgy született meg, hogy felhasználtuk az addigi tíz évnyi mediációs történeteinket, de természetesen anonimitással és kicsit eltorzítva a valóságtól, hogy ne ismerjen rá önmagára senki. Ennek ellenére volt olyan ügyfelünk, aki nagyon boldog volt, hogy látta az előadást, és valahol felfedezte benne a saját maga történetét. Sokan jönnek oda hozzánk az előadás után, hogy megosszák velünk, most értették meg az előadás alatt a párjukat, akitől elváltak, és most szeretnék visszacsinálni a történteket. Volt, aki bevallotta, mi segítettünk neki abban, hogy belássa, valami nagy hibát követett el, és csak el akarta mondani, mennyire hálás ezért nekünk a rádöbbenésért. Akadtak olyanok is, akik azért jöttek oda hozzánk, hogy megkérdezzék, tudunk-e segíteni nekik abban, hogy újra tudjanak beszélgetni. Annál nagyobb siker szerintem nincs, hogy az emberek elgondolkoznak a látottakon és a hallottakon, és képesek az előadásaink által kicsit magukkal is szembenézni.
Fotók: Avasán Nikolett (Nicole Photography), Palotás Ágnes
Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!
